A nagyság átka

Woody Allen: The Curse of the Jade Scorpion / A Jade skorpió átka

Woody Allenhez lassan naptárt lehet igazítani. Ha eltelik egy év, biztosan újabb filmmel jelentkezik, a néző pedig kötelességtudóan zarándokol el a moziba, nehogy lemaradjon egy élő klasszikus újabb próbálkozásairól, jóllehet ez a Woody Allen már nem az a Woody Allen, aki valamikor a 70-80-as években sziporkázó egyéni humorral és képnyelvvel kényeztetett bennünket.

Szófordulatait, dramaturgiai érzékét ugyan még mindig elirigyelhetné bármelyik kezdő komikus, a nagyság átka azonban kísérti, a hálátlan néző és kritikus filmjeit nem a többi rendező gyengé(bbe)cske vígjátékaihoz méri, hanem a régi Woody Allen klasszikusokkal hasonlítja össze, melyektől a friss termés sajnos rendre elmarad.

Legújabb filmjéből, A Jade Skorpió átkából sem lesz moziklasszikus, de aki végigüli a komédiát, konstatálhatja a régi közmondás igazát: öregember nem vénember – ha Allen nem is egy korszakalkotó vígjátékot rendezett, de elszórakoztatta a nagyérdeműt pár óra erejéig. A direktor, aki már több filmjében nyilvánvalóvá tette a régi mozik iránti olthatatlan vonzalmát, ebben a filmjében is könnyed eleganciával idéz – a film tartalmában egy klasszikus német némafilmre, Robert Wiene 1920-as Dr. Caligari c. mozijára hajaz, miközben egy 40-es évekbeli vígjátéktípust, a screwball comedy hagyományait igyekszik feleleveníteni.

Az egymást kevéssé szívlelő hős és hősnő (Woody Allen és Helen Hunt) heves szócsatákat vív a biztosítási társaságnál, melynek mindketten alkalmazottai, Hunt a gazdasági ügyeket koordinálja, míg Allen biztosítási nyomozó. Egy szép napon a vállalati bulin egy lebuj műsorszámának aktív részesei lesznek. Az est fénypontjaként fellépő mágus színpadra szólítja őket, és hipnotizálja a párt, akik a hipnózis idejére heves szerelemre lobbannak egymás iránt, ezt öntudatra ébredvén természetesen elfelejtik. A bonyodalmak akkor veszik kezdetüket, amikor a mágusról kiderül, hogy ékszertolvaj, aki bűnügyeit igen rafinált módon követi el: a műsorában hipnotizáltakat később telefonon hívja fel, és hatalmával visszaélve távirányított tolvajlásra bírja őket. A történet egyre kétségbeejtőbb fordulatokat vesz – Allen önmaga után nyomoz, jóllehet Hunt a gyanús neki, akinek viszont Allen a gyanús, egészen addig míg nála is megszólal a telefon...

Az egyszerűnek nagy jóindulattal sem nevezhető szüzsét sziporkázó szópárbajok tarkítják a screwball comedyk modorában (ezek a dialógusok a film legjobb jelenetei a két főszereplő kiváló előadásában). A leginkább a Katharine Hepburn-Spencer Tracy páros főszereplésével elhíresült vígjátéktípushoz hasonlóan A Jade Skorpió átka is követi a zsáner dramaturgiáját és karaktereit: talpraesett nő, munkájába menekülő idétlen férfihős, tiszteletlen humor, fura helyzetek és a kezdeti utálatot követő nagy egymásra találás.

Woody Allen legújabb filmje egyértelműen bizonyítja, hogy nem csupán a Jade Skorpió, de a nagyság átkát is nehéz elviselni – a fanyalgó filmkritikusok nem tudván függetleníteni magukat a Woody Allen-klasszikusok, a Manhattan vagy az Annie Hall hatásától, nehezen szokják a régi-új, zseniális művészből iparossá vedlett Woddy Allent. Pedig ez sem rossz, csak halványabb, döcögősebb és kicsit enerváltabb régi filmjeinek fényében.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.