A medemi labirintusok

Julio Medem: Lucía y el sexo / Szex és Lucia

Amikor spanyol filmről esik szó, mindig ugyanaz a négy név jut eszembe. Egyrészt azért, mert másokat kevéssé vagy egyáltalán nem ismerek. Másrészt pedig, ha láttam is ezt-azt ettől-attól (nyilván azokra gondolok itt, akiket kevéssé azért ismerek), időben valahogy elmosódnak ezek a képek, és akár egy mozivászon-palimpszeszten, előbukkannak alóluk az említett négyesfogat – Berlanga (A Klasszikus), Saura (A Nyelvújító), Medem (A Szimbolista) és Almodovár (A Poszt) – rengeteg-jelzős víziói. Ezúttal Julio Medem kerül a célkeresztbe annak kapcsán, hogy az ominózus palimpszeszten felderengett legújabb filmje, a Szex és Lucia.

Julio Medemet leginkább úgy tudom magam elé idézni, amint, teszem azt, egyik hóna alatt Schopenhauer A világ mint akarat és képzetével, másik hóna alatt Freud Álomfejtésével, farzsebében pedig egy kis formátumú Magritte-albummal (mert azért nem annyira radikális szimbolista ő, hogy mással ne kacérkodna) járja, egyre járja az emberi élet hatalmas körét. Ez így első ránézésre még nem nagy ügy, hiszen oly sokan járták/ják rajta kívül ezt a kört. Medem „újítása” talán abban rejlik, hogy körülbelül az 1991-és Tehenek óta egyszerre van körön kívül és belül, mi több, fokozatosan körök sokaságává bontja az Egy Kört, amelyeket aztán kedvére bogoz-alakít, bonyolult szerkezetű, néha kinyithatatlan ördöglakatokká varázsolva őket.

Az 1996-os Föld című opusz néhol kissé túlszimbolizált világa például nem hogy kevés lehetőséget kínál a passzív mozizásra, de egymásba vesző köreinek labirintusában néha mindenféle olvasati kísérlet menthetetlenül eltéved. Az érintőleges világkörökkel és az önmaga által ezekben elfoglalt helyzetek sokaságával küszködő rovarirtó-Thészeusz látszólag céltudatosan jön-megy a nagy labirintusban, fegyvereit (a fantáziát és a DDT-t) rázva, közben persze tudja, hogy Ariadné csak egy illékony verziója a történetnek, a nagy cél elérése érdekében kiirtandó, pincebogarakként ábrázolt lehetőségek pedig tulajdonképpen halhatatlanok. Ugyanilyen labirintus-film az 1998-as Az északi sarkkör szerelmesei, amelyben Medem egy palindroma-történetet épít fel (lásd például Géza, kék az ég, és vissza), amely a két végén elkezdődik, aztán a szálak valahol a közepén találkoznak, végződnek, megszakadnak, tetszés szerint. Ana és Ottó (nem is kaphattak volna más nevet ebben a történetben) szerelmi labirintusa bizonyos fokig feltérképezhető, hála a kulcsfontosságú pillanatokban mesteri módon elhelyezett Ariadné-foszlányoknak, de igazából nem ez a lényeg, íme, a labirintus, lehet azt képzelni, hogy megvan a be- és kijárat, és ha mégsem, hát bolyongjon benne a néző kedvére.

Az új Medem-labirintusnak, a Szex és Luciának is az útvesztő az alapja. Ezúttal azonban a rendező két (vagy akár három) regény köreit bogozza össze a mindennapok kis és nagy világaival. A sztori elmesélése szerintem sziszüphoszi vállalkozás, ezért csak azokat az elemeket említem meg, amelyek mintegy átjárhatóvá teszik az említett köröket és világokat. A regény két központi „figurája” (azért az idézőjel, mert csak az egyikről lehet igazán elmondani, hogy az) egy regényíró meg egy, a tengerben lebegő sziget. A sziget által Medem ezúttal látszólag biztos pontot ajánl a nézőnek, ahonnan ha kimozdítani nem is, de legalább rálátni lehet a világokra. Ismétlem, látszólag. Ugyanis a film végén (melyiken is?) kiderül, hogy a nagy történet közepén (a szigeten tehát, vagy bárhol másutt, másban) van valahol egy lyuk, amelyen át a figurák (néző?) visszatérhetnek az elejére, hogy újrakezdhessék egy másik körvonala mentén... mit is?

Adott tehát a regényíró, aki mindjárt a film elején meghal anélkül, hogy a néző szembesülne vele. Szerelme, egy helyi étkezdében dolgozó pincérnő otthagy csapot-papot, és elutazik az író által oly gyakran emlegetett szigetre, ahol felejteni akar (?), de tulajdonképpen az történik, hogy az ottlét által a palackból kiengedett hely szelleme sorra (vagy ahogy éppen kedve tartja) felnyitogatja a múlt idők könyveit (egyesek az író keze alól, mások a mindennapok boszorkánykonyhájából kerültek ki), a lapokról pedig fellebbennek a figurák és történetmorzsák, hogy a lehetséges valóságok szülte labirintusban tapogatózva keresni kezdjék egymást.1 Egy ideig úgy tűnik, minden kör a sziget pontjában érinti egymást, de a film közepe táján (ha lehet ezt egyáltalán ilyen súlytalan módon meghatározni) új érintő-pont bukkan fel. Az egyik figuráról kiderül (ezt a néző már tudja, ő maga nem), hogy az író gyermekének anyja, melynek kapcsán kibontakozik a tragikus végű apa-lánya történet, ez pedig, szintén látszólag, áthelyezi a súlypontokat a szigetről egy másik térbe, ahonnan azonban egy harmadik irányra nyílik rálátás, amely... És a labirintus lassan mindent körülvesz.

Medem opuszában látszólag minden véletlenül történik. Azonban ez csak amolyan metafizikai csapda, ugyanis amint az egyes történetek homokszemei peregnek, világossá válik, hogy adott esetben így és csak így követhetik egymást az események. A „másképp”-hez paraméterváltásra van szükség, amit azonban a rendező az első kínálkozó alkalommal szó nélkül önmaga rendelkezésére bocsát. Ilyen ál-véletlen például az is, amikor az író szerelme lecsapja a kagylót anélkül, hogy meghallgatná a beszélőt, aki pedig azt közölné, hogy az írót baleset érte ugyan, de nem halt meg. Erre a fogásra Medemnek azért van szüksége, hogy a film végén egy térben szerepeltesse a két kulcsfigurát, és az éppen soron levő regény vagy világ korpuszán tátongó lyukon keresztül visszaküldje őket valahová a közepére vagy elejére vagy máshová, hogy egy másik változatban kezdjék futni a köröket.

A Szex és Lucia, Medem új labirintusa mestermű a maga módján, és a nézőnek a látszat ellenére nem kell a kapunál felhagynia minden reménnyel. Lehetne persze kifogásolni a film hosszát, bár a változatok sokaságához képest a 128 perc kevésnek is mondható. Az időnként túlexponált digitális képsorok nem válnak a vizuális világ előnyére; talán jobban tette volna a csapat, ha az illető helyeken digi-technika helyett a jó öreg celluloidra hagyatkozott volna. No de a kritikából is elég: az istenek ezek után biztos nem ráncolják majd a szemöldöküket Medem nevének hallatán. A labirintus pedig amúgy is kedvükre való műfaj.

1 A mondat felépítése némiképp illusztrálni kívánja a medemi labirintusszerkesztés milyenségét.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.