Filmes könyvkiadók

Beszélgetés Zalán Vincével (Osiris Kiadó), Forgách Ivánnal (Magyar Nemzeti Filmarchívum) és Hartai Lászlóval (Korona Kiadó)

Három, film-és médiatárgyú könyvekkel foglalkozó kiadó sorozatszerkesztőjével beszélgettünk. Arról, hogy milyen elvek alapján válogatnak, mi a kiadói filozófiájuk.

ZALÁN VINCE, OSIRIS

A mai magyar kiadók közül az Osiris adja ki a legtöbb filmkönyvet.

Zalán Vince: 13 éve szerkesztem a sorozatot, lassan a 25. kötetnél tartunk. Ez valóban nem kevés. Nem vagyok Osiris-alkalmazott, ezért elmondhatom, hogy erejükön felül támogatják a filmkönyvkiadást. A kiadó ugyanis nem nagyon tud kereszt-finanszírozni, nincsenek kifejezetten populáris könyvei.

25 kötet, nagyrészt memoár. Miért preferálják ezt a típust?

Van egy elv, amely alapvetően meghatározza, hogy milyen könyveket szeretnék megjelentetni. Ez persze összefügg saját történetemmel is. Ez az elv az új hullámra vezethető vissza, a szerzői film elve. Egy roppant elasztikus fogalom, de egyszerűen úgy fordítom, hogy az idetartozó filmek mögött áll valamilyen személyiség. Olyan filmrendezőket szeretnék bemutatni, akiknek saját látásmódjuk van, ami átjön a filmen, és megszólít minket. Olyan rendezőket, akik személyiségek, és személyiségnek mondjuk azt nevezném, aki az egyensúlyából kimozdíthatatlan. Hitchcock vagy Tarkovszkij, bár nagyon különböznek, ilyen emberek, rendezők. Ezek a könyvek nem jelennek meg túl nagy példányszámban, a Tarkovszkij-napló sikere mégis fényesen bizonyítja ezt a szükségletet. Utána újra ki kellett adni A megörökített idő első kötetét is.

Van esetleg más szempont is?

Igen. Az, hogy ezek a rendező személyiségek lehetőleg közérthető formában ismertessék meg magukat. Legyen egy ilyen könyv olvasása kaland, a rendezővel való megismerkedés kalandja; a filmek megnézéséhez és újranézéséhez kedvet csináló élmény. Persze, nem minden rendező tud írni, és ilyenkor interpretációra szorulunk. Már régen vágyom egy Fellini-kötetet kiadni, nagyon hiányzik a sorozatból, de Fellini saját írásaiból gyakorlatilag csak egy vékony kötet van lefordítva, a különböző könyvekhez írott előszavai. Cédulákra írt, mint Mándy, de a megformált írás nem érdekelte. Így kénytelen leszek keresni egy nagyon jó monográfiát. Legyen interpretáció – módjával.

Azért kiadták Bazint, Casettit.

A kiadó ma nem vállalhatja a filmelméleti irodalom rendszeres kiadását, mert nincs rá elég kereslet, noha bizonyos értelemben szükség van elméleti könyvek kiadására is. André Bazin viszont azon kevesek közé tartozik, akik egyszerre írtak plasztikusan és lényeglátóan. Francesco Casetti filmelmélet-történetét pedig a régi Aristarco-kiadás folytatásának szántuk, mivel kiegészíti az utolsó ötven évben történtekkel.

Segíti a szakemberek orientációját.

Igen, ez a kritikák szerint is inkább olvasmányos, esszéisztikus, mint szigorúan tudományos összegzés, de azért megmutatja a megközelítések karakterét. A további munka színhelye az egyetem kellene, hogy legyen. Egyébként a pécsi egyetemen módom van filmtörténetet előadni, és nagyon is szondázom a hallgatókat, hogy merre visz az érdeklődésük.

És merre?

Elméleti irányban alig, noha szerintem a filmelmélet ma Magyarországon is fellendülőben van. Az elméleti kutatások ugyanis elsősorban a film formavilágával, nyelvével foglalkoznak és ez a hallgatók zömét nem érdekli. Hiányoznak viszont a filmtörténeti alapmunkák. Az ilyesmi nagyon drága, de nagy szükség lenne rá. Ugyanakkor pedig, ha a filmtörténet alapvető alkotásai nem hozzáférhetőek, akkor kiadhatok könyvet bárki fontos rendezőről. A filmes könyvkiadás persze nehezen vizsgálható a magyar filmkultúra általános helyzetétől függetlenül. És mivel a magyar filmkultúra olyan, amilyen, a könyv, mint személyes élmény még mindig fontosabb.

A filmelmélet iránt kevesebb érdeklődést tapasztal. Nem lehet, hogy azért, mert a szerzői film nem olyan színvonalas mostanság? Talán a mai art-film már nem szerzőben gondolkodik.

Van ebben igazság, de hadd válaszoljak mással. Megkértem a magyar filmkritikusokat, hogy válasszanak egy-egy külföldi rendezőt, és írjanak esszét róla. Az derült ki, hogy franciáknál, épp a franciáknál csak a nagy öregek vannak. Ozon se elég karakteres. Van francia film, de nincs új, karakteres francia rendező. Mégis, a kötet alapján úgy tűnik, hogy igenis vannak még szerzők. Az a kiadói mottóm, hogy aki olvas, többet lát. Sőt, ha valaki elolvas egy jó Wenders- vagy Antonioni-írást, akkor nemcsak a filmről tud meg valamit. Jancsónak van egy kedves mondása, miszerint ő a kritikában csak azt olvassa el, ami nem a filmről szól. Ami a filmre vonatkozik, azt ő tudja, az az érdekes, hogy a kritikusnak van-e egyébként véleménye a világról: abban mondhat újat.

Egyszóval a kritikus is legyen szerző. Említette az egyetemisták filmtörténet iránti érdeklődését.

Ez drága mulatság De azt gondolom, ha művelt, filmileg is művelt fejeket akarunk, arra az államnak is áldoznia kell. Nem minden könyvre, de olyanokra, amelyek alapmunkák és sok évig használhatóak. Szerintem például megérett a helyzet egy filmlexikonra: Vong Kar Vaj neve a legfrissebben nem is szerepel. Aki a munkát elvégzi, azt támogatni kéne. Egy lexikon, egy nemzeti filmtörténet, ne adj isten, egy világ-filmtörténet...

Fordítani nem lehet?

Én eléggé ismerem az európai meg az észak-amerikai filmkönyv-kiadást. Gyakorlatilag egyetlenegy film-világtörténet van, David Bordwell és a felesége, Kristin Thompson írta, formális-elméleti alapon. Emellett vannak a kevésbé átfogóak, illetve az előző klasszikus, Gregor Patalas könyve, annak van egy kis folytatása, az 1970-es évekről, de onnan kezdve semmi. Megoldás lehetne az, hogy a létező nemzeti filmtörténeteket állami támogatással lefordítassuk: talán kikerekedhetne belőlük a világ egyfajta filmtörténete.

Tervek?

Készül a kiadónál egy Kubrick-könyv, azért is, mert az utolsó filmjének (Tágra zárt szemek) iszonyúan nagy sikere volt Magyarországon. Valószínűleg lesz egy Lynch-könyv is, egy hosszú interjú.

A magyar film kissé mostohagyereknek számít önöknél.

Az előbb említett esszégyűjteményben is lesz portré magyar rendezőről. Gelencsér Gábornak perceken belül megjelenik a hetvenes évek magyar filmjéről szóló doktori disszertációja. Tervezgetünk egy Jancsó-kötetet is. Bíró Yvette majdnem minden munkája olvasható.

És az újabb magyar rendezők?

Ők kockázatosak, mármint a kiadónak, hiszen a kurrens érdeklődés egyelőre szolid. Meg kell néznünk a magyar filmek látogatottságát, és annak alapján elgondolni, hogy akkor a rendezőről szóló könyvet vajon hányan vennék meg.

Egy összefoglaló esszékötet?

Ez elképzelhető. Bár jobb lenne, ha magyar rendezők írnának kedvenc rendezőjük filmjeiről. Furcsa kettős tükör lenne: mit szeretnek a kritikusok, mit a rendezők. Persze fontosabb, hogy jó filmeket csináljanak; ha valaki ehhez még írni is tud, hát az külön adomány.

FORGÁCH IVÁN, MAGYAR NEMZETI FILMARCHÍVUM

Forgách Iván: Talán meglepően hangzik, de ami a könyvkiadást illeti, a Magyar Nemzeti Filmarchívumnak nincsen semmiféle kifejezett, meghatározható koncepciója.

Az ember pedig azt várná, hogy a Filmintézet utódaként Magyarország fő filmkönyvkiadója legyen.

Mint a boltokban is érzékelhető, erről szó sincs, e téren többfokozatú leépülésről beszélhetünk. Egy időben mindenki arra számított, hogy folyamatosan meg tudunk jelentetni egy enciklopédikus magyar filmtörténetet, hosszú időn keresztül dolgoztak is itt rajta. Ám csak néhány része készült el, például Szilágyi Gábor két kötete az 1945-55 közti időszakról, illetve Kőháti Zsolt magyar némafilmről szóló munkájára.

Miért?

Egy ilyen munka egész életre szóló elkötelezettséget jelent, és én úgy látom, elég kevés szerző van, aki filmtörténeti vagy filmelméleti témákkal ma ilyen odaadással foglalkozik.

Nem lehetne fordítatni?

Természetesen fölmerült, rendszeresen, hogy klasszikus filmelméleti, filmtörténeti munkákat jelentessünk meg. 1990 előtt volt egy 2-3 fős kiadói csoport, de ez ma már nem létezik. Olyan fordítói apparátus sincs, amely erre igazán alkalmas volna. És az Osiris kiadónál, Zalán Vince szerkesztésében elindult már egy sikeres sorozat. Ezzel versenyezni, ezt kiegészítgetni meddő, fölöslegesnek tűnő dolog. Sajnos köztük és köztünk nem alakult ki kapcsolat. Nem mondom, hogy reggeltől estig kezdeményeztük volna, vagy akár ők.... Nekik jól megy, pótolgatni meg minek.

Választhatnának egészen más profilt is.

Ha megnézzük, az Osiris sem egyfajta igényt próbál kielégíteni. A szerzői könyvek mellett ott vannak Deleuze, Bazin kötetei, a nagy klasszikusok magyar nyelvű kiadásával is elindultak már. De ha évente több kötettel kell előrukkolni, az előbb-utóbb népszerű könyvek kiadásába torkollik, hisz nincs elég klasszikus. Ami a filmtörténeteket illeti, sok van belőlük, de gyorsan avulnak. A Patalas-kötet második részén Gelencsér Gábor és jómagam sokáig dolgoztunk, végül úgy döntött az intézet vezetősége, hogy nem érdemes kiadni, mert ma már csak filmtörténet-történeti szempontból érdekes.

Az Osirissel szemben megcélozhatnának azt a szakmai közönséget, aki már az egyetemeken van és kis példányszámú szakkönyveket igényel.

Ez elképzelhető. De annyiféle tankönyv van. A magyarországi oktatóműhelyek és köztünk nem alakult ki olyan kapcsolat, hogy egyszer csak elkezdjünk ennek a kialakuló közönségnek könyveket kiadni. Ahhoz ma semmiképpen nincs anyagi támogatása az Archívumnak, hogy évente öt-tíz könyvet kiadhasson. Ez alatt azonban véleményem szerint nincs folyamatos könyvkiadásnak nevezhető tevékenység. Előfordul, hogy valakinek eszébe jut, hogy adjuk ki ezt vagy azt, de ezt nem nevezhetjük koncepciózus könyvkiadásnak. És hát nézze a Filmspirál esetét. Ez az Archívum elméleti folyóirata, 28 számot ért meg. Évekig ott állt az Örökmozgóban.

Rossz a terjesztésük.

Nem kaptunk rá olyan támogatást, hogy az emberek tudják, hogy ez van, ugyanakkor nem csak pénzről volt szó, hisz tekintélyes emberek azzal is támogathatták volna, hogy ötször idézik.

Viszont önök adták ki a sokunk kedvencének számító David Bordwell féle Film és elbeszélést.

A Bordwell világesemény volt, és akkor még nem létezett az Osiris Kiadó. Ha lenne egy ekkora könyv, most is érdeklődnénk iránta. De azt hiszem, két-három ilyen szerző van a világon.

Bordwellnek magának is van egy nagy filmtörténete.

Hát, fordító kellene hozzá, sok. Amúgy meg a szerzők egyszerűen nem írják meg a könyveiket. A Kovács András Bálint – Szilágyi Ákos féle Tarkovszkij-kötet ritkaság (és azt is a Helikon adta ki…). Volt egy olyan időszak, amikor erősen a hazai szerzőkre számítottunk, új, vagy egyszer kiadott munkákra, de ők nem jelentkeznek kéziratokkal. Se az egyetemi tanárok, se a nálunk dolgozó kollégák, jómagamat is beleértve, de a kritikusok, filmesztéták sem rukkolnak elő könyvterjedelmű, egyáltalán, nagyobb terjedelmű munkákkal.

Milyen könyvekre várna?

Akár filmtörténeti, akár filmelméleti munkákra. Egyébként volt eddig is rá példa, csak szórványosan. Ott van Király Jenő II. világháború előtti magyar filmműfaj– és stílustörténete. Nagyon sok időt vesz igénybe egy ilyen könyv nívós kidolgozása.

Mellesleg pedig csoportmunka.

Amit a Filmarchívumban is rendszeresen végezünk, valóban csoportmunka: az informatikai kiadás. Különféle filmográfiákról van szó, amelyek adatszerűen fogják föl a témát, és háttéranyagként a leggyakrabban forgatott könyvek közé tartoznak. A multimédia, illetve CD-kiadás terén ott van Komár Erzsébet MozgóKépTára: a magyar film teljesen újszerű, informatikai feldolgozása, a kezdetektől máig. Ha ezt használják filmográfia helyett, nem csak adatokat tudnak meg, hanem jól megfogalmazott keresőkérdéssel a magyar film bizonyos folyamatait is átláthatják. A játékfilmekkel már 1989-ig eljutottak. Számos kolléga végzi, nagyon lelkesen, ezt a munkát. Az adatszerű gondolkodás közelebb áll hozzánk, mint a szövegszerű értékelés. Egyébként ez egy hat lemezből álló sorozat, és most tartunk a legnehezebb részénél, a dokumentumfilmeknél, a híradóknál. Ez sokkal nehezebb, mint a játékfilm, mert nehéz beazonosítani a személyeket, a helyszíneket. Nem mindig Rákosi jelenik meg a képeken és egy képen belül még Trockijt sem olyan könnyű felismerni. Írásos anyag meg nincs.

1990 óta a Filmarchívumban ezek szerint csak az informatikai kiadás folyamatos?

Igen, emellett van még 3 kiadványunk, illetve folyóiratunk, az se olcsó. Minden kiadványunkért, amelyet jelenleg csinálunk, vállaljuk a minőségi felelősséget. Az informatikaiakért különösen, mert új irányt mutatnak, és mert talán ezeknek a bázisán jöhet majd létre egy filmtörténet vagy filmelmélet Magyarországon.

Ha a Filmarchívum időszerűnek tartja az adatokon alapuló, nem esszétílusú klasszikus tudományosságot, miért nem próbálja meg a keresletet is megteremteni iránta? Agresszívebb marketinggel, könyveik jobb terjesztésével, alkotói pályázatokkal.

Nem tűnik úgy, hogy a pénz fölött rendelkező szervezetek ilyen szerepet szánnának az Archívumnak. Mi ki tudunk adni ezt-azt. A folyamatosság az, amit nem tudunk elérni, nemcsak a könyvkiadásban, hanem semmilyen más tevékenységi körünkben sem. Egyszerűen meg vagyunk verve a piacon. Mi nem tudunk odamenni a jelenleg létező legjobb szerzőkhöz, mert feleannyi honoráriumot fizetünk, mint mások. Akkor kérhetek föl egy jó fordítót, ha alapműről van szó. Egyszer-egyszer meg tudjuk fizetni. És a szerző még kevesebbet kap, bár ez lassan kiegyenlítődik.

Ez elképesztő. Mi ezek szerint a Filmintézetből Filmarchívummá lett intézmény célja?

Az Archívum helye teljesen meghatározatlan. A filmek terén ez még inkább így van. Csak az 1945 előtti magyar filmek jogai vannak nálunk, a többire csak archív jogunk van. Itt meg lehet nézni mindent videón, egyébként csak tárolhatjuk őket. A filmtörvény persze megoldhatná ezt a problémát.

HARTAI LÁSZLÓ, KORONA KIADÓ

Hartai László: A Korona elsősorban tankönyvkiadó. Engem úgy hat éve kerestek meg, hogy készítsünk az új irodalomtankönyv-családjuk köteteihez filmes függelékeket. Ezt nem vállaltuk, ám meggyőztük a kiadó vezetőjét, Vilhelm Józsefet, hogy érdemes film- és médiasorozatot indítani. Gazdaságilag is előnyös lehet, hiszen a kiadó meghatározóvá válhat egy most körvonalazódó tantárgy tankönyvpiacán. Ez persze hosszú távú befektetés.

Bejött?

Most a kaland közepénél tartunk. A tanterv előírja már a tárgy oktatását, de még néhány év eltelik, amíg tényleg eljut az osztálytermekbe. Egyre többen érzik, hogy nem elmismásolni kell ezt, hanem megvalósítani. Olyan könyveket kell kiadnunk, amelyek erre jók: a Korona Kiadó feladata nagyjából egyértelmű.

Biztos? Különféle tantárgykoncepciók léteznek.

A 21. század igényei szerint növelni kell a médiaismeret súlyát, bizonyos mértékig a hagyományos széptani ismeretek és a filmismeret rovására. Nézőpont kérdése, hogy trójai falónak tartjuk-e a filmet, a mozgókép magaskultúráját, amely a kétes médiaismereti stúdiumokat becsempészi az iskolába. Én nem így gondolom. A gyerekeknek mindenképpen érteniük kell a médiához, ha valamit tudni akarnak a társadalom működési módjáról, intézményeiről, művekről és befogadókról. A mozgóképi, televíziós szövegek értelmezéshez pedig filmes, formanyelvi, esztétikai alapokra van szükség. Ha nem, a média szövegei nem lesznek átjárhatók, és nem tudunk mást mondani róluk, csak hogy szeretjük vagy utáljuk az aktuális szappanoperát. A tömegkultúra mellett szerzői szemlélettel, sőt posztmodern attitűddel együtt kell megjelennie a suliban.

Hogyan néz ez ki konkrétan?

Vannak a tankönyvek: ezekben elég sok szó esik a film, ill. a média formanyelvéről. Tárgyaljuk a mozgókép tömeg- illetve magas-kultúrája, a műfaj- illetve az art-film közti viszonyt is. Ugyanígy azt is, hogyan képes a film bármit megmutatni a világból, mi a köze az íráshoz, egyéb közlésmódokhoz. Mennyiben kötődik a valósághoz, mennyiben problematikus a viszonya vele.

A célközönség fő részét tehát a középiskolások és tanáraik jelentik.

Igen. Tegyük hozzá, hogy ezt az évente megújuló célközönséget nem lehet egy csapásra lerohanni: a tankönyvek több generációjában gondolkodunk. Eleinte például számolnunk kellett azzal, hogy nem képzett tanárok tanítják a tárgyat: a mozgóképkultúra és médiaismereti tankönyv, amit Muhi Klárával írtunk, ezekre az időkre készült, talán ezért is a kedvencem. Még elég szabad és játékos: az iskola hétköznapi robotja, az abszurdan szűk órakeret még nem formalizálta. Arra számítottunk, hogy először olyan tanárok és diákok kezdik használni, akiket ez a tárgy kifejezetten érdekel. Ezért nem is építettünk be túl sok iskolai merevséggel kikérdezhető, osztályozható ismeret-panelt. Külföldön egyébként így is csinálják, már ahol elfogadják, hogy egyáltalán legyen tankönyv és ne a tanár állítsa össze a tananyagot az osztály érdeklődése és képességei alapján.

A tankönyv karakterét persze meghatározza az iskola karaktere is.

Ezért a második generációs tankönyv, ami a következő hónapokban fog megjelenni, bizonyos mértékig módszertani visszalépés lesz: alkalmazkodunk a reálisan létező iskolatípus igényeihez. A piac elvárja hogy iskolásabban, ismeretekkel terhesebben kezeljük a tananyagot. Persze, szuper szélesvásznú tankönyv, külön tárgyalja az általános iskolás és a gimnáziumi anyagot. Ezt a könyvet is lehet nagyon szellemesen tanítani, de megengedi, hogy a tanár azért vigye be az órára, mert neki magának nincs ötlete.

Nem csak tankönyveik vannak.

Igen, a tankönyv csak valamilyen taneszköz-rendszer részeként értelmes. Ezért is adtunk ki szöveggyűjteményt, Gelencsér Gáborral közösen. Olyan írásokat tartalmaz, amelyeknek kis része ereszthető közvetlenül a gyerekekre, nagyobb részét az oktatóknak szántuk, majd ők közvetítik. Tehát a szöveggyűjtemény volt a második lépés. És megint szükség lesz majd rá, de csak ha lesz harmadik generációs kiadványsorozat, amelyet már a gyakorló mozgókép-és médiatanárok írnak.

Van aztán A film-és médiafogalmak kisszótára.

Ez a kiadó specialitása, mindenféle tárgyhoz jelenik meg ilyesmi. Lehet, hogy kevés benne a szócikk, de ami van, az elég tartalmas, mondhatni mini-tanulmányok. És az alapfogalmak, amelyeket a gyerekeknek ismerniük kell, szerepelnek benne. Gondolnunk kell ugyanis valamit arról, hogy mi a közoktatás, és tudnunk kell, hogy az nem enciklopédikus megközelítést követel, hanem jól átgondolt határokat, különben diszfunkcionális lesz az illető tankönyv. Olyan, alapvető kiadvány ez, amire csak a közoktatás felől lehetett vállalkozni, már a felsőoktatás sem engedné meg.

A kisszótár azért kilép az iskolából, és vannak más kiadványaik is, amelyek nem tankönyvnek készültek.

Itt fokozatok vannak. Vannak oktatási segédletek: írtam például egy módszertani könyvet tanároknak. Más, tanároknak is szánt könyvek azonban szélesebb közönségre is számítanak: ilyen Király Jenő Mágikus mozija, vagy Kovács András Bálint könyve, A filmes elbeszélés. Vannak továbbá olyan szövegek, amelyeket okatási site-ton tettünk elérhetővé, például Hirsch Tibor multimédiáról, vagy Horvát János televíziós műfajokról szóló írása.

Terveik?

Előbb ezeket a kiadványokat szívja föl a piac. Úgy 2005 táján lehet üzletileg értelmes, széles publikumnak szánt újabb könyvekkel előrukkolni. Ha a Korona a médiatankönyv-piacon meghatározó szerepet tölt be, részkérdésekkel foglalkozó köteteket is kiadhat. De most még az alapkönyveket kell megjelentetni.

Multimédiás kiadványaik? A közeg szempontjából talán adekvátabbak.

A könyvnek nehéz az audiovizuális textussal kooperálnia. Az állókép csapda, nagyon félrevisz. Csak illusztrációnak jó, a filmhez vajmi kevés köze van. Más a helyzet a CD-vel. Dolgozunk egy multimédia feladatgyűjteményen: a gyerekek maguk kreálhatnak alapelemekből mozgóképi-, képszöveg-struktúrákat, történeteket. Láthatják, mit jelent, ha valamit ilyen vagy olyan sorrendben mesélnek el, hogy ilyen vagy olyan karakter lesz a főszereplő. Zárszóként pedig hadd mondjam el, hogy más kiadóknál messze nem érzékeltem olyan önállósági lehetőséget, mint a Koronánál. Ők nem akarnak rátelepülni a dologra. Finanszíroznak és terjesztenek. Ami valóban az ő dolguk, azt csinálják jól.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.