Különvélemény

Félistenek vagy motyogó idióták?

Philip K. Dick amerikai sci-fi író egyike a Hollywoodban gyakran megfilmesített szerzőknek: hét olyan film és egy televíziós sorozat készült az írásai alapján, amelyekben teljesen biztosan beazonosítható a Dick-történet. Ám az olyan sci-fikben, mint a Mátrix, A 13. emelet, a Mesterséges Intelligencia vagy a párhuzamos világok filmjeiben, mint a Truman Show vagy a Harcosok klubja is felfedezni vélik PKD hatását, amely egyszerűen összefoglalva: futurisztikus elemek és paranoia.

A megfilmesítésekről

Az első megfilmesített Dick-novella a Do Androids Dream of Electric Sheep? címet viseli, ennek alapján készítette el Ridley Scott 1982-ben a Blade Runnert (Szárnyas fejvadász) –, amely akkor nem volt kasszasiker, ám az 1980-as évek vége felé kétségtelenül kultuszfilmmé avanzsált. A Szárnyas fejvadász forgatásán maga Dick is részt vett (a bemutató előtt három nappal halt meg), és egy interjúban elragadtatva beszélt Ridley Scott és a színészek munkájáról, mint ami igazán életre keltette novellájának figuráit és környezetét. „Látva Rutger Hauert Batty szerepében halálra rémültem, mert pontosan olyan volt, amilyennek Battyt elképzeltem, vagy még olyanabb (...). Miközben a filmből származó állóképeket nézegettem, arra gondoltam, hogy ez a szereplő, Deckard, valóban létezik. Volt idő, amikor nem létezett, de most igazán létezik. (...) Ha Harrison Ford nem játszotta volna el ezt a szerepet, Deckard nem válhatott volna igazi személlyé”. Ennyire elkápráztatta a filmes világ a cyberpunk egyik kultuszszerzőjét, és némi igaza volt, hiszen tulajdonképpen Dick a Szárnyas fejvadász sikere után vált egyre híresebbé és az érte kapott jogdíj volt az első, ami kiemelhette volna addigi szűkös életéből.

Ridley Scott után Paul Verhoeven következett, aki a Total Recall (Emlékmás) című novella alapján készítette el az azonos című filmet 1990-ben. Ekkorra a Szárnyas fejvadász lefutotta már a maga sikerköreit, előkészítette a terepet az újabb Dick-adaptáció számára, ami sikeresnek bizonyult, ám népszerűsége nem hasonlítható a Ridley Scott rendezte filmhez. Philip K. Dick Confessions of a Crap Artist című korai, nem sci-fi novellájából Jerome Bolvin forgatott filmet 1992-ben, Confessions d’une Barjo címmel. Christian Dudnay 1995-ben rendezte meg a Screamers (Az elhagyott bolygó) című filmet, a Second Variety (Második változat) című írás alapján. 1999-ben már tévésorozat készült amerikai–kanadai–német koprodukcióban Total Recall 2070 címmel. 2002-ben két adaptációt is bemutattak: a Gary Fleder rendezte Impostort (Imposztor), Steven Spielberg rendezésében pedig a Minority Reportot (Különvélemény). Mindketten megtartották a novellák eredeti címét, ami jelzésértékű lehet Philip K. Dick kortárs hollywoodi státuszára vonatkozóan.

A Különvélemény

A Különvélemény című film bemutatása után vált hozzáférhetővé magyarul a novella is: a szegedi Szukits Kiadó a Sikerfilmek – Könyvsikerek sorozatban jelentette meg, Szántai Zsolt fordításában más, szintén megfilmesített Dick-novellák mellett. Aki a filmet jónak vagy figyelemre méltónak találja, az valószínűleg csalódni fog a novellában, hisz az elhalványul amellett, amit a forgatókönyvírók, Frank Scott és Steven Spielberg kihoztak a történetből. A filmkészítők csupán az alapötletet tartották meg, a Bűnmegelőző Ügynökséget és a látnokok figuráit, szinte minden egyéb hozzáadás, illetve ráadás Dick szövegéhez képest.

Könnyen követhető, hogyan alakultak át a novella elemei, legtöbbször egy-egy sűrített helyzetet, figurát, mondatot old fel hosszabb történetté, két-három szereplővé, aprólékosan kidolgozott kelléktárrá és díszletté a film. Így történik például John Anderton alakjával, aki a novellában a Bűnmegelőző Ügynökség kitalálója, megszervezője és főügynöke egy személyben. Ez azonban a történet során szükségszerűen következetlenséghez vezet, hiszen így nem hiteles az a későbbi fejlemény, amely szerint Anderton nem ismeri pontosan a különvélemények mechanizmusát, és amikor őt is jövőbeli gyilkossággal vádolják, szökés közben a rádióból tudja meg, tulajdonképpen hogyan működik a saját rendszere. A filmben ezeket az attribútumokat három szereplőre ruházták: dr. Hinemann a hóbortos kísérletező, aki felfedezte, hogy bizonyos kábítószeres szülők gyerekei egyes esetekben rendelkeznek a jövőbe látás képességével, Lamar Burgess a Bűnmegelőző öreg vezetője, aki kidolgozta az eljárás jogi kereteit, és irányítja az ügynökséget, valamint John Anderton rendőrkapitány, aki nap mint nap gyakorlatba ülteti az elgondolást, elkapja a jövőben bűnözőket. Ez a felosztás hihetővé és izgalmassá teszi a konfliktust, hiszen a filmbeli John Andertonnak nincs hozzáférése a rendszer titkos adataihoz, ő „csak” egy rendőr, akit talán be is lehetne csapni – nyilván mégsem lehet, mert ő Tom Cruise, vagyis a legény a gáton.

A Spielberg rendezte film azzal a szekvenciával kezdődik, amelyben a Bűnmegelőző csapata beazonosít és megakadályoz egy féltékenységből elkövetendő gyilkosságot. Ez a mozzanat úgy jelenik meg Dicknél, hogy maga John Anderton félti feleségét, Lisát attól, aki majd átveszi a helyét: Ed Witwertől, és gondolatban elismeri, hogy akár el is követhetné a gyilkosságot. A féltékeny férjjel együtt négy figurára bomlik tehát a filmben Dick John Andertonja, és ez határozottan jót tesz a történet bonyolódásának. Talán a legfontosabb különbség a novella és a film között a látnokok megjelenítése. Mindkét esetben ez adja meg az alaphangulatot, a leírás kigyűrűzik a művek egészére. Dicknél hihetetlenül lehangoló a látnokok bemutatása, akik ráadásul egy „majomházban” laknak: „A félhomályban három nyáladzó, magában motyogó idióta üldögélt. Minden egyes böffenésüket, minden mordulásukat kielemezték és értékelték, vizuális szimbólumokká alakítva átrendezték, az információkat különböző hordozóanyagokra vitték, amelyeket azután betápláltak a berendezésekbe. Az idióták egész nap gagyorásztak; egész álló nap speciális, magas támlájú székükbe zárva ültek, testükön acélpántokkal és különféle huzalokkal, kapcsokkal. Fizikai szükségleteiket automaták elégítették ki. Lelki szükségleteik nem voltak. Úgy éltek, mint a növények, annyi különbséggel, hogy motyogtak, és néha elszundítottak. Egyszerűen csak léteztek. Vegetáltak. Az agyuk tompa volt, zavarodott, tudatukat árnyék borította. Ám nem a jelen árnyai. A három motyogó, nyáladzó teremtmény, a vízfejű, satnya testű, torz emberek a jövőt látták.”

Ehhez képest a filmben a látnokok képességei adottságként mutatkoznak meg, Dashiellt, Arthurt és Agathát félistenekként tisztelik, medencéjük a „templom”, ők maguk meg különösek, de szépek, deformáltságnak nyoma nincs esetükben. Ettől válhat a film sokkal optimistább kicsengésűvé, mint a novella: bár egy kétes jövőképet épít, ahol a Bűnmegelőzőnek is meg kell szűnnie, ahol emberek halnak meg más emberek miatt, és ahol a csupa fém, üveg, repülő autó, felhőkarcoló és csúcstechnológia mellett nyomornegyedek is vannak, sok rommal és kosszal, meg kábítószerrel, mégis van három ilyen félisten, akikre rábízhatja magát egész Washington. A 2054-re projektált negatív élmények mégiscsak jelen vannak azonban Spielberg víziójában is, éppen ezért saját logikája ellen vét a film azzal a túlzóan bizakodó mozzanattal, hogy a Bűnmegelőző felszámolása után kiemeli a látnokokat a maguk kváziszent medencéjéből, és behelyezi őket egy fakunyhóba, ahol megtanulnak a képességeikkel együtt mindennapi életet élni. Mondanom sem kell, hogy a Dick retardáltjain segíteni már nem lehet, a novella jövőképe csupa veszteségérzet, lehet, hogy ezt akarták ellensúlyozni a filmkészítők annyira, hogy még Anderton sorsát is elsimítják egy megbékülő, gyereket váró feleséggel.

És végül: az a rengeteg futurisztikus eszköz, díszlet, az egész környezet, melyben Spielberg filmje lejátszódik, szinte kivétel nélkül a filmkészítők számlájára írhatóak, és nemcsak azok képi kivitelezése, hanem maguk az ötletek is. A Dick-szövegben, miként a fenti idézetben is, kábelek, kapcsok, fémpántok jelentik a csúcstechnológiát, Spielbergnek azonban volt már egy olyan eszköztára, amely sokkal szubtilisebbnek mutatja a jövőt, elsősorban nem gépesítettnek, hanem digitalizáltnak. Ötven év távlatából nem tűnik annyira izgalmasan jövőbelátónak Dick novellája, Spielbergék azonban a kivételes alapötletet úgy dúsították fel, hogy nagyszerű film született, mely, ha a végét nem rontják el ilyen mértékű optimizmussal, akár a Szárnyas fejvadász népszerűségét is elérhetné. A hírek szerint 2004-re várható az A Scanner Darkly adaptációja, Richard Linklater rendezésében, talán majd az.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.