Rendezőportrék: Huszárik Zoltán Rendezőportrék: Huszárik Zoltán

Az első magyar „képíró”

Rendezőportrék: Huszárik Zoltán

Huszárik Zoltán egy 1979-es interjúban talán elsőként alkalmazta a filmkészítésre ezt az azóta elterjedt kifejezést, amely a legtömörebben foglalja össze művészi tevékenységének lényegét. Egyszersmind utal arra a korszakra is, amelyben kiváló alkotásai megszülettek, hiszen Magyarországon a főként a Balázs Béla Stúdió köré csoportosuló művészek érdeklődésének középpontjában akkoriban a filmnyelvi kísérletek álltak. Huszáriknak azonban sikerült kitörnie a szakma által elismert, de főleg forgalmazási gondok miatt a nagyközönség számára elérhetetlen művek köréből – ami rajta kívül csak keveseknek adatott meg – és elveit, elképzeléseit fel nem adva megalkotni a magyar filmművészet egyik remekműveként számon tartott Szindbádot.

A legendás évfolyam tagja

A tehetséges, fiatal, paraszti származású fiúnak szülőhelye, a Galga-melléki kis falu, Domony világa, az egyszerű, tiszta, érzelmekben gazdag családi környezet olyan szilárd hátteret biztosított, amelyre valószínűleg sokszor kellett támaszkodnia a korántsem zökkenőmentes művészi pályáján. A népművészet, a népzene is olyan forrásává vált műveinek, amelyet büszkén fel is vállalt: a nyílt vagy burkolt támadásokkal szemben – hol a közérthetőséget kérték rajta számon, hol a régi idők iránti nosztalgia érzésével vádolták –, gyakran védekezett a bartóki, kodályi életművet felhozva példának.

Az irodalomhoz, zenéhez, festészethez egyaránt vonzódó ifjú Huszárik végül azt a művészetet választotta, amelyben reményei szerint mindezen képességeit egyformán kamatoztathatja, így 1949-ben elkezdte a filmfőiskolát. Máriássy Félix osztályába került, de 1952-ben meg kellett szakítania tanulmányait: „síkra szállt” mások igazáért, és ezért kirúgták. Ezután néhány évig mindenféle alkalmi munkát vállalt, majd 1959-ben sikerült visszaküzdenie magát a főiskolára: méghozzá újra Máriássy osztályába. Így végezhetett – a mára legendássá vált – évfolyam tagjaként 1961-ben, együtt Elek Judittal, Gábor Pállal, Gyöngyössy Imrével, Kardos Ferenccel, Kézdi-Kovács Zsolttal, Rózsa Jánossal és Szabó Istvánnal.

Pályája azonban nem úgy „ívelt”, mint a kortárs rendezőké, első nagyjátékfilmje tíz évet váratott magára, addig csak rövidfilmeket készített. (Ennek oka részben alkatában – saját bevallása szerint rendkívül lassan dolgozott –, részben a külső körülményekben keresendő.) A másik különbség, hogy Huszárik egyetlen művében sem választott „aktuális, közéleti” témát; az élet általánosabb kérdései érdekelték. Az egyik interjúban így vall erről, egyben megfogalmazva ars poeticáját is: „Korábban, amíg az indulat bennem is friss volt, én is reagáltam volna ezekre az évekre, hiszen átéltem ezt a periódust, s átélt engem a történelem; kifejeztük egymást: ő a gyakorlatával, én meg ezzel a torokszorító kínnal, amellyel megajándékozott. Ha a tételes megfogalmazástól távolabb leszek, s lesz erőm és tehetségem ennek emberi relációit transzponáltabban körüljárni, akkor majd felteszem én is nyilván a magam kérdéseit. (…) Ilyen vagy olyan formában, más és más tematikai elképzelésbe ágyazva, az ember érzelmi életének elszegényedése, képzeletének elsatnyulása izgatott; áhítozva a gyermek naivitását, játékban való feloldódását. (…) Benépesíteni a világot a szépség jeleivel, bízni a «ráolvasás» erejében, nevet adni félelmeinknek és álmainknak – ezeknek a vágyaknak, gondoknak keresek kifejezést a filmjeimben.”1

Rövidfilmjeiről azonban nem szabad és nem is lehet „zárójelben” beszélni. A legelső, még a főiskolán készült etűd, Játék címmel, rögtön az alkotóra irányította a figyelmet: bár oktatói közül néhányan az egzisztencializmus vádjával illették, a látogatóban Budapesten járó római filmfőiskola igazgatója élete egyik legszebb kisfilmjének nevezte.2 A Játék kiváló ujjgyakorlat volt Huszárik Zoltán számára, hiszen a cellájukban ülő rabok feszült várakozását, majd a rács földre vetülő árnyékán folytatott gyors, kapkodó sakkjátékát a film ritmusa érzékelteti. A következő, Groteszk címmel, vizsgafilmje volt, és bár ő maga nem érezte jól sikerült alkotásnak, bizonyos tekintetben már az Elégia előzményének számít. Játékossága, szerkesztésében megnyilvánuló zeneisége, ábrázolásmódjában csírázó szürrealizmusa – mind a későbbi „kísérleteket” vetítik elő.

Az Elégia és az azt követő rövidfilmek

„Huszárik-Tóth Elégiája az első magyar film, amely valóban a film nyelvében gondolkodott.”3, írta Bódy Gábor, a hetvenes évek filmnyelvi kutatásainak, kísérleteinek meghatározó alakja, aki kockáról kockára lejegyezvén az Elégia képeit, rövid, de velős elemzésében jellemezte így Huszárik valószínűleg legsikerültebb kisfilmjét. A szerző maga többször utalt arra az elképzelésére, hogy a filmet – a beszélt nyelvhez hasonlóan – jelképek általi gondolatközlésre használja: „A képírás – egyelőre még eléggé kidolgozatlan, de lehetőleg érvényesnek maradó s később is fölhasználható vagy primer jeleit szeretném celluloidon letapogatni. Esetleg egy új szimbólumrendszer kialakulásának alapjaihoz kavicsokat hordani.”4

Egy olyan költői nyelv kialakítására törekedett, amely elemeiben és strukturálisan is hasznosítja a zene, a képzőművészet és a költészet „anyagkezelését”. Bódy az általa szeriális jelentéstulajdonításnak nevezett módszer korai példáját látta az Elégiában, amelyben az „imaginárius gondolatiságot” az egymással állandó kölcsönhatásban álló motívumok által létrehozott többszólamúság és a benne rejlő feszültség hozza létre. „Az érzelmi és intellektuális tartalmat, úgy tűnik, egy «mélységi dramaturgia» hordozza, s ez voltaképpen a filmi szintaxis. Az Elégia mélydramaturgiája nemcsak a denotátumok (tárgyak) fogalmi indexével, hanem mimikus és mozgási gesztusokkal, tónusokkal és színekkel, grafikus körvonalakkal, anyaghatásokkal (ahogy ezt a szót az építészet használja), anyagfeszültségekkel, térmodellel (azaz képsűrűséggel) építi ki megfelelési rendszerét.”5

Az akkoriban még szokatlan nem elbeszélő film hatása nem volt egyöntetű: díjakat nyert, de sok kritikus fanyalogva fogadta, többen a közérthetőséget kérték rajta számon, mások a magyar film egyik kimagasló teljesítményének tartották. Valószínűleg Huszárik sem számított többre, másra, de hogy mennyire elégedett volt munkájával, bizonyítják későbbi művei, amelyekben (különös tekintettel a Szindbádra) felhasználta az Elégiával szerzett tapasztalatokat. „Körülbelül másfél évig csináltuk. De a kihordás idejét is beszámítva lényegesen tovább. Szándékvilága elég gyorsan tisztázódott; a film szókincse is már korábban adva volt. A végleges forma kialakítása azonban sokkal nehezebb volt. Magam is éreztem Tóth Jánossal együtt, hogy tovább kell jutni a hagyományos film kifejezésein. Szerencsés kapcsolatom a képzőművészettel segített ahhoz, hogy egy bizonyos asszociációs rendszer megteremtésével, a költői nyelv struktúrájával szembenézve, tiszta lappal induljunk.”6

A következő években még két rövidfilmje készült: a Capriccio, „a képzelet plebejus öröméről”, ahogyan ő maga jellemezte. Egy már idézett interjúban pedig alkotói céljainak megfogalmazása is szorosan kötődik ehhez a kisfilmjéhez: „Meghosszabbítani gyerekkorunkat, szabadon, merészen csapongva teremteni, mint a gyermek. A képzeletben megformált dolgokat sokáig dajkálja az ember, előbb-utóbb valóság lesz belőlük. Hozzáadni a világ dolgaihoz valamit – nem tartom jelentéktelen vállalkozásnak.”7

De ahogyan a hóemberépítés önfeledt örömének, gyermeki derűjének, a múlandósággal való konok küzdelmének a Capriccio által képbe öntött gondolataira, ugyanúgy az Amerigo Tot c. portréfilmre is vonatkoznak Huszárik fenti szavai. Az Olaszországban élő szobrászművész (időnként fizikai) harca az anyaggal, az alkotói módszeréből, életmódjából, életfelfogásából sugárzó erő és elszántság valószínűleg mélyen megérintette Huszárikot: önmagát láthatta benne és a szobrász általi teremtés folyamatában rátalálhatott azokra a motívumokra, amelyek a filmkészítésnek a tér–idő sajátos ábrázolási mechanizmusában is fellelhetők. Mielőtt azonban áttérnénk Huszárik pályájának további alakulására, egy kis kitérőt kell tennünk barátjának, alkotótársának Tóth Jánosnak a felsorolt rövidfilmek elkészítésében betöltött szerepére. A kiváló operatőr az Elégiát, a Capricciot és az Amerigo Totot fényképezte, de mint a filmnyelvi újítások, kísérletek egyik központi alakja, Balázs Béla stúdiós rövidfilmek rendezője, nagyban befolyásolhatta a Huszárik által elképzelt forma kialakítását. Tóth szintén az elsők között volt, akik egészen más szemléletben dolgoztak, szakítottak a hagyományos filmi kifejezőeszközökkel, és a mozi ősi, lényegi eleméhez visszatérve tapostak ki új ösvényeket.

Szindbád nyomában

„A képzelet kalodájában él az ember, megvonva a jelen idővel saját börtönének falait. Mit csinálhat? – Új cellasorokat formál falak nélkül, hogy aztán kapcsolatai újból körbefogják. Ezt a témát variálja tulajdonképpen egy életen át, viszonylagos szabadságot nem is élvez, csupán a színterek változásaiban, az emberi gesztusok esetlegességében. Szindbád nem csinál mást, mint felejteni, emlékezni akar, és újra élni, bizonyítva a létezés értelmét.”8 Huszárikban évekig érlelődött a Krúdy-novellák megfilmesítésének terve. A forgatókönyv első – monstrum – változatát bírálói gyanakodva, s elutasítóan kezelték: lehetetlen vállalkozásnak tűnt Krúdy költői prózáját filmhősök párbeszédeként alkalmazni, a negyedik vagy ötödik változat azonban zöld utat kapott.

Huszárik Zoltán: Szindbád

Huszárik Zoltán 1970-ben elkezdhette első nagyjátékfilmjének forgatását: operatőre azonban nem Tóth János, hanem Sára Sándor lett, a főszerepet pedig Latinovits Zoltán kapta. Az irodalmi adaptációk buktatóit elkerülve Huszáriknak sikerült (hangsúlyoznunk kell, a kitűnő operatőri és színészi munkára támaszkodva) Krúdy világát a vászonra varázsolnia; ennek a teremtő munkának összetevőit az alábbiakban Gelencsér Gábor kiváló Szindbád-elemzése alapján követhetjük nyomon. „A jelenetek egymásutánisága nem volna több önmagukban kitűnő novellaadaptációk sorozatánál – az egész élménye e dramaturgiai egységek közötti látványtöredékeknek köszönhető. Az író világának hangulatát azok a képek hozzák létre, amelyek szövegszerűen nem köthetők az író műveihez. Ez a költői logika – immár a szerkezeti szinten túl – emeli ki a filmet a hatvanas évek modellező, moralizáló hagyományából. A Szindbád – a könyv és a film egyaránt – nem a főszereplő alakjával vagy a cselekményvilággal, nem is a szerzői kommentárokkal, még csak nem is a «szép» tematizálásával – noha ez állhatna közelebb a művek világához –, hanem az elbeszélésekbe – és az elbeszélésmódba – indázó, asszociációs montázzsal hoz újat a magyar irodalmi és filmes hagyományba.”9

A Szindbádot a számos díj mellett a kritika is óriási lelkesedéssel fogadta, bár néhány vád még ekkor is érte a témaválasztás, a közéletiségtől való elfordulás miatt. Gelencsér Gábor a már idézett tanulmányban így határozza meg ennek filmtörténeti jelentőségét: „Huszárik – az európai modernizmussal párhuzamosan – egy elmaradt paradigmaváltás lehetőségét veti fel a magyar filmművészetben: nem egyszerűen «témát vált», elutasítva a művészet közvetlen közéleti szerepvállalását, hanem «nyelvet» is: asszociatív-költői filmes elbeszélőmódot alakít ki. Az idő és a szubjektivitás «élményét» egymásra vetítő elbeszélésmód – Gilles Deleuze filmelméletének tükrében – a Szindbádot a modern tudatregény után a modern tudatfilmmel állítja egy sorba. Huszárik e tekintetben is hű tanítványa Krúdynak.”10

Huszárik Zoltán: Szindbád

A film készítői tehát számos eszközzel hozzájárultak ahhoz, hogy művük valóban olyan értéket képviseljen a magyar filmtörténetben, mint az egyetemesben Alain Resnais vagy Alain Robbe-Grillet alkotásai. A film időkezelése – a folyamatos jelen megteremtése és az ebből következő elbeszélésmód, a képek felépítését meghatározó kompozíció és ritmus dialektikája, a fent említett asszociációs montázs alkalmazása11, mind-mind olyan elemek, amelyek felbukkannak a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején készült alkotásokban. Elemzésükkel gyakran találkozni filmkészítők elméleti írásaiban12, azonban aligha találunk arra példát más nagyjátékfilmben, hogy ennyi formabontó elem beépítése mellett a mű koherens egésszé álljon össze.

A Csontváryval való hasonlóság

Huszárik pályája a Szindbád elkészítése után „elkomorult”. Két kisfilmet készített: Tisztelet az öregasszonyoknak és A piacere (Tetszés szerint) címmel, mindkettőt az elmúlásról, a halálról. Végül pedig sikerült egy másik, régóta dédelgetett álmát valóra váltani: megfilmesíteni Csontváry életét. Igaz, a film készítését beárnyékolta Latinovits Zoltán nem sokkal a forgatás megkezdése előtt bekövetkező halála. Huszárik nemcsak a főszerepet szánta barátjának, hanem a főhős alakjának megduplázásával (a Csontváry szerepét eljátszani készülő színésznek a történetbe illesztésével) bizonyos tekintetben „társszerzővé”, a film építményének egyik pillérévé kívánta tenni.

Huszárik tervei szerint nem a hagyományos értelemben vett, művészi életművet feldolgozó filmet akart készíteni: megkísérelte ábrázolni a Csontváry által megélt és teremtett világ kapcsolatát; méghozzá úgy, hogy a színész alakjával egyszersmind az ő hozzá és saját környezetéhez fűződő viszonyát is rávetíti. A kettő szövevényei azonban nem úgy fonódnak egymáshoz, hogy megvilágítsák, sugallják, éreztessék a történések mozgató erőit; hanem inkább kibogozhatatlannak tűnő, valamifajta belső kohéziót nélkülöző eseménysorozattá válnak. Huszárik Zoltán a „nagy motívum igézetében” látott hozzá a lehetetlennek tűnő feladathoz, vállalta is a Csontváryval való hasonlóságot13; az általa feltett kérdések azonban ebben a művében, úgy tűnik, megválaszolatlanok maradtak. További próbálkozásra azonban már nem volt lehetősége; rövid pályájának korai halála vetett véget 1981-ben.


1 Zsugán István: „A Szindbád forgatása közben.” Szubjektív magyar filmtörténet 1964-1994. Osiris-Századvég Kiadó, Budapest, 1994. 162.

2 Zay László: Huszárik Zoltán – Filmbarátok kiskönyvtára. Múzsák Közművelődési Kiadó, 1984. 14.

3 Bódy Gábor: „Elégia.” Végtelen kép. Bódy Gábor írásai. Pesti Szalon Kiadó, Budapest, 1996. 153.

4 Zsugán István: „A «Nagy Motívum» igézetében.” Szubjektív magyar filmtörténet 1964-1994. Osiris-Századvég Kiadó, Budapest, 1994. 434.

5 Bódy Gábor id. mű 153.

6 Zay László id. mű 34.

7 Zsugán István id. mű 163.

8 Huszárik Zoltán: „Szindbád kalandja”. Filmkultúra 65/73: Válogatás, Századvég Kiadó, Budapest, 1991. 69.

9 Gelencsér Gábor: A Titanic zenekara. Stílusok és irányzatok a hetvenes évek magyar filmművészetében. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 62.

10 Uo. 64.

11 A felsoroltak részletes taglalását lásd Gelencsér Gábor idézett tanulmányában.

12 Hogy csak egy példát említsünk: Erdély Miklós két ilyen tárgyú írása, a „Montázs-éhség” (1966) és a „Mozgó jelentés” (1973) mintha Huszárik filmjeihez szolgálnának lábjegyzetül. In: F.I.L.M. A magyar avant-garde filmtörténete és dokumentumai, Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1991. 139, 163.

13 Zsugán István „A «Nagy Motívum» igézetében.”, 431.

Támogass egy kávé árával!
 

Kapcsolódó filmek

  • Elégia

    Színes rövidfilm, 19 perc, 1965

    Rendező: Huszárik Zoltán

  • Szindbád

    Színes filmdráma, 90 perc, 1971

    Rendező: Huszárik Zoltán

  • Csontváry

    Színes filmdráma, 112 perc, 1980

    Rendező: Huszárik Zoltán

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone