„Alkotóembereket kerestem”

Beszélgetés Pálfi György rendezővel

„A filmrendezés a duma művészete. Az, hogy rávegyél embereket arra, hogy azt csinálják, amit te akarsz és az jó lesz nekik, meg az egész világnak.”

8. Filmtett-Duna Muhely Alkotótábor

Hogyan választottad ki a csoport tagjait?

Mindenféle anyagot kaptam tőlük, önéletrajzokat, forgatókönyveket, fényképeket stb. Küldtek filmeket, pontosabban a modern technika vívmányainak köszönhetően csak linkeket, ahonnan le lehetett tölteni vagy meg lehetett nézni őket. Ezeket hosszan vizsgálgattam, de ezek alapján is nehéz volt a döntés. Az sem tette könnyebbé, hogy most csak négy embert lehetett felvenni. A fő célom az volt, hogy kreatív alkotóembereket válasszak. A kevés információmennyiség következtében viszont a megérzéseimre hagyatkoztam.

Három éve voltál Csíkszépvizen és öt éve Jegenyén a Filmtett Alkotótáborban. Mi változott azóta?

Radikális változás végül is az, hogy nem 8 hanem 4 film készül. Ez azért jó, mert sokkal koncentráltabb munkát tudnak végezni a fiatalok. Illetve bekerült a forgatókönyvíró csoport, ami szerintem egy elég fontos csapat és a technika is nagyon sokat fejlődött azóta. Emlékszem, hogy Jegenyén még mennyit szenvedtünk a vágással és a filmek minőségével. Habár a szerdai leveshez hasonlóval sem találkoztam még. (nevet)

Mit gondolsz, hogyan lehetne még hasznosabbá tenni a tábort a rendezői csoport számára?

Erre nehéz válaszolnom, főleg azért mert nem gondolkodtam rajta. Mint filmrendező-tanár én ezt az egészet a forgatókönyv megírásától a kész filmig, egy sokkal összetettebb és hosszabb folyamatnak képzelem el, mint tíz nap. Ideális az lenne, hogy ha itt már csak a forgatással és az utómunkával foglalkoznának a fiatalok.

Mennyiben változtak a filmtervek, ahhoz képest, amikkel a jelöltek jelentkeztek?

Itt jön be az én felelősségem. Az én felelősségem pedig az, hogy az első két napban mindent megtegyek azért, hogy ők azt az ötletet eldobják. A hosszú ideje dédelgetett forgatókönyvek helyett inkább egy olyan valamit kell létrehozni, ami erről a helyről, közegről és a benne levő emberekről szól. Mert én arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire érzékenyen tudnak reagálni az őket körülvevő világra. Szerencsére sikerült őket új ötletek felé terelnem, de szegények ilyen szempontból hátrányban vannak és egy-két nap alatt kell valami teljesen újat kitalálniuk. Viszont vannak olyanok, akik mindenáron azt a filmet szeretnék megvalósítani, amit már régen kigondoltak. Itt a cél nem az, hogy világmegváltó munkák készüljenek, hanem mégiscsak embereket tanítunk, és az érdekel minket, hogy mit szeretnének és tudnak mondani filmjeikkel.

Hogyan tanítottad a tábor keretein belül a filmrendezést, lehet-e egyáltalán ezt így tanítani?

Egyénileg lehet, persze. A rendezők nyakig el vannak merülve munkáikban és mindig jó, ha van valaki, aki egy kicsit távolabbról látja a dolgokat. Nekem nem olyan létkérdés az a snitt, mint ami nekik igen, és tapasztalataimnak köszönhetően meg tudom nekik mondani, hogy véleményem szerint akkor az hosszabb legyen, vagy rövidebb. Viszont filmrendezést leginkább úgy lehet tanulni, hogy az ember rettentő sok filmet néz és rettentő sok filmet csinál. Ezen belül amit még hozzá lehet tenni, az bizonyos rutinok elsajátítása, meg annak a gondolkodási körnek a meghatározása, amin belül a filmek jelentése eljuttatható a nézőknek. Filmkészítési módszer amúgy rengeteg van. Én megpróbálok segíteni nekik megtalálni az egyénre szabott módszert. A hibák miatt néha szólok, de leginkább azt szeretném elérni, hogy saját hibáikból tanuljanak, ugyanis ebből nagyon sokat lehet.

A gyakorlaton kívül voltak-e olyan napok, amikor a klasszikus értelemben vett előadásokat tartottál, tanítottál?

Hogy elméletet tanítottam-e? Nem. Ennek nincsen elmélete, vagyis vannak olyan tankönyvek ahol ezek a dolgok le vannak írva, de az a fajta filmgyártás amit én tanultam, illetve amit mi tanítunk, az személyiség alapú és szerzői beállítottságú. A filmrendezés a duma művészete. Az, hogy rávegyél embereket arra, hogy azt csinálják, amit te akarsz és az jó lesz nekik, meg az egész világnak. Igaz, vannak ennek komoly gyakorlati alapjai, de én már eleve olyan embereket választottam, akik ezeket már tanulták. (A rendező csoportban mindenki diplomás filmes.)

Filmes oktatás szempontjából milyen különbségek vannak az amerikai és mondjuk a kelet-európai módszerek között? Szerinted is ma már kint érdemes tanulni a szakmát?

Én ugye elvégeztem Magyarországon a főiskolát (Színház- és Filmművészeti Egyetem). Hatalmas különbség van aközött, ahogyan én bementem oda, és ahogyan kijöttem. Olyan világszemlélettel találkoztam, ami átformálta a filmekhez és a világhoz való viszonyomat. Ezt nem erőltette senki, de mégis egy irányból „ütve volt” a tudatom. Nagyon sokat kaptam a főiskolától, ilyen szempontból. Rájöttem, hogy milyen filmeket akarok csinálni, és az se nem az amerikai filmgyártás, se nem a hagyományos kelet-európai vagy magyar filmgyártás. A főiskola nélkül nem született volna meg a Hukkle vagy a Taxidermia. Nagyon sokat kellet ott filmben gondolkodnom, vagyis, hogy miként tudnám kifejezni magamat és azt hiszem ezen van a hangsúly. Egyéni és szerzői alapokon állni a filmkészítéshez. Lehet Amerikába menni mozgóképet tanulni, és ott megtanítják a snittelést, a színészvezetést, a csapatvezetést, a csoportpszichológiát, a forgatókönyvírást a nagykönyv szerint, de elsősorban iparra tanítanak, tehát, hogy jó munkás legyél egy gépezetben és ha van tehetséged, akkor ezt hogyan tudod ennek a gépezetnek a szolgálatába állítani. Kelet-Európában meg megtudhatod azt, hogy van-e benned annyi, hogy olyan filmet készíts, amilyet még senki a világon. Lehet választani és ilyen szempontból a magyar oktatás egyáltalán nem rossz.

Általánosságban mit gondolsz az amatőrfilmezésről? Sokan azt mondják, zsebpénzből azért ezt sem lehet…

Márpedig abból kell. Pályázgathatsz meg minden, de olyan ötleteken kell agyalni, amit semmi pénzből is meg tudsz csinálni, és ehhez az kell, hogy leülj megírni, majd pedig legyen meg az a négy jó ember, aki segít neked elkészíteni. Az agymenés és a tehetség akkor is átjön. Az SZFFE felvételijén például filmkészítés a feladat és ez nehezen menne a diákoknak, ha előtte nem csináltak volna legalább egy tucat kisebb munkát. Én például emlékszem arra, amikor elkezdtem filmezni, és nem tudtam, hogy mi az a vágás. Egy super8-as kamerám volt, amit 13 éves koromban az első komolyabb zsebpénzemből vettem, és nem hittem el, hogy létezik olyan, hogy ollóval konkrétan szétvágnak, majd összeraknak egy filmet. Ezzel azt mondom, hogy aki nem filmez és nem esik át ezeken a gyerekbetegségeken az nem fog tudni összerakni a felvételire sem egy olyan filmet, amilyet szeretne.




Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.