A műsor, amin halálra szórakozzuk magunkat

A Discovery Channel és a Crime Night

Legyünk őszinték, nem azért nézzük a Discovery Channelt, mert tudományosan érdeklődünk az egyiptomi múmiák, a krokodilok vagy az igazságügyi orvostudomány iránt, inkább a titok megfejtésének ígérete és kalandja állít le a tévé kapcsolgatása közben.

A dokumentumfilm nem más, mint engedélyezett kukkolás, valami a valóság és a fikció közötti határterületen. Megtörtént eseményekre is utal, de egyben megfelel a filmszerűség kritériumának is. A dokumentumfilmek között is vannak árnyalatbeli különbségek a filmszerűség és dokumentumszerűség aránya függvényében: előre megírt forgatókönyv alapján megrendezettek, távolságtartó tényszerűséggel, melyek kerek narratívába foglalva adják elő a történteket (1.), lírai dokumentarista stílus: olyan filmekre gondolok, melyek pitypangos mező, vagy sáros út közelijéből váltanak élességváltással nagytotálba és a témára (2.), és a dokumentumhoz közelebb álló, a kutató és a filmes jelenlétét is tudatosan kezelő filmek, melyekben a spontaneitás, esetlegesség és az őszinteség szavatolja a tényszerűséget (3.). A Discovery Channel filmjei a szemtanúk beszéltetése, az esemény-rekonstrukciók és a narrátori szöveg révén egyértelműen az első típusba tartoznak. A csatorna műsorát egyre inkább a hétköznapok valóságára építő, reality-filmek teszik ki, fele-fele arányban osztozva a történelem, tudomány, kultúra témájú műsorokkal. Keddenként a Murder Trail, csütörtökönként a Crime Night, péntekenként a Reality Night, szombatonként a Forensic Detectives gyűjtőnéven futnak. Témájuk ugyanegy: a gyilkosság. A következőkben a Crime Night-műsorok válfajairól lesz szó.

Az Új detektívek divatja

A gyilkossággal, nyomozással kapcsolatos filmek készítése 1996-ban kezdődött az Új detektívek című sorozattal, melynek témája az igazságügyi orvostudomány (forensic science) bűnügyi hatékonysága volt. Amolyan legitimitás-szolgáltató történetek, mint Michel Foucault Pierre Rivière-je, melyben tudományos eredmények egy másik regiszterben, a jogtudományban bizonyító, döntő szerepet töltenek be. Foucault szerint a 19. századi Pierre Rivière-eset a pszichológiát ruházza fel hatalommal, jelen filmek történetei azt a tudományt, mely akkurátus vizsgálatokra képes: pl. mikroszkópok látta különbségek emberhajszál és macskaszőrszál között, növények beazonosítása DNS-lánccal falevelek alapján, a homokszemek alakja. A legtöbb esetben a gyilkos szándéka, vagy önvallomása mellékessé válik, a mikroszkopikus részletek alapján rekonstruálható a bűncselekmény kontextusa, ez vezet el a tetteshez. A jelszó: többet érsz tudománnyal, mint erővel. Ezen elv mentén strukturálódik át a bűn szemantikája. A bűn nem morális probléma, hanem nagyon is gyakorlatias: itt nem az számít bűnösnek, aki beismeri, hanem akiről műszerekkel kimutatható, hogy elkövette. Sőt, sejtbiológusok azt is kimutatták, hogy a gyilkosságra való hajlam genetikailag kódolt, pl. a spontán módon, megfontolás nélkül öldöklők egy velük született rendellenesség – az agyban termelődő, érzelmi stabilitást befolyásoló alacsony szerotonin szint – hatására cselekednek. A műsor tudományosság-képének reklámjellegét, meggyőző erejét a Discovery vitafórumán gyakran felvetett nézői kérdések példázzák: pl. mit kell tenni, hogy valaki igazságügyi orvos szakértővé váljon? Sőt szavazógépet is indítottak azzal a kérdéssel, hogy választanád-e karrierednek az igazságügyi orvos-szakértői pályát?

Az igazi Mulderek és Scully-k

Az 1998-ban elindított sorozat, az FBI-akták, nem annyira a módszerre, inkább a nyomozókra és történetvariánsukra fókuszál. A Discovery weboldalának (www.discovery.com) összefoglalója szerint az FBI valós ügyleteiről szóló műsor létrehozása volt a cél, valódi ügynökök közreműködésével, a dossziék, és laboratóriumok nyilvánosságra hozatalát is beleértve. Az FBI ugyanis már rengeteg irodalmi vagy filmi fikció tárgya. Számos tévéműsor született róla és a mozifilmek csaknem minden műfajában aratott már kasszasikert. A sci-fik tartományába sorolható X-Aktákban Mulder és Scully az FBI-nak dolgoznak. A bárányok hallgatnak / Hannibál / Vörös sárkány thriller-trilógiában a Hannibál őrületét vizsgáló Clarice Starling szintén FBI-ügynök. A komédiák legutóbbi FBI ügynöke Sandra Bullock volt, a Beépített szépségben, küldetése – álnév alatt szépségversenyen jelöltetni magát.

De hogyan múlhatná felül egy dokumentumfilm sorozat a hollywoodi álomgyártást? A reality-műsorok reklámszövege a következő: a valóság néha különösebb a fikciónál (sometimes reality is stranger then fiction). Az FBI-akták arra a feltételezésre építenek, hogy Muldernél és Scullynál mi sem érdekfeszítőbb, mint az „igazi” Mulder és Scully. Ez a koncepció a filmek történetvezetésére és dokumentum-esztétikájára is hatással bír: nem a valóság (gyilkosság) dokumentálásán van a hangsúly, hanem azon a sejtelmességen és kalandosságon, amin a csetlő-botló detektívnek át kell esnie, míg megfejti a talányt. A dokumentumfilm jellegzetes eszköztára pedig a krimi műfaja szerint van hangolva. Itt nem az a kérdés, hogy ki a gyilkos, hanem hogy hogyan fejtik meg a rejtvényt. Mint egy klasszikus detektívtörténetben, a titok és a lehetetlennek mutatkozó megfejtés keresése ingerli a nézői kíváncsiságot. Az izgalmas történet mellett az is benne van a pakliban, hogy ez az a pillanat, amikor fellibben a fátyol, egy exkluzív lehetőség arra, hogy benézzünk a szigorúan ellenőrzött kulisszák mögé.

A gyilkosság fotogenitása

Milyen szempontok alapján, és kik választják ki a bűneseteket? Ahhoz, hogy egy gyilkosság kinyomozása dokumentumfilm-témává válhasson, több szűrőn kell átesnie. Szakképzett kutatócsoport tanulmányozza a bűnügyeket a sajtó, az orvos- és jogtudományi szakpublikációk beszámolói alapján (1.). Ezek műsoresélyességéről a sorozat producerei döntenek – fő kritérium, hogy a megoldásban játsszon fontos szerepet az igazságügyi tudomány (2.). Az FBI-akták esetében a potenciális műsorszámok felől az FBI is dönt, aszerint, hogy a nyomozás története megfelel-e médiaarculatuknak (3.). Az adatgyűjtést követően készül el a forgatókönyv, melynek produceri jóváhagyása után felépítik a helyszíneket, beszerzik a szükséges kellékeket, és kiválasztják a színészeket, akiknek hasonlítaniuk kell a megjelenített személyekhez. A gyilkosság kinyomozásának döntő mozzanatait dramatizálják, bármilyen banális legyen az. Az egyik dokuban például a döntő bizonyíték a gyanúsított szemeteséből került elő, ennek megfelelően a rekonstrukcióban a szemét kiürítését figyelő, majd kesztyűs kézzel guberáló detektívek voltak láthatók. (Az ehhez hasonló, (re)konstruált valóság manipulativitására alapozva rengeteg áldokumentumfilm készült: az első stúdióban rekonstruált esemény a VII. Edward király megkoronázása (1902), szerzője Georges Mélies.)

A dokumentumfilmek csak rendőrségi és bírósági iratokban lejegyzett információkat tartalmaznak és a történetet különböző diskurzusok eminens képviselőinek beszámolóival teszik még hitelesebbé: pszichológusok, orvosok, ügynökök, a témából ihletet nyerő populáris írók, szemtanúk és hozzátartozók bevonásával. Csak a gyilkos van kizárva a körből, az ő vallomását sajátítják ki a különféle szakértők. Az akkurátus tényszerűségre törekvés mellett tekintettel vannak az áldozatok hozzátartozóinak érzékenységére is. A beszédmódok koherenciáját a narrátor semleges hangszíne teremti meg: az Új detektívek narrátora, Gene Galusha filozófiai diplomával rendelkező gyakorlott konferanszié és rádió DJ.

Egy másfajta test-paradigma

Az élettelen test nyilvánosság előtti megjelenésének számos formáját ismerjük, ezek közül a legtermészetesebb a családi temetés, de a memento mori, az ars moriendi, a haláltáncok mind használtak olyan ábrázolásokat, melyek központi kelléke a mulandóság és a halál metaforájaként álló test volt. Talán a barokk korban volt még annyira nyilvános a halott test kiterítése, mint a tévé képernyőjén, amikor a transzcendens testképzet a „feje tetejére állt”. Krisztus korpuszáról fokozatosan a kiterített bűnözők holttestére irányult a nyilvánosság figyelme, a lator, a gonosztevő teste az anatómiai teátrumban a tudós megismerés fókuszába került. A testről való gondolkodásnak a modellje a Discovery-n hasonló ehhez, azzal a különbséggel, hogy itt az áldozat teste feletti intézményesített uralom a téma. A Crime Night-filmek egy olyan test- és halálképet állítanak be pozitívnak, mely a tudománynak és az igazságszolgáltatásnak rendelődik alá. Mondhatni a legszebb halál a tudomány oltárán kerülni bonckés alá; a test csonkítása, belsejének felmutatása konstruktív, a bonckés pedig a társadalmi jóvátétel eszköze. Ez külön sorozat, a Testdetektívek (The Body Detectives) tárgya. A Hullafarm (Body Farm) egy Tennessee állambeli erdő, ahol a testek bomlási idejét és módját eltérő környezeti feltételek között tanulmányozzák: fa alatt ülve, földön fekve, csomagtartóban. A farmbeli hullákat költöztetni kell, bomlásukat ellenőrizni és tisztítani, két évi ottlét után archiválják a maradványokat.

Az is kiderül, hogy mi fő az igazságügyi orvostudomány boszorkánykonyháján: embercsontok inox fazékban. A világ legfurcsább konyhája ez, ahol az emberi testnek furcsa rítusokon kell átesnie, mindennek megfelelő ideig és megfelelő anyagok használatával kell végbemennie: 2-3 órába is beletelhet, míg lefő a hús a csontokról, ha puha a szövet. Ha kemény, akkor nyolc óra a főzési idő, megfelelő vegyi anyagok adagolásával. A konyhatündérek mosolyogva próbálják oldani a hátborzongató látványt: „Nyugi, ha a mosatlan edényeidet túl sokat hagyod a konyhában, bűzösebbek lesznek a csontoknál.” Sőt, a nézőt praktikus tanácsokkal látják el: „Előfordulhat, hogy a macska vagy a kutya hazahoz egy kezet vagy egy lábfejet, s ha ki akarod deríteni, honnan hozta, hol a test, akkor foltokat kell keresned a földön.”

A nézői reakciók két véglet közt mozoghatnak: a társadalmi intézményességbe burkolt nekrofília, a hullagyalázás elleni lázadás és a rajongás között. Ez utóbbira példa a Discovery vitafórumának hozzászólója, aki arról számol be, hogy szívesen tenne egy kört a farmon, sőt halála esetén testét is felajánlja (ha egy mezőn, fa alatt ülhet), de mindezt csak átültethető szervei adományozása után.

Ahol a halál is szórakoztató

A „dokumentum” szótári jelentése: hiteles tárgyi bizonyíték (1.), példa, tanújel (2.), ebből a szempontból úgy tűnik minden rendben. A filmek célja nem a moralizálás, a bűntől való elrettentés – a műsortémák szenvtelen, tárgyilagos kezelése mindezt lehetetlenné teszi. De marad a kérdés, hogy mennyire érinti ez a téma a nézőt, mit kezdhet ezekkel az információkkal? Miért jó a mások által elkövetett gyilkosságokat szemmel tartani, hacsak nem áll szándékában valakinek alkalmazás céljából kiismerni egy gyilkosság elkövetésének lehetséges buktatóit? A Discovery műsorpolitikája és a Crime Night nézőfogása arra épül, hogy ezen a csatornán végre valódi titkokat tudhatunk meg. Ha dokumentumfilm, akkor legyen érdekes, ne csak szakszerű, és ennek egyik módja a suspense, a néző állandó sakkban tartása. Az ilyen hátbizsergető izgalom kellemes, mert biztosan tudni, hogy egy órán belül fény derül a titokra. És ily módon akár a halál is lehet szórakoztató.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.