„Hallo! Bridget Jones, dévaj szexistennő, lábai közt egy nagyon rossz fiúval…”


Hogy miért sikeres Bridget Jones naplója? A választ kimeríthetnénk egy mondatban: a nők szeretik a hollywoodi típusú romantikus vígjátékokat. A kérdés azonban nem egyszerűsíthető le ennyire. Vannak bizonyos „tekintetek”, irányzatok, műfaji sajátosságok, amelyek nem kis szerepet kapnak egy film befogadási folyamatában.

A feminista (kicsengésű) mozi a feminizmus gondolatrendszeréből táplálkozik, nőkérdésekkel és nőket érintő problémákkal foglalkozik. Mivel a női néző máshogyan lát, s nem úgy reagál a filmen látható eseményekre, mint a férfi, ezért ezek a filmek a női vágy kifejezésére alkalmas filmnyelvvel és nem utolsó sorban valószerű nőalakokkal dolgoznak. Patriarchális szemszögből ugyanis a filmvásznon megjelenített nő alárendelt pozícióban van, sztereotípia, egy ideáltípus, a férfitekintet tükröződése, amely megfosztja a nőt az önálló egyéniséggé válás lehetőségétől, mert mindez – a test és az érzelem – a férfi tekintetének és elvárásainak dukál. A feminista ihletettségű filmalkotásokban azonban sokkal életszerűbb a femina, s hovatovább a kölcsönös tekintet elve is megvalósul, azaz a női szereplőket nemcsak nézik (a férfi szereplők a filmben), hanem a nők maguk is nézhetnek. Az írás maga egyes feminista teoretikusok szerint férfitevékenység, a nő azonban tollat ragadva kifejtheti nézeteit, álláspontját, véleményt alkothat egy teljesen más szemszögből, lehetősége nyílik újradefiniálni és megérteni önmagát.

A Bridzsit Dzsonsz láz

Adott egy krisztusi korban járó szingli nő, aki újévi fogadalmakat tesz és naplóírásba kezd. Életét, de legfőképpen külsejét, gyökeresen meg szeretné változtatni. Az egy éves feljegyzések vissza-visszatérő dilemmákról szólnak, de mire újra eljön a szilveszter, sok minden megváltozik az alkohol-, a bagómennyiség és a testkerület redukálása nélkül is. Ez Bridget Jones, akinek története 1995-ben kezdődött. Helen Fielding írónő az angol Independent című lapban vezetett rovatában írt komikus heti beszámolókat az egyedülálló, harmincvalahányadik életévét taposó, a szerelmet, tartós kapcsolatot rendületlenül kereső nő életéről. A rovatot 1996-ban regénnyé kerekítette, amely több mint 4 millió példányban kelt el és 6 hónapig az eladási lista csúcsán maradt. A bravúrt egy olyan valószerű nőfigurának köszönhette, aki a nők millióinak vágyait szimbolizálta. A megfilmesítés sem váratott sokat magára. Kisebb-nagyobb változtatásokkal Bridget Jones naplója 2001-ben a filmvászonra is felkerült az addig dokumentumfilmek készítésével foglalkozó Sharon Maguire rendezésében. A forgatókönyvet Helen Fielding írta Andrew Davies és Richard Curtis segítségével. Mindeközben pedig megszületett a könyv folytatása is, Majd megőrülök címmel.

„...Minden negyedik ember egyedülálló, az uralkodóház legtöbb tagja egyedülálló, felmérések bizonyítják, hogy az ország fiatal férfilakossága alkalmatlan a házasságra, ezért felnőtt a magamfajta fiatal lányok nemzedéke, akiknek van saját jövedelmük és otthonuk, istenien szórakoznak, és nincs rá szükségük, hogy másnak a zokniját mossák!” A könyvnek elsőként fergeteges humorával sikerült meghódítania a világot. A maró öniróniában bővelkedő történet női problémákat feszeget – női szemszögből tálalva. Olyan gyengeségekre harap rá, amelyből a harmincas nők többsége önmagára ismerhet, hiszen a majdnem 60 kilós szénhidráton nevelt gyárkémény nemcsak betű és film formájában létezik. Másodsorban a könyv ponyvajellegének köszönhető a Bridzsit Dzsónsz láz kirobbanása: könnyed és gyorsan emészthető, katarzis nélkül.

A naplójegyzet főként a női közönséget célozza meg, azok társadalmi helyzetét, sajátos és általános női problémáit dolgozza fel. A társadalomkritika kereszttűzében a harmincasok és a szingliség áll, amely egyaránt jelent átmeneti állapotot (házasság előtt vagy után) és jelzi azt a női generációt, akinek megadatott, hogy a férfiakkal egyenlő esélyekkel induljon az életben. A független, emancipált nő önálló egyéniség, óriási szabadsággal és lehetőségekkel, de ennek az életstílusnak is megvannak a hátulütői. Bridget Jones olyan aktuális kérdésekre koncentrál, amelyek meghatározó jelentőségűek a nők számára, olyan nehézségekről szól, amelyeket világszerte megélnek az emberek: harmincon túl sajnálni kell (vagy éppen irigyelni) azt a nőt, aki még nem ment férjhez, aki még szingli, korábbi megfogalmazással élve vénlány, akit a férfiak csak szexuális tárgyként tartanak számon, és könnyű, felelősség nélküli kalandként könyvelnek el, akinek mindemellett iszonyúan nagy a vásárlóereje és akivel szemben komoly társadalmi elvárások léteznek.

A cselekmény abszolút főszereplője a nő, az őt foglalkoztató problémákat az ő szemszögéből látjuk. Az emberi kapcsolatokat itt nem az erotika, hanem az érzelem oldaláról közelítjük meg, hiszen a nők legnagyobb részét foglalkoztatja a szerelem és a romantika gondolatköre. A főszereplő Bridget alakja valószerű nőfigura, azért olyan emberközeli, mert a nők vágyait, aggályait és elfojtásait szimbolizálja, ugyanakkor egy olyan „van még herceg fehér lovon” illúziót jelenít meg, amely egybevág számos egyedülálló sorstársának ábrándjaival. Sőt mi több, a nevetségesség elemei sem állnak messze tőle. Aztán kiderül, hogy nem arra kell koncentrálni, ami egy nőből kihozható, mércének nem a férfi használandó, ugyanis a narancsbőr és a komplexusok mind megférnek egy háztartásban a tartós kapcsolattal együtt.

Burleszk-szerű csetlés-botlás

A film népszerűségét a könyv sikerének, valamint a szereplőgárdának köszönheti. A könyvből már jól ismert jelenetekben dúskál, jó pár epizód azonban így is kimarad, a történet vége pedig elkanyarodik az eredeti mesétől, helyette számos mellékcselekménnyel gazdagodik. A celluloidra írt sztori a könyvbélinél gyengébbre, illetve enyhébbre sikeredett, a hangsúly a burleszk-szerű csetlés-botláson és a szerencsétlenkedésen van. Nincsenek kidolgozott karakterek, s a könyv lapjaiból a filmvászonra lépő nő is veszített angolszász jellemvonásaiból. A Bridget Jones naplója romantikus vígjáték, amely közelebb áll a hollywoodi, mintsem az angol produkciókhoz. A rendezés a hősnő szemszögéből láttat mindent, a teljes filmidő Bridgeté, ő van a középpontban. A szereplőket, helyzeteket az ő nézőpontjából látjuk, melyeket technikailag a hang és a kép szétválasztása érzékeltet. Nem alkalmazza a beállítás-ellenbeállítás technikáját, így Bridget soha nem kerül alárendelt helyzetbe. Nem használ közelképeket sem, dialógusokkal és gesztusokkal mutatja be a szereplőket.

A film a romantikus vígjátékok jellegzetes módján ér véget, azaz nincs egyértelmű befejezés, hiszen, amint a könyvnek, úgy a filmnek is lesz folytatása hamarosan. A történet egyetlen kézzelfogható üzenete az, hogy nem magán a nőn, a női külsőn, hanem a férfiak nőkről alkotott véleményén volna mit formálni. A nőknek nem kell valamely külső nyomásra megváltozniuk, s természetellenes elvárásoknak megfelelniük, hanem képessé kell válniuk elfogadni önmagukat akár úszógumikkal együtt, hiszen mások sem tökéletesek. Ez az a „súlyos” probléma és mondanivaló, amelyre Bridget Jones ráharapott. „Nem fog legyőzni egy amerikai vadsáska! Inkább a vodkát választom!”



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.