Örmény és szerelem

Laurent Tuel: Le premier cercle / A belső kör

Laurent Tuel legújabb alkotása, A belső kör hol krimiként, hol thrillerként van eladva. Pedig a melodráma, mint műfaji megjelölés, jobban illene rá, hiszen attól függetlenül, hogy gengszterek ügyködnek mindenféle lopásokban és gyilkosságokban, egy fiú és egy lány drámai szerelmét követjük nyomon az elkerülhetetlen unhappyend-ig, ahol hollywoodi mintára mégis felcsillan a remény halovány sugara.

A Malakian-klán hol menő sportautót lop, hol szobrokat és festményeket tulajdonít el egy vízparti kúriából, hol pedig repülőgépet foszt ki. A klán ősei a törökországi örmény mészárlás elől menekültek Franciaországba, és a rendes-dolgos hétköznapok helyett inkább a fosztogatást választották. A klán feje a gyilkolástól sem visszariadó keresztapa archetípusa, Milo (Jean Reno), akinek reménybeli utódja széplelkű és széparcú fia, Anton (Gaspard Ulliel). És a konfliktus máris adott: mi van akkor, ha a gengszter fiának foga mégsem fűlik annyira a gengszterkedéshez, és inkább fogja magát, és beleszeret a nagymama talpát napi rendszerességgel masszírozó nővérkébe, a szomorú szemű Elodie-ba (Vahina Giocante). A titkos viszony sokáig nem marad titkos, Milo hamar rá is jön a turpisságra, és féltésből vagy féltékenységből csíráiban próbálja meg elfojtani az Anton és Elodie között bimbózó szerelmet. Anton az atyai örökség elől végül egészen Olaszországig menekül, de mint tudjuk, a végzet attól végzet, hogy nem lehet megúszni – még egy olaszországi kisvárosban sem.

Kép A belső kör / Le premier cercle című filmből

A belső kör egy kicsit olyan, mintha megpróbálták volna összeturmixolni a A Keresztapát a Rómeó és Júliával. Előbbi alkotásból ismerős lehet a banda erőskezű főnöke és annak elvágyódó fia, és mintha az olasz városka is egyenesen Coppola filmjeit idézné, ahol a sötét múlt, minden idill ellenére, előbb-utóbb előnyomakodik: csodák csodájára megjelenik valaki a francia vidékről (itt egy régi barát), hogy kiiktassa a veszélyforrást, azaz megölje Elodie-t. A Rómeó és Júlia-történetre hajaz a reménytelen szerelem, csak itt nem két ellenségeskedő család feszül egymásnak, hanem két összeegyeztethetetlen világ: a gengszterlét és a rendes-dolgos hétköznapok. Anton választás elé kerül, ám végül a sors dönt helyette.

Kép A belső kör / Le premier cercle című filmből

Mindezeket tekintve akár egy remek film is kikerekedhetett volna rendezőnk kezei közül – de nem ez történt. Annyi a szereplő ugyanis, hogy még a három legfontosabb is elvész közöttük. A felállásba bezavar az emlegetett nagymama, a jó barát, a rendőr, és Anton halott testvérének szelleme is, de a sor itt nem áll meg. Akad még számos klántag és rendőrtiszt, és a végén egy akkora szereplőgárda áll előttünk teljes felszerelésben, hogy csak kapkodjuk a fejünket, és nem tudjuk, ki kicsoda, és hogy milyen mozgatórugók dolgoznak a háttérben. A nagymama már alig tudja használni a lábát, Milo még mindig másik fia elvesztése felett busong, Anton pedig épp a családját csalja meg. 95 percben nehéz kifejteni ennyi személyes tragédiát. Az idő rövidsége miatt nem derül ki, hogy mit takar a sötét múlt, pontosan hogyan halt meg Anton testvére, a rendőr miért megszállottja az ügynek, miért nem dolgozik már Párizsban, mi van Anton anyjával, és miért néz ilyen szomorúan Elodie. De nemcsak a múltban vannak tisztázatlan dolgok, hanem a film jelenében is, sok fordulópont például tökéletesen értelmetlen. A belső kör sajnos túl sokat markolt és keveset fogott, a pelyva közül alig-alig látszik ki a tiszta búza (ilyenek például Reno egy-két villanása, vagy a szerelmespár romantikus pillanatai).

Kép A belső kör / Le premier cercle című filmből

A film tehát számos konfliktus- és problémacsírát rejt magában, de a másik fiú halálát leszámítva egyiket sem fejti ki, és még ez a régi csontváz is csak féllábbal lóg ki a szekrényből. Így nagyon lyukacsos maradt a film szövete, a lyukak mögött pedig üresség tátong. A karakterek többnyire sablonosak, nem különbek az ehhez társuló alakítások sem, amelyek olykor a következetlenség mezejére is kimerészkednek. A színészek láthatóan hadilábon álltak a hiányos motivációk miatt, a következetlenség a forgatókönyvet sem kerülte el: az epizódok fölöslegesek, a fordulatok pedig nincsenek eléggé megtámogatva vagy megindokolva, és így az egész film légüres térben inog. A belső kör egy történet vége: a rendőrség és a Malakian-klán harca már évek óta húzódik, és a szerelem is rég érlelődik. A kezdetekről és a miértekről, azaz az igazán érdekes dolgokról nem szól Tuel filmje. És ezen a drámai, ám sokszor tolakodó zene sem tud segíteni.

Kép A belső kör / Le premier cercle című filmből

A belső kör zsánerfilm: keveri a krimit a melodrámával, de a műfaji elvárásokból kevésnek sikerül megfelelnie, pedig a potenciál végig ott bújkál a képkockák között. A krimi és a melodráma ugyan jól megférnek egy filmen belül, és az ősi, sokszor feldolgozott történetmodellek felelevenítésével sincs semmi baj, de Tuel a nagy turmixolás közepette elfelejtette használni a fedőt, és így a lényeges elemek kirepültek a turmixgépből – minden, ami ízletessé tehette volna a végeredményt.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.