Drakula és Frankenstein brit módra

A Hammer stúdió története II.

Az 50-es évek végén Drakula és Frankenstein feltámasztásával nagyot kaszáló Hammer stúdió az új évtizedben a nyereséget a bevált sorozatok folytatásain kívül műfaji kísérletezésre is fordítja. A legendás brit műfajfilmes stúdió történetének második része.

A Hammer a 60-as években

Az új alkotások közé tartoznak a Lippert-korszak formai szokásait felelevenítő fekete-fehér filmek. A Frankenstein előtti időhöz hasonlóan ezek a jelenben játszódó történetek is csupán néhány szereplő és egy-két helyszín (többnyire egy ház) köré összpontosulnak, de a műfajuk eltérő az 50-es évekbeliekétől. A Hammer még ezen alkotások előtt végleg szakít az idejétmúlt film noirral (Hell Is a City / Pokoli város, 1960, r: Val Guest, Cash on Demand, 1961, r: Quentin Lawrence), és az új filmek Alfred Hitchcock Psychójának sikerét próbálják kihasználni. Pszichothrillerekről van szó, a hitchcocki hatásról már a rövid és tömör címük is árulkodik. (Paranoiac, 1963, r: Freddie Francis, Maniac, 1963, r: Michael Carreras stb.)

A Hell is a City / Pokoli város plakátja

A 60-as évek elején visszatérnek a kalandfilmek is, kalózokkal (The Pirates of Blood River / A vérfolyó kalózai, 1962, r: John Gilling) és kalandorokkal (The Scarlet Blade / A skarlát penge, 1963, r: John Gilling) egyaránt találkozhatunk. A kalandfilmek közül mára inkább azokra emlékszünk, amelyek női főszereplővel rendelkeznek. Ennek példája Raider Haggard novellájának, az Ő-nek (She, 1965, r: Robert Day) Hammer-változata Ursula Andress főszereplésével, illetve Don Chaffey 1966-os filmje, az Egymillió évvel időszámításunk előtt (One Million Years B.C.), Raquel Welch-csel. Utóbbi, illetve kvázi-folytatása (When Dinosaurs Ruled the Earth / A dinoszauruszok földjén, 1970, r: Val Guest) a leglátványosabb Hammer-filmeknek számítanak, Ray Harryhausen stop-motion-technikával megjelenített őshüllőinek és tökéletes testű, alulöltözött amazon-szereplőinek köszönhetően.

A Frankenstein átkával kezdődő, majd a 60-as évek végéig tartó időszak a stúdió fénykorának számít, hatását a horrorfilmek terén történt változás is alátámasztja: mintájukra horrorfilmre szakosodott stúdiók jönnek létre Nagy-Britanniában. Ilyen a Tigon British Film Productions (Witchfinder General, 1968), illetve az Amicus Productions (Tales From The Crypt, 1972), nem beszélve egyéb, többnyire alkalmi brit horrorfilmes próbálkozásokról, amelyre a Hammer előtti időkben alig akadt példa. A siker hatására 1966-ban még a népszerű brit Folytassa… (Carry On...) filmsorozat is elkészíti saját horrorparódiáját (Carry On Screaming! / Folytassa sikoltozva!, 1966, r: Gerald Thomas).

Közben a főterméket jelentő gótikus horrorok készítése tovább folytatódik, egészen a 60-as évek utolsó végéig, amikor az egyre csökkenő érdeklődést látva a Hammer megpróbálja felfrissíteni kínálatát, így a jól ismert stúdiópaneleiket variálják meg. A 60-as évek második felének legnépszerűbb darabja az 10 év után új színésszel visszatérő Quatermass-történet (Quatermass And The Pit / Quatermass és a pokol, 1967, r: Roy Ward Baker) és a A Gonosz felemelkedése (The Devil Rides Out, 1968, r: Terence Fisher) – utóbbi különlegessége, hogy azon kevés filmek egyike Christopher Lee több mint 200 filmet felölelő filmográfiájából, amelyben nem negatív karaktert alakít.

A fekete-fehér pszichothrillereket kiszakítják brit miliőjükből, és Drakula gótikus világába, annak színes, múltbeli pompájába helyezik (Hands of the Ripper / A hasfelmetsző keze, 1971, r: Peter Sasdy). Ezzel szemben Christopher Lee Drakulája és Peter Cushing Van Helsingje immár London sötét (pontosabban napfénymentes) jelenkorában vívja meg örök harcát – két alkalommal is, Alan Gibson Dracula: 1972 (1972) majd The Satanic Rites of Dracula (1973) című filmjében. A Hammer másik legtöbbször adaptált gonosza is alapos változáson megy keresztül: a Terence Fisher-Peter Cushing nevével fémjelzett eredeti Frankenstein-vonalat 1969-ben zárják le a széria ötödik, egyben legsötétebb és legerőszakosabb részében (Frankenstein Must Be Destroyed / Frankensteint el kell pusztítani!). De Frankenstein nem tűnik el: Jimmy Sangster – az első hammeres gótikusok és pszchithrillerek írója – vezérletével egy fiatal tudós kezdi meg életteremtő projektjét, ezúttal fekete humorral átitatva a The Horror of Frankenstein / Frankenstein borzalma című filmben (1970).

Kép a Frankenstein Must Be Destroyed / Frankensteint el kell pusztítani! című filmből

A humor nemcsak a 70-es Frankenstein-film kísérője: a Hammer kínálatában megjelenik a mindaddig mellőzött vígjáték is: ilyen például A buszon című szituációs komédia három egészestés filmje (Mutiny on the Buses / Lázadás a buszon, Holiday on the Buses / Vakáció a buszon, All God’s Children / Halál a buszon).

A gótikus környezetükben ragadt természetfeletti lények – többnyire vámpírok – is változnak valamelyest. Az ún. Karnstein-trilógia1 (The Vampire Lovers / A vámpírszeretők, 1970, r: Roy Ward Baker, Lust for a Vampire / A vámpírral hálni, 1971, r: Jimmy Sangster, Twins of Evil / A Gonosz ikrei, 1971, r: John Hough) vagy éppen a Vampire Circus / Vámpírcirkusz (1972, r: Robert Young) a stúdió legerotikusabb és egyben legszadistább művei közé tartoznak. Az 50-es évek végén fogant első, szinte vértelen történetekhez képest ezek a filmek a mai napig rendesen megdolgoztatják a cenzorokat.

A hanyatlás évei

A 70-es évek termése ezek ismeretében érdekesnek tűnhet, de a filmek lassan sem a közönség, sem a kritika tetszését sem nyerik el. A sikertelenséget mi sem bizonyítja jobban, hogy az említett mozik miatt elvesztik az álomgyári támogatást: még az évtized közepe előtt kihátrálnak a nagy amerikai támogatók, akik az utóbbi másfél évtizedben a Hammer-filmek amerikai forgalmazásáért harcoltak: a Warner, 20th Century Fox, Columbia, az Universal és Paramount egyaránt.

Kép a The Vampire Lovers / A vámpírszeretők

A Hammer még egy utolsó próbálkozást tesz, a segítséget nem Nyugatról, hanem a távoli Keletről kéri, amelynek eredménye a Shatter (1974, r: Michael Carreras) valamint a Van Helsing és a 7 aranyvámpír (The Legend of the 7 Golden Vampires, 1974, r: Roy Ward Baker és Cheh Chang) lesz. Ezt a bűnügyi, illetve horrorfilmet Peter Cushing főszereplésén túl az köti össze, hogy különös koprodukciónak lehetünk tanúi: ezeket a filmeket a Hammer a népszerű, főleg harcművészeti filmjeiről elhíresült Shaw Brotherssel készíti. Ez a társulás több filmet nem eredményez, sőt, az évtized második felére már csak két film marad, az 1979-es Londoni randevút (The Lady Vanishes, r: Anthony Page) nem is követi több bemutató.3

Az utolsó filmeket látva a változtatási szándék érezhető, de a hibák nyilvánvalóak. A Shaw Brothers-produkciókon kívül csak a saját eszközök variálásával, fokozásával találkozhatunk, igazi frissítés nélkül, méghozzá azoknak az embereknek az irányításával, akik évekkel korábban élték fénykorukat és nem tudnak alkalmazkodni a nézőközönség változó igényeihez. A fiataloknak immár több választása van, a Hammer öregedő színészeivel nehezebb az azonosulás, főleg úgy, hogy 1974-ben már megjelenik a tinédzser fiatalokat középpontba állító, gótikus horrorfilmekhez képes jóval mozgalmasabb slasher-film: a Fekete Karácsony (Black Christmas, r: Bob Clark). A George A. Romero Élőhalottak éjszakájával kezdődő horrormegújulás is hidegen hagyja a brit stúdiót, egy darab zombitörténetük (The Plague of the Zombies / Zombijárvány, 1966, r: John Gilling) idejétmúltnak tűnik a 30-as éveket idéző varázslójával, húst nem fogyasztó élőhalottjaival.

A Plague of The Zombies plakátja

Még Van Helsingnek is lesz vetélytársa 1972 elején: Jack Kolchak az Éjfürkésző (The Night Stalker, r: John Llewellyn Moxley) című amerikai TV-filmben a jelenkor Amerikájában végez egy vámpírral, amelyhez viszonyítva az 70-es brit Drakula-filmek öregesnek hatnak, lassabb, kiszámítható és humortalan történeteikkel. Nem meglepő, hogy a két lehetőség közül többen választják a televíziót, mint a mozit – vagy éppen bármi mást, ami nem Hammer.

A 80-as években a Hammer már csak két, egyenként 13 részes, részenként 45 perces sorozattal próbálkozott (Hammer House of Horror, ill. Hammer House of Mystery and Suspense), míg a 90-es évek során már csak a stúdió történetét taglaló dokumentumfilm-sorozattal (The World of Hammer), s végül több mozgókép nem került ki a Hammer gyártásából... egészen mostanáig.

Dracula Has Risen from the Grave

A brit horrorfilm utóbbi években elért sikerei (28 nappal később, Haláli hullák hajnala, A barlang stb) úgy hatottak a tetszhalott állapotban levő Hammerre, mint a vámpírmaradványokra csepegtetett frissen ontott vér. Akárcsak Christopher Lee Drakulája (Dracula: Prince of Darkness / Drakula, a sötétség hercege, 1966, r: Terence Fisher), úgy a Hammer is feltámadt a horror hívószavára, és több reményteli projekt elé néz: a Beyond the Rave (2008, r: Matthias Hoene) még csak egy, az internet lehetőségeit kihasználó low budget-próbálkozás volt, de idén a mozikban is újra látható a Hammer felirat: az Engedj be című svéd vámpírfilm remake-je (Let Me In, r: Matt Reeves), illetve a The Resident főcímében. A stúdió leghíresebb személyiségei vagy visszavonultak vagy már nem élnek, így már mások állnak a Hammer élén (s az új Farkasember sikertelensége miatt egészen biztosan elmarad a gótikus horrorfilmek hosszútávú feltámadása is), a múltjától azonban nem tud teljesen megszabadulni. Ezt viszont talán nem is bánjuk annyira: az említett The Resident szereplői között üdvözölhetünk egy bizonyos Christopher Lee-t is.


1 Tudor Gates forgatókönyvei alapján készült, Sheridan Le Fanu 19. századi rémtörténet-író figuráiból inspirálódott, merészen leszbikus képeket tartalmazó vámpírfilmek. Karnstein egy (természetesen gonosz) gróf neve.

2 Az évszámok szerint valóban az azonos című Hitchcock-film adaptációja számít a Hammer utolsó filmjének, de az igazi hattyúdalnak az 1974-ben készült Frankenstein és a pokolbeli szörny / Frankenstein and the Monster from Hell tekinthető, amely során mégis visszahozzák Peter Cushingot és Terence Fishert egyaránt. Ebből a filmből viszont hiányzik bármiféle újítási szándék, ugyanolyan mint a fénykorban készült horrorfilmek, csak az elmúlás hangulata lengi be. Tudatosan játszik rá főszereplője megöregedésére és a kudarcokra – amelyeket mostmár nem csak a férfi, hanem maga a stúdió is átél.

Felhasznált irodalom

  • David Pirie: A New Heritage of Horror – The English Gothic Cinema
  • David Bordwell, Kristin Thompson: A film története
  • Denis Meikle: A History of Horrors – The Rise and Fall of the House of Hammer
  • Julian Petley: British Horror Cinema
  • Új Oxford Filmenciklopédia – A világ filmtörténetének kézikönyve
  • www.hammerfilms.co.uk (A stúdió hivatalos oldala)


Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.