Rómeó, Júlia, és a Vasfüggöny

Jacek Borcuch: Wszystko, co kocham / Minden, amit szeretek

Bármennyire is elutasítjuk, csillogónak, pénzszagúnak és erőltetettnek tituláljuk az Oscar-díjakat, a szobrocskához valamilyen szinten kötődő mozgóképek mindig hoznak egy olyan szintet, amelyet nem kapunk meg a mindenkori hollywoodi tucatfilmektől. A sorba kitűnően illik az idei lengyel Oscar-küldött: Jacek Borcuch Minden, amit szeretek című alkotása.

A lengyel kommunizmus ideológiailag legsötétebb korában játszódó történet főhőse Janek, egy 18 éves fiú, aki három társával együtt megalapít egy punk-rock bandát, amellyel azokat a dolgokat szeretnék kifejezni, amik igazán érdeklik őket. Wojciech Jaruzelski miniszterelnök, a munkáspárt első titkára 1981-ben a hadiállapot bevezetéséről döntött, aminek következtében rohamosan romlott az élelmiszerellátás, hiányoztak az alapvető árucikkek, ami nagyon hamar a politikai rendszerrel szembeni ellenérzést tápláló frusztrációhoz vezetett. Janek és bandája ebben a zavaros időszakban próbál nagyobb népszerűségre szert tenni, elvállalva egy fesztiválon való fellépést. Hősünk közben szerelmes lesz egy osztálytársnőjébe, Basiába, így kapunk egy – Vasfüggöny mögött kibontakozó – Rómeó és Júlia-történetet. A két fiatal családja ugyanis ellentétes politikai nézetek híve, így adott a shakespeare-i szerelmi konfliktus alaphelyzete.

Kép az All That I Love / Minden, amit szeretek című lengyel filmből

A végső, teljes megsemmisüléssel járó tragédia természetesen elmarad, mert a fiú nem pusztul el a torz ideológiák és az életösztön között vívott harcban – a szerelmes elvesztése azonban megelőlegezi Jacek jövendőbeli társadalmi magatartását, amely jóval emberibb, mint a szocializmus lélekgyilkos sivársága. A zene segítségével is felszabadított fiú át tudja adni magát a bosszúnak, amely során jelképesen tulajdonképpen azt az ideológiát tiporja össze (a kommunista Sokolowskiban látja minden bajok okozóját), amely meggátolta őt abban, hogy lelki közösséget teremtsen Basiával.

A klasszikus, de itt közel sem közhelyesen megjelenített apa-fiú összeütközés olyan emberire, igazra sikeredett, hogy Jacek és a szigorú, a katonai rendőrség kötelékében szolgáló apja ideológiai természetű konfliktusa kitűnő metaforájául szolgál annak a helyzetnek, amely a 80-as évek elejének generáció- és szemléletváltását jellemezte Lengyelország (és Európa)-szerte. A punkzene lázadó, fiatalos, liberális szellemisége által belengett film nem fullad bele közhelyeibe, hanem stílusosan átértelmezi a korról összegyűlt közhelyeket. A politikai-társadalmi okokból botladozó szerelem, a Kommunista Párt vezető tisztségében levő szomszéd idősebb feleségének szexuális szabadossága, a Szolidaritás Szakszervezet kiépülésének egyéni sorsokban, szintén metaforikusan történő láttattatása, a felszabadult zenélés katartikus hatásainak finoman stilizált jelenetekben való megjelenítése mind-mind oly módon szerveződnek a nyughatatlan ifjak punk-bandája köré, hogy a végeredménnyel egy ínyenc kritikus is elégedett lehet – feltéve, ha nem egy, a The Ramones-kaliberű zenekar születéséről vár dokumentumfilmet.

Kép az All That I Love / Minden, amit szeretek című lengyel filmből

Jacek Borcuch alkotása tehát nem csupán (sőt, korántsem) egy tinizenekar születését mutatja be, hanem a bandán keresztül a Vasfüggöny legördülése következtében kialakult ellentmondásokat, a rendszer által megfestett hamis kép és a valóság közötti dichotómiát. A film fő szálát azonban mégsem a múlttal való (terápiás) szembesülés adja, hanem a zene. A tinédzserkorú, ifjú rock-punk-banda tulajdonképpen a rendszerváltás gondolatának megerősödésével egyszerre válik felnőtté, és ennek a váltásnak a ritmusa olyan szaggatott és dübörgő, mint az általuk – kisebb-nagyobb lelkesedéssel, szakértelemmel, amatőrizmussal – játszott „dalbetéteké”.

Kép az All That I Love / Minden, amit szeretek című lengyel filmből

A színészek kitűnően működnek rebellis fiatalokként, akik képtelenek elfogadni a kommunista rezsim által korlátolt szellemi világot. De az idősebb gárda játéka sem erőltetett: érződik az, hogy akarva-akaratlanul, de magukon viselik a kommunizmus viselkedéskultúrájának nyomait, így a megjelenített düh igazibb düh, a megélt szorongás igazibb szorongás, mint a fiatalok által nyújtott teljesítmény, de a film értékén a néhol mesterkélt gesztusok, illetve a funkciótlan kameraállások sem rontanak. A zenei aláfestés – főleg a koncertjelenetek alatt – kicsit erőtlen, de szintén nem annyira, hogy a nézőt kimozdítsa a dráma átéléséből.

Kép az All That I Love / Minden, amit szeretek című lengyel filmből

A film egy korszakváltásról készült, nem korszakalkotó mű, de igazisága, kidolgozottsága megengedi, hogy szívünkbe (és miért ne, elménkbe) zárjuk a zene és a szerelem ezen szép metaforáját.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.