Karády és Kopaszkutya a Körhintán

MozgóKépTár CD-ROM, 1999-2002.

A Magyar Nemzeti Filmarchívum MozgóKépTár című CD-ROM kiadványának háromlemezes, játékfilmes változata első látásra „szerényes” kislexikonnak tűnik, a lelkes filmrajongó azonban hamar feltalálja magát a bájos adatocskák erdejében, és egyre nagyobb örömmel futkossa körbe az egyes alkategóriákat. Ha John Malkovich magyar lenne, ő is erre a – felhasználói fantáziát igénylő – menetre fizetne be.

A MozgóKépTár három lemezes terjedelemben tárgyalja a magyar nagyjátékfilm történetét a kezdetektől (majdnem) napjainkig. A hetedik művészet hazai megjelenésétől 1944-ig, az 1945 és 1962 között, majd az 1962 után készült filmeket az egyes CD-ROM-ok azonos szerkezetben elemzik, megkönnyítve ezzel a kiadvány átláthatóságát. Minden, a Nemzeti Filmarchívum által jegyzett alkotásnak van egy „törzslapja”, filmográfiája, ahol az összes gyártó szervezet és személy mellett megtalálhatók a szereplők, a bemutatás időpontja és a nyert díjak felsorolása is. Ehhez járul még a cselekmény rövid leírása, a filmben szereplő dalok felsorolása (és esetenként maga a hangzó anyag is), a fontosabb alkotásoknál elemzett filmrészlet (a kópia tulajdonságainak ismertetésével), valamint a műhöz kapcsolódó tanulmányok teljes szövege is szerepel. Nagy terjedelmű elemzésre egyik film esetében sem érdemes számítani, a hangsúly inkább a teljességen és a tömörségen van, az aktív (azaz kijelöléssel kibontható) kulcsszavak azonban meglendíthetik a böngésző fantáziáját, aki – már akár néhány perc keresgélés után is – több szempontból találhatja érdekesnek és értékesnek a kiválasztott filmet.

Az egyes filmek adatbázisához rendelt információkat (adatok, cselekmény, képek, dalok, filmrészletek) a képtár az elemzés egyéb fejezeteiben is felhasználja, azaz különböző filmes eszközök (vágás, plánok, hangok) bemutatásánál hivatkozásként ékeli be a megfelelő részleteket. A „mozgóképek közelről” fejezet különböző rendezésbeli, forgatókönyvi, látványbeli, hangi, vágásbeli és a színészeti megoldásokra sorol fel példákat, s így mindig szűkebb alfejezetet választva a következőképpen juthatunk el teszem azt az Ajándék ez a nap című filmhez: forgatókönyv > történetmesélő film > cselekménytér > milieu > kultúrotthon. Természetesen mókásabb utakat is választhatunk, ha például olyan szereplőt keresünk, akinek hangorgánuma „nem ismert”. A képregényhős Bobo módjára addig tekeregetjük a kategóriákat, amíg azt nem látjuk: színészet > külső adottságok > hang orgánuma > nem ismert: Lukáts Andor (Eszkimó asszony fázik, 1983). Sikeres keresés esetén meg is tekinthetjük a színészt, amint éppen nem beszél. Az imdb (International Movie Database – www.imdb.com) keresőgépéhez szokott szemek kissé keresetlennek találhatják a kategóriákat és a soványka információkat, egy magyar filmrajongó számára azonban kevés dolog okozhat kellemesebb meglepetést annál a ténynél, hogy Szomjas György Kopaszkutya című filmjét 1981. szeptember 10-én az Alfa és Bartók mozik mellett a Kőbányában is bemutatták. Aki ennél többre vágyik, azt a beköszöntő szöveg egy részlete nyugtathatja meg: „[célunk, hogy] olyan területen szerezzünk tapasztalatot a multimédia-adatbázisépítés sajátosságairól, ahol a tényközlő adatokon kívül az a fogalomrendszer is megjelenhet a vonatkozó filmrészletek társaságában, ami a látványt, a hangzást leírja. Külön fejezetet szántunk annak, hogy kis mintán mindezt bemutassuk.

A kísérletből nyert tapasztalatok elengedhetetlenek egy nagyméretű, multimédia-filmadatbank struktúrájának kialakításához. Munkánkat ajánljuk mindazoknak, akik ebben az útkeresésben partnereink (…).” A gyanútlan böngésző tehát nem csupán felhasználó, de partner is, amennyiben saját útkeresési tapasztalatait megosztja a Nemzeti Filmarchívum munkatársaival a www.filmintezet.hu honlapon. A lemezeken található kétezer film adatai, ismertetők, háromórányi elemzett filmrészlet, életrajzok, film- és portréfotók, zenék, cikkek és tanulmányok és az értékes bibliográfia egy jobban strukturált multimédia-adatbankban tálalva jobban megérné a maga 20 700 forintját, a MozgóKépTár azonban még a mostani formájában is nagyon hasznos klikkelmény, amely az aknakereső játékhoz hasonló hatással van az emberre.

MozgóKépTár CD-ROM. Kiadó: Magyar Nemzeti Filmarchívum. Felelős kiadó: Gyürei Vera. Szerkesztő: Komár Erzsébet. Készült a Közoktatási és Modernizációs Közalapítvány, a Frankfurt ’99 Kht. és a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával. Copyright: Magyar Filmintézet, ABCD Stúdió, Mandarin Szoftver, Meral Kft. 1999-2002. Ára: 20 700,- HUF.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.