Gyerekfilmek, határok, őrültek és az ördög bizonyos testrészei

35. Magyar Filmszemle – Budapest, 2004. január 26–február 5. – Kisjátékfilmek szekció

A 35. Magyar Filmszemle hangsúlyosan vegyes tematikájú, technikájú és színvonalú kisfilmjeinek mezőnyében végül egy kolozsvári rendező által szignált darab nyert: Lakatos Róbert Gen(i)us diabolisÖrdögtérgye című alkotásának ítélték a legjobb kisjátékfilm díjat.

Lehetséges világok hiteles felépítése

Összesen 23 kisjátékfilm szerepelt a 35. Magyar Filmszemle versenyprogramjában - voltak köztük nagyon rövid, egyetlen ötletet kibontó filmek (V. Nagy Attila: A baba, Skultéti Róbert: S/he), klasszikusabb vonalvezetésű történetek (Schwechtje Mihály: Egy szép nap, Meskó Zsolt: Fiúk a házból, Esztergályos Krisztina: Parkélet), absztrakt-lírai képsorok (Béres Dániel: Páternoszter, Madzin Attila: Füsthegy), poénfilmek (Fazakas Péter: Mindjárt meghalok, Simonyi Balázs - Tóth Barnabás: (terep)szemle, Banner Szűcs Lóránd: Titkos hely, Gayer Zoltán: rec lamp), és még egy televíziós ismeretterjesztő is bekerült Kaffka Margitról (Zilahy Tamás: A múzsa csókja).

Néhány kisfilm hasonló tematikát hozott, a gyerekfilm fogalmának egy kevésbé szokványos jelentésében, ahol a kis emberek saját, hermetikusan zárt világokban élnek – nem saját választásukból. Mészáros Péter Aranypálma-díjas rendező alkotása, a Ki a macska? háborús film, focipályát és szociális hátteret vesztett fiúkról, akik indulataikat döglött macskán vezetik le. Most éppen egyikük szüleinek elvesztésén kell túl lenni, ütik-vágják hát a dögöt, míg az árván maradt gyerek karjai ölelésre nem lendülnek, és képes megölelni az oszló macskát.

Fliegauf Benedek A sor című filmje Gálik András és Hegyes Bálint tornasor-szoborcsoportja köré fűzött hallucinatorikus történetfoszlány. Az őt fogva tartó iskola hangulata annyira fenyegető, hogy az elkínzott kisgyerek szinte meg sem lepődik, amikor szembe találja magát az embernagyságú, realisztikus agyagbábokkal, hozzá hasonló, megkövült fiúkkal. És eltűnik, talán beolvad a mozdulatlan tornasorba, talán mégis eljönnek érte a szülei.

Hasonlóképpen kiskorú, de az ártatlanságtól valahogy messzire eső lelkeket boncol Buvári Tamás Játszó gyerekekje is. Dúsgazdag és elszigetelt családot mutat, ahol a gyerekek egymás pszichoterápiájára vannak utalva, és kezdenek magukban emberen túli képességeket kialakítani. A lány apjuk gyilkosságára is rá tudná venni öccsét anélkül, hogy hozzászólna, ránézne, megmozdulna. Lehetséges világok hiteles felépítése indokolja a három rendező hasonló témaválasztását, a gyerekek sajátos tekintete, gesztusai, szavai mindenképpen nézőpontváltást jelentenek a háború, az iskola, az elidegenedett család megközelítésében úgy, hogy miközben végtelenül fura dolgokról mesélnek, a valószerűség határain belül maradhatnak.

Pszichók, határon és bérházban

Határontúl címmel Schilling Árpád három rövid történetet fűzött össze a ki- és berekesztettségről, távolságról. Miután a nagytotál természeti képben halálba torkolló szökési kísérlet-félét mond el, majd egy különös, idegen terrorházat mutat meg, következik a találkozás a világok között: elgyötört, mosdatlan férfi szalad a szemmel láthatólag egy emberibb helyről érkezők felé, és azt hiszi, megmenekült. Akikkel találkozik azonban, miután megmosdatják, felöltöztetik és a szerelem ígéretével kecsegtetik, egyszerre begorombulnak, egyre több színes ruhát aggatnak rá, majd, mint akik dolgukat nagyon jól végezték, visszaküldik. Oda, ahonnan jött, legyen az bár a második rész terrorja, vagy az első rész gyilkos határzónája. Könyörtelen és jól kitalált film.

A tavalyi szemle fődíjas kisfilmjének (Gumiember) rendezője, Ujj Mészáros Károly idén a zsűri különdíját nyerte el szuggesztív fekete-fehér alkotásával. A ház, melynek forgatókönyvét a diákzsűri is különdíjjal jutalmazta, arra állít fel sajátos hipotézist, mi állhat össze egy kortalan (és budapesti?) bérházban látható gesztusrészletekből, hangfoszlányokból annak, aki a helyi beszédet, viselkedéskultúrát nem ismeri – ez esetben történetesen egy brit író, akit ráadásul igen élénk fantáziája is kínoz.

Az eredmény megdöbbentő. Az idegen nézőpontból fölépített, párhuzamosan zajló történetek legalábbis ijesztőek, hiszen az egyik családban nem kívánt gyerektől apagyilkosságig terjed a fordulatok skálája, a másik lakásban pedig apa és lány mást sem tesznek, mint zabálnak, míg a kamra el nem nyeli a kövér pasast. A táplálkozásnak azonban ez sem vet nem véget, a lány nem veszi észre atyjának eltűnését, nyomja magába továbbra is a sült kolbászt, sós uborkát. Még két lakásban elidőz a kamera, ahol magányos férfi, illetve özvegy nő él, az egymásratalálás örömét pedig egyikük öngyilkossággal akarja megünnepelni. Az elszigetelt embereket, csendes őrülteket a narrátor a megelevenedő falakból, a titokzatosan figyelő tárgyakból nézi, hallgatja, a gyanakvó figyelés pedig előbb-utóbb a nézőt is magába szippantja. Kísérteties, annál is inkább, mert a mesélő író is „csak” a néző teremtménye. A ház végén a halotti lepel alól szól, míg történeteinek áldozatai bambán állnak a bérház függőfolyósóin – a kamera először lép ki a bezárt lakásbelsőkből.

Hét komor nap – dokumentarizmus

A Szemle másik különdíjasa, Császi Ádám és Zoltán Gábor 1 hét című alkotásával kapcsolatban a zsűri annak pontos történetmondását emelte ki. Hét nap és egy fiatal cigány férfi életének hét buktatója. Kristóf identitását – akit Horváth Kristóf a fikciós dokumentumfilmek stílusában, improvizatív gesztusokkal és beszéddel alakít – töredékeből rakják össze a rendezők. A családból csak cigicsikkes, koszos kagylót mutat a kamera, mint ahogy a barátokat a késelős jelenet, a példaképet a nagypályás haver fényes autója, a jövőt egy közértbeli álmodozás jelenti, a hatalom egy kuka dühös rugdosásában, a buli alkohol- és drogkábulatban, a vasárnap pedig abban merül ki, hogy két szintén részeg fiú összeveri Kristófot. A sötét vasárnappal véget is ér az 1 hét, illetve Kristóf számára elölről kezdődik a komor jelenetek ciklusa, innen kiút nem nagyon van.

A dokumentarizmusal több kisfilm is eljátszott, Gayer Zoltán rec lampja egy véletlenül bekapcsolt kamerán rögzült anyagot szimulál, miközben a filmezés titkairól, a dokumentumfilmekről és Lars von Trierről csevegnek. A metafikciós gesztusba később némi kávéházi erőszak is keveredik. Hasonló Simonyi Balázs – Tóth Barnabás (terep)szemle című filmjének kerete: a forgatás előtt helyszínt keresnek, a kamera a rendező viccesen nagyképű, inkább lelki, mint gyakorlati készülődését rögzíti.

V. Nagy Attila első kisjátékfilmje, A baba nem szimulálja a dokumentumfilmezést, valóban egy játékgyárban filmezte le, hogyan készül a műanyag baba. A gyártási folyamatot azonban olyan kontextusba helyezi, ami más jelentést kölcsönöz a képeknek, a babát bámuló, hozzá hasonló kislány jelenete után nagyon közelről mutatja meg, milyen öntőformákban készülnek a műanyag testrészek, hogyan nyúlik az arc, amikor a hajat varrják föl rá, és hogy néz ki a sok száz babszem, amikor dobozban a gyárba érkezik. Ami kezdetben műanyag massza volt, egyre inkább hasonlít a kirakatot bámuló kislányra, de közben rengeteg nyers, mitöbb, erőszakos gesztuson is átment, ami egyben az ember teremtésének aktusára is rákérdezhet.

Az Ördögtérgye (és egyéb orgánumai)

Lakatos Róbert: Gen(i)us Diabolis – Ördögtérgye című alkotása, mely a legjobb kisjátékfilm díjat kapta, gyimesi történet. Gyimesi a helyszín, az emberek, a tájbeszéd és a történet alapjául szolgáló – mi is? – monda, babona, mágia, esetleg valós esemény. „Egy üdeje minden éjen éjfélkor jő bé hejzám egy fehérnép. Kantárt üt a fejembe s én lóé változom abba a helybe. Aztán ül fel reám, s egész éjen egyet hajkász. Kerüljük a Világot.” – panaszolja a megrontott férfi, akin segíteni próbál a helyi egyenruhás tekintély, a postás. Közben mindkettőjük felesége belép a történetbe, a postásné időnként kanca képében is, az Ördögtérgye pedig négyük körtáncának története, melyet a mitológiát szülő szexualitás jegyében járnak. A mágikus-mitologikus vonalat erősíti a szereplők archaikus tájbeszéde, a végtelenbe nyíló dombos-hegyes tér, no meg a szépasszonyok csapata, akik konkrétan megjelennek a vásznon, és a férfiemberek megrontásán kívül az a fő szórakozásuk, hogy egy szál alsószoknyában lovagolnak erdőn és patakon át. Igényesen elkészített kisjátékfilm, melynek erőssége a megidézett szokatlan történet, és az, hogy el tudja hitetni: vannak vidékek, ahol ez a hagyomány élő, mindennapi kellék. Csak remélhetjük, hogy elkészül majd egy nagyjátékfilmes változata is.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.