Gory Gory Hallelujah

Frank Darabont: The Mist / A köd

A színtér: egy apró városka. Egy viharos éjszaka után a hegyek felől vésztjósló köd ereszkedik alá, melyben mindent felemésztő lények tanyáznak... Újabb Stephen King-adaptáció. Nemrég vittek filmre egy másikat, Az 1408-as szobát, s az emberfia készülődik is, hogy ez most biztosan félresikerül.

Én is így közelítettem, de ott volt a stabil pont, Frank Darabont, aki már pontosan tudja, hogyan kell filmmé alkotni a nagymester történeteit (ezúttal egy kisregényt), nehogy egy újabb Dreamcatcher (r. Lawrence Kasdan, 2003) legyen belőle: míg az ideji King-termés első filmje visszafogottabb – inkább thriller, mint horror – A Köd bizony nagyon is vérben forog.

Színtér: egy apró városka. Egy viharos éjszaka után a hegyek felől vésztjósló köd ereszkedik alá, melyben mindent felemésztő lények tanyáznak, és készségesen neki is látnak a városka bioállományának – elsősorban persze az embereket favorizálva. A lakosság egy kisebb része egy bevásárlóközpontban húzódik meg, ahol hamarosan ostromállapot alakul ki. Két vezéregyéniség köré csoportosulva hamarosan kettészakad a benti tömeg: a racionálisabbak David Drayton (Thomas Jane) köré, a többiék pedig a bibliaőrült falu bolondja Carmodyné mellé állnak (Marcia Gay Harden). Drayton szerint ki kell törni és segítséget keresni, Carmody néni pedig kedvenc sorait szedi elő János Jelenéseiből (hihetetlen, hogy minden katasztrófára illik az a bibliarészlet!), így a háború két fronton dúl – kint a szörnyek ellen, bent pedig ember ember ellen. Amint a menekültek pár napot kibírnak minimális emberveszteséggel, egyre többen kezdenek a hibbant nőnek hinni, mint bármely épeszű embernek.

Így a néhány normálisabb elméjű megkísérel kitörni és minél messzebb jutni – először a megveszekedett fanatikusoktól, akiket Carmody néni véráldozatra uszít, aztán meg a kinti faunától. Hogy ez mennyire sikerül nekik, ki hogyan ússza meg, vérben-e, vagy cafatokban, azt majd a legvégén.

A sztori nagyszerű keveréke a horrorfilmnek meg a régi Twilight Zone, The Outer Limits-féle moralizáló sci-finek; egyfajta Világok Harca, miniatűrben – csak a 20. századi mentalitásra írva. Ijesztő, ha az ember belegondol, hogy ezt King valamikor 1980 táján írta. A belső mikrotársadalom pontos rajzolata a mai Egyesült Államoknak: hogy milyen hamar bedől és butul az ember, milyen hamar előjön a belső szörnyeteg. Ebben rejlik a film zsenialitása is – nem elég, hogy tizenhatlábú, és háromszor ennyi tonnás szörnyetegek, legyek meg pókok randalíroznak a városban, egyik jobban értve az emberi test gusztább kiterítéséhez, mint a másik, belül az emberi embertelenség is legalább annyira vérfagyasztó, mint egy szőke bombázóból frissen kitépett nyakaskaraj.

Darabont is szárazra veszi a figurát, nyoma sincs Shawshank Redemptionnek, vagy a Green Mile-nak – inkább dokumentarista stílusban tálalja az egészet: az operatőrt a The Shield című rendőrös sorozattól kölcsönözte, első terveihez képest pedig elvetette a digitális filmezést, s az eredmény meg is látszik. Helyenként hihetetlen csend van, nincs percekig tartó vicsorgás, üvöltés, fröcsögés meg flöstetés, a filmzene is minimális, csak a végén hallható a Dead Can Dance The Host of Seraphim című száma, ami önmagában gyönyörű szám, de mintha nem ide illene – Lisa Gerrardnak inkább a Gladiátor-filmzene áll jól.

A színészek majdnem mind játszottak King-adaptációban, úgyhogy ezen a fronton sincs is nagyon mibe belekötni, sőt Marcia Gay Harden külön elismerést érdemel, ahogy a halk hibbant néniből lassan előtör a legelvetemültebb neokeresztény papot is megszégyenítő retorika. „Expiation!” – ezt fogja mindenki álmodni a film után.

Ami a speciális effektusokat illeti, ritkán látni ennyire eredeti és változatos szörnyeket: egy lapon emlegethetők akár az Aliennel vagy a Léggyel. A legnagyobb erényük a biodiverzitás – és vérengzeni is nagyon tudnak: maguk mögé utasítják a legelvetemültebb death metal-zenekarokat is.

Aki tehát rajongója Stephen Kingnek, vagy csak végre egy jó horrorfilmet szeretne, nyugodtan szerezze be: nincs miért csalódnia. Újabb kö(d)ménymagleves.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.