A rendező és a színész/nő

Polanski színész-irányítási módszereiről

Egy filmrendező és egy színész kapcsolata valószínűleg olyan, mint egy párkapcsolat. Ahhoz, hogy sikeresen működjön, a feleknek ki kell egészíteniük egymást, legalábbis egy rövid időre, a filmezés idejére. Ha például mind a kettő erős, karakán személyiség, aki általában a saját feje szerint megy, és nem nagyon nézi jó szemmel, ha megmondják neki, mit és hogyan csináljon, kétséges, hogy kapcsolatuk hosszú távú és gyümölcsöző lesz. Ha pedig a másik szélsőséget nézzük, mind a ketten a másik utasításaira várnak, akkor a film elkészítése meglehet, hogy egy kicsit túlontúl el fog húzódni.

Roman Polanski

Egy sikeres együttműködéshez a felek személyisége mellett az is nagy mértékben hozzájárul, hogy a rendező és a színész hasonló munkatechnikákat, módszereket alkalmaz-e vagy sem. Egy színész, aki igényli, hogy a rendező elmagyarázza neki szerepét, azt, hogy hogyan formálja meg karakterét, nehezen fog zöld ágra vergődni, ha a sors egy olyan rendezővel hozza össze, aki ahhoz van szokva, hogy színészeit szabadon engedi, keltsék ők maguk életre karaktereiket. Egy ilyen színésznek például nehezére esett volna részt venni Mike Figgis Timecode című filmjében, hiszen ebben az esetben egy végleges forgatókönyv nélkül kellett volna dolgoznia, a dialógusokat egyszerűen improvizálták. Az elkövetkezőkben egy híres rendező, Roman Polanski és híres színészek, színésznők helyenként rögös kapcsolatáról fogok beszámolni. A történetek egy Polanski életrajzból származnak, amelyet Barbara Fleming írt még 1981-ben.

Polanski és Catherine Deneuve

1965-ben Polanskinak végre valahára lehetősége adódott arra, hogy külföldön forgasson filmet. A Lengyelországban forgatott Knife in the Water (1962) után a Repulsion már a határokon túl készül. A film eredetileg horrorfilmnek készült, de végül is több lett annál. A főhős lelki világának bemutatása annyira eredeti, hogy miután Bécsben leforgatták egy csoport pszichológus számára, azok megkérdezték, hogy hol tanult Polanski pszichológiát, hiszen Carol Ledoux története tökéletes példája a szkizofréniának.

A Repulsion egy fiatal belga lányról szól, aki testvérével együtt Londonban él. Carol szőke, rideg szépsége mögött mélyen elfojtott félelmek és szexuális undor uralkodnak, mindez véres gyilkosságokba torkollik. Carol idősebb testvérének egy házas emberrel van viszonya, és az ő szexuális kapcsolatuk megzavarja a lányt. A pár elutazik Olaszországba, és Carolt egyedül hagyják. Ő teljesen bezárkózik a lakásba, és lassacskán az őrület eluralkodik rajta. Egy kedves fiatal angol úriember, aki udvarolgatott Carolnak, eljön meglátogatni a lányt, mivel kíváncsi, hova is tűnhetett el oly hirtelen. Carol azt képzeli, hogy azért jött, hogy őt megtámadja, ezért halálra ütlegeli egy gyertyatartóval, utána pedig a holttestet a kádba rakja. A következő áldozat a házmester, akit Carol egy borotvával kaszabol össze. A film Carol testvérének hazatértével ér véget, aki húgát az ágy alatt találja meg.

A szereposztás nehéz feladatnak bizonyult. Nagyon fontos volt, hogy ki fogja játszani Carol szerepét, hiszen az egész film az ő karakterére épül. Polanski egy angyalarcú, ártatlanságot sugalló, rideg szépséget keresett, aki démoni tettekre képes. Mivel az angol színésznők között nem talált ízlésének megfelelőt, végül is egy francia színésznőre esett a választása.

Polanskit nem nagyon érdekelték Catherine Deneuve színésznői képességei, mivel valójában nem azt várta el tőle, hogy eljátssza a szerepet, hanem azt, hogy teljes mértékben átélje Carol belső feszültségeit, frusztrációját. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy színésznője a megfelelő lelkiállapotba kerüljön. Klinger, aki a film producere volt, azt állította, hogy Polanski bebiztosította, hogy a forgatás ideje alatt Deneuve ne kerüljön férfi közelébe. Deneuve-nek nem rég született kisbabája Roger Vadim filmrendezőtől, aki a babával együtt Párizsban tartózkodott. Polanski semmi szín alatt nem akarta elengedni őt Párizsba, és amikor hosszas könyörgések hatására beadta a derekát, ő maga jelölte ki a hétvégét, amikor Deneuve elutazhat. Klinger kíváncsian megkérdezte, miért ragaszkodik ahhoz a hétvégéhez. A válasz kissé meglepő: „Azon a hétvégén jön meg a havibaja."

Polanski nem bánt kesztyűs kézzel színészeivel. Sűrűn alkalmazta azt a technikát, hogy feszült helyzetet teremtett, a színészt mind jobban és jobban stresszelte, mígnem elérte azt, amit akart, egy kiváló előadást. A Repulsion kapcsán egy jelenet kedvéért nagyon is hajbakapott Deneuve-vel. Egy egész napon keresztül azt a jelenetet forgatták, amikor Carol megöli az ifjú angol úriembert, de Polanski-nak sehogy se tetszett Deneuve játéka. De nem mondott semmit. Másnap reggel, épp mielőtt elkezdődött volna a forgatás, Polanski veszekedni kezdett Deneuve-vel. Mindketten válogatott szidalmakat vágtak egymás fejéhez franciául. Deneuve próbálta visszafogni magát, de Polanski nem hagyta annyiban, tovább szította a veszekedést. Egy adott pillanatban Deneuve nem bírta tovább, dührohamot kapott. Ekkor Polanski kezébe adta a gyertyatartót. A kamerák működtek. Tehát amikor a filmvásznon Carolt látjuk, amint a gyertyatartóval megöli áldozatát, az erőszak valódi, épp annak vagyunk tanúi, ahogyan Deneuve mérhetetlen dühében próbálja valamiképpen elnémítani Polanski-t.

A viharos forgatás után a kedélyek lecsitultak. Mindenki elégedett volt a végeredménnyel. A filmet benevezték a berlini filmfesztiválra, ahol is elnyerte az ezüst mackó díjat, és Polanski ezzel úton is volt a nyugati siker felé.

Polanski és Mia Farrow

A színtér ezúttal Amerika. Polanski a Paramount-nál forgat egy horrorfilmet, a Rosemary's Baby-t. Eredetileg Tuesday Weldet szemelte ki Rosemary szerepére, de a stúdió választása Mia Farrow-ra esett. Polanski nem ismerte a színésznő munkáját, azonban mihelyst meglátta, rögtön tudta, hogy Farrow-ból kiváló Rosemaryt fog faragni. Polanski-t lenyűgözte Farrow gyermekes bája, egy olyan jellemvonás, amely fontos szerepet játszik Rosemary megformálásában.

Polanski és Farrow kapcsolata egyáltalán nem volt oly viharos, mint Polanski és Deneuve-é. Mint rendező, Polanski soha nem találta szükségesnek, hogy külön elmagyarázza a színésznek az elképzelését egy-egy jelenetről, avagy hosszas pszichologizáló okfejtésekkel vesződjön. Ő csak elmondja a színésznek, hogy mit csináljon, és elvárja tőle, hogy utasításait hűen kövessék. Egyes színészeknek egyáltalán nem tetszik, ha ily radikálisan megfosztják őket alkotói szabadságuktól, sok beleszólásuk nincsen szerepük megformálásába, de Mia Farrow nem tartozott az ilyen színészek közé. Ő boldogan alávetette magát Polanski önkényuralmának, és nem hiába. Rosemary előadása briliáns.

Ezúttal nem a színésznő, hanem inkább a férje, Frank Sinatra okozott egy kis problémát. Sinatra haragudott, mivel Farrow ahelyett, hogy vele forgatta volna a The Detective című filmet, teljesen a Rosemary's Baby-nek szentelte magát. Farrow abban reménykedett, hogy férje megvárja majd, amíg befejezi a filmezést Polanskival, de a forgatás ideje mindinkább elhúzódott. Amikor Sinatra megtudta, hogy Polanski még három hétig igényt tart Farrow-ra, kijelentette, hogy Polanski Farrow nélkül kell, hogy folytassa a forgatást. Ámde nem vette számításba, hogy a feleségének is volt beleszólása abba, hogy mi is történik. És ő Polanskit választotta. És így ért véget Mia Farrow és Frank Sinatra házassága. Annak ellenére, hogy jól kijöttek egymással, Polanski nem bánt kesztyűs kézzel Farrow-val sem. Egyszer, amikor New York-ban filmeztek arra kérte Farrow-t, hogy ne vegye figyelembe a piros lámpát, és vágjon keresztül az utcán. Egyesek azon spekuláltak, hogy Farrow magánügyi problémái hatással vannak előadására. Válása következtében mintha még jobban függött volna Polanskitól. Mivel egy-egy jelenetet nagyon sokszor forgatott le, és minden alkalommal Farrow-nak kellett játszania, mert Polanski nem használt dublőrt, a forgatás fizikailag nagyon kikészítette, teljesen lefárasztotta Farrow-t, de végül is megérte, a film nagy siker aratott.

Polanski, Jack Nicholson és Faye Dunaway

Polanski régóta szeretett volna Jack Nicholsonnal dolgozni, és a várva várt együttműködés meg is történt, amikor Polanskit választották a Chinatown rendezőjévé. Towne, a szövegíró a detektív szerepét Jack Nicholsonra szabta, szóval elejétől fogva magától értetődő volt, ki fogja játszani J. J. Gittes szerepét. A detektív majdnem mindvégig jelen van a filmben. A hosszas filmezések és a Polanski által diktált szoros munkaritmus kissé megviselték Nicholsont, akinek a karrierje szempontjából nagyon fontos volt ez a film. A megfelelő előadás érdekében Polanski felolvasásokat tartott Nicholson-nak. Egyes színészek érzékenyen reagálnak, ha felolvasásról van szó, mivel attól tartanak, hogy a rendező túlontúl ellenőrzése alá vonja az előadást. Nicholson csak akkor lepődött meg, amikor kiderült, hogy a színészek közül ő az egyetlenegy, aki felolvasásokban részesül. Ezen az incidensen azonban csak elszórakozott egy kicsit.

Nicholson mind ingerültebb lett, mivel semmiféle visszajelzést nem kapott Polanskitól, és csak a munka és csak a munka volt. A kis súrlódások végül is robbantak. Egy délután Polanski kikelt magából, mert Nicholson ahelyett, hogy dolgozott volna, kabinjában kosárlabdameccset nézett. Polanski megpróbálta betörni a tévé képernyőjét, de nem sikerült. Nicholson se hagyta magát. Idegességében letépte magáról a ruhát. A többiek próbálták valamiképpen csitítani a kedélyeket, de mindhiába, a filmezést már nem lehetett folytatni, mivel mindketten túlontúl hisztérikusak voltak. Polanski ivott egy pohárral és elhajtott. Az egyik piros lámpánál arra lett figyelmes, hogy a mellette levő kocsiban Nicholson vág grimaszokat. Polanski visszagrimaszolt. A két férfi kezet rázott, és elhajtott más-más irányba. Amilyen gyorsan jött a vihar, olyan gyorsan el is múlt. Faye Dunaway-jel azonban nagyobb problémák voltak. A színésznőnek nem nagyon tetszett a rendező stílusa, nem nagyon tetszett, hogy csak úgy parancsolgatnak neki. Igényt tartott arra, hogy Polanski részletesen elmagyarázza neki, mit miért, hogy megbeszéljék karakterét, és hogy Polanski tekintetbe vegye Dunaway megjegyzéseit a szerepével kapcsolatban. Polanski mindezt semmibe vette. Sőt ellenkezőleg, a színésznő azt a választ kapta, hogy ne rágódjon hiába karakterének motivációin, ő csak az utasításokat kövesse. Ha motivációt akar, gondoljon a pénzre, amit a szerepéért kap. Dunaway azonban nem hagyta annyiban. Profi színésznőként lealacsonyítónak tartotta, hogy szerepjátszása valójában felolvasások utánzásából áll. Azonban sokat nem tehetett annak érdekében, hogy megváltozzon a helyzet.

Állandóan előfordultak kis csipkelődések. Egy jelenet filmezése közben Polanski arra figyelt föl, hogy Dunaway egy pár hajszála útban van. El is igazította. Egyszerűen kitépte őket. Dunaway egy pillanatra szóhoz sem jutott a megrökönyödéstől, és amikor helyteleníteni merte Polanski eljárását, a válasz az volt, hogy mi baja van, netalántán hajfétisben szenved? Egy másik alkalommal Polanski felidegeskedett, mert Dunaway túl sok időt töltött a tükör előtt. A helyzetet úgy oldotta meg, hogy eldugta a művésznő sminkkészletét. A konfliktus a tetőfokára hágott, amikor egy jelenet filmezése közben Dunaway nem volt hajlandó Polanski utasításait követni. Fogta magát, elviharzott, és kijelentette, hogy nem hajlandó tovább dolgozni Polanskival. Hosszas békítő tárgyalások következtek, és végül rábeszélték arra, hogy térjen vissza és fejezzék be a filmet. Ezek után nem meglepő, hogy nem dolgoztak újból együtt. A veszekedések és a szenvedések azonban nem voltak mindhiába. A film sikert aratott, és mindhármuknak, Polanskinak, Nicholsonnak és Dunaway-nek is elősegítette a karrierjét. Végül is számít mindez valamit? Az a fontos, hogy mit látunk a filmvásznon, és ha a rendezés jó, és a színészek előadása ugyancsak, mit számít, mi történt a kulisszák mögött? Vagy mégsem? A végeredmény szentesíti az eszközöket?



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.