Iliász újratöltve (Spárta-Trója 1:0)

Wolfgang Petersen: Troy / Trója

Amióta világ a világ, a férfiak háborúkat vívnak. Hol a hatalomért, hol a dicsőségért, hol a becsületért, hol pedig a szerelemért – mondják, kiket e bolond világ bölcseknek nevez. Meg azt is mondják, hogy volt idő, amikor a görögök nem gyrost sütöttek, hanem dicső háborúkat vívtak, a nőknek nem volt bajuszuk, és a férfiak nem rúgtak be már korán reggel.

Daliás idők voltak, igazi, mozivászonra való idők! Wolfgang Petersen, behódolva az 50-60-as években nagy népszerűségnek örvendő „sword and sandal" besorolású kosztümös eposzok előtt, négy évvel Ridley Scott Gladiátora után ezeket az időket eleveníti fel a Trója című filmjében.

Wolfgang Petersen: Troy / Trója

A film Homérosz Iliásza alapján készült (a cselekmény leírása éppen ezért nélkülözhető) többé-kevésbé szintén a nagy irodalmi alapanyag iránti alázattal, amint azt a Tolkien-adaptáció esetében is élvezhettük, de a mitológiai részek talán túlságosan megszenvedték a húzásokat. Nem vártuk félig ember és félig állat lények kavalkádját, azonban az istenek ténykedését megnéztük volna a rendező „tehetségétől" felfénylő vásznon. Petersen szerint „butácskák" és szükségtelenek a történet szempontjából. Az istenek helyett emberek vannak, húsból és vérből, akik harcolnak körömszakadtáig, „boka-átlövésig", bosszúból, szerelemből, becsületből, ki miért, a lényeg, hogy mindenkinek igaza van.

Wolfgang Petersen: Troy / Trója

Az alkotás első harmada csendesen folydogál, s csak a hadjárat kezdetével pörög fel „igazán". Pillanatok alatt olyan küzdelmeknek lehetünk tanúi, melyeket elvártunk egy ilyen nagy lélegzetvételű filmtől. Habár ezekre a grandiózusán megkomponált jelenetekre az angol „been there done that" kifejezés illik leginkább, ugyanis a Gladiátor és A Gyűrűk ura filmek hasonló jeleneteit idézik, magyarán a Trója nem bővítette új elemekkel a „háborús tárházat", azonban azt, amit korábban e műfajban már megismerhettünk, hibátlanul látjuk viszont. Ilyen például a két hős, Hektor és Akhilleusz párbaja, ahol hosszú percekig csodálhattuk a küzdelem minden szépségét. (Egyébként ha jól belegondolunk, ez a film legemlékezetesebb pontja.) Viszont egyvalami a küzdelmeknél is nagyon hibádzik. Éspedig, ha valaki nem olvasta az Iliászt, sosem jönne rá, hogy az ostrom tíz évig tartott. Petersen egyáltalán nem tudta érzékeltetni az idő múlását... A gumitalpú sarukban rohangáló görög katonák és a Priamosz király impozáns fogadótermében Krisztus előtt 1200 táján javában zsolozsmázó görög katolikus papok és más hasonló bakik is megfigyelhetők a filmben, de ez még megbocsátható a rendezőnek, sőt, mondhatni hozzátartozik az ekkora embertömeget mozgató filmekhez.

Wolfgang Petersen: Troy / Trója

Azonban a szereplőgárdára, illetve a szereposztásra jogosan panaszkodhatunk. Ott van például a germán félistenként rohangáló Brad Pitt. Eredményes szteroidkúrája hősi izmokat eredményez ugyan, de a szőke hajtincsek, illetve a csillogó kék szemek nem igazán tartoznak Göröghon lakóinak fizikai tulajdonságai közé. Vagy ott van a hétszeres Oscar-jelölt Peter O'Toole, aki szintén sztárként vesz részt a filmben, de itt Trója királya helyett sajnálatos módon egy félig imbecilis vagy csak megőrült Parkinson-kóros beteget látunk. (De lehet, hogy így volt ő instruálva.) A Szép Helénát alakító Diane Kruger nem is annyira szép, de legalább szőke, még Homérosz szerint is, viszont szerelme párbaját úgy nézi végig, mintha egy unalmas valóság-show összefoglalóját mustrálná. A nőrabló Páriszt alakító abszolút (tinilány)kedvenc Orlando Bloom szintén ezt nyújtja, de ő legalább párbajozott. A leginkább eltalált szereposztás az Eric Banáé, aki markáns férfiassággal alakítja az igazi epikus hőst, a trójai Hektort. A nagy probléma az, hogy az alkotók gyakorlatilag újraírják, átköltik Trója pusztulásának utolsó napjait mindössze azért, hogy a film igazodjék a legfelszínesebb, leghitványabb és legmegbízhatóbb dramaturgiai képekhez.

Wolfgang Petersen: Troy / Trója

Szóval összességében véve egy feledhető filmről van szó! Viszont hölgyeknek nagyon ajánlott, izgulhatnak a hős férfiak hőstettein, hősi halálukon nőiesen könnyezhetnek, közben meg elábrándozhatnak arról az időszakról, amikor a férfiak még hajlandóak voltak a két szép szemükért harcba menni, és elgondolkozhatnak azon, hogy miért nincs ez ma meg, kiben van a hiba?



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.