Egyidejűségek

VII. Erdélyi Film- és Médiatudományi konferencia

A 2003-ban indult Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Fotóművészet, filmművészet, média szakának története a hetedik éve megrendezett szakmai tapasztalatcserék léptékével mérhető. A kezdeti, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán tartott nyílt szemináriumok fokozatosan kollokviumokká, majd pedig a szétszéledt, de a Pethő Ágnes „műhelyétől” el nem szakadt tanítványokat is viszszavonzó, hagyományteremtő konferenciasorrá rendeződtek.

Az iskolaalapítást megelőző belső műhelymunka tavaly lezárult, idén a folyamat új fázisba lépett: a konferencia Egyidejűségek címe sokatmondóan a magyarországi, sőt mondhatni európai és amerikai, hasonló profilú tanszékek idejéhez való felzárkózásra, a Tarnay Lászlóval fenntartott, többnyire kétszemélyes szakmai kapcsolatnak Pécs–Kolozsvár tengellyé alakulására is utal. Ilyen értelemben az sem véletlen, hogy a két tanszék egyszerre, egyidejűleg kezdte el működését: ekképp válhatott az idei konferencia az immár intézményesített együttműködés hagyományteremtő fórumává. Harmadszor, a konferencia tematikus címe az előző konferenciákon is felvetett, a film és a többi művészetek/médiumok kódjainak filmbeli egyidejűségének kérdésfeltevését viszi tovább, az előadások nagy száma és változatossága pedig mindennél jobban szemlélteti azt, ami a filmtudományra annyira jellemző: a legkülönbözőbb történeti és elméleti szempontok egyidejűleg lehetnek érvényesek ugyanarra a filmre vagy filmes jelenségre. Ezért is történhetett meg az, hogy noha a konferencia előadásai 12 különböző történeti-elméleti kérdést körüljáró csoportba szerveződtek, e csoportok nem szigetelődtek el egymástól, hanem gyakran kiegészítették vagy éppen reflektálták egymást.

Ez a dialógus a konferencián résztvevők által képviselt filmes körök elméleti irányultságát is nagy vonalakban tükrözte: a Budapesti ELTE diákjai egy kritikai, (műfaj)történeti irányt, a kolozsvári Sapientia és Babeş–Bolyai egyetemek résztvevői egy médiumelméleti, az intermedialitás formáit elemző, interdiszciplináris szakzsargont használó, részben filozófiai vonalat, míg a mindkettőt felülíró, a filmek vizsgálatának egy árnyaltabb, de ugyanakkor távolságtartóbb kognitív modelljét a már említett pécsi iskola képviselte. Az elméleti irányvonalak eme korántsem általánosítható „háromszöge” természetesen nem zárta ki az egyéb, alternatív, filozófiai, fenomenológiai, narratológiai, pszichológiai, stilisztikai stb. megközelítéseket, amelyek egyidejűsége az egyes csoporttémák komplex körüljárását biztosította. A három említett tanszék tanárain, graduális és doktori iskolás hallgatóin kívül más filmes műhelyek is képviseltették magukat a Debreceni Egyetemről és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről. A nagyszámú – pontosan 44 –, két teljes nap alatt elhangzott előadás gyakorlatilag mindenik filmelméleti paradigmát szemléltette, amelyek abszolút közös nevezője a mozi-, film-, video-, illetve Tv-kép(ernyő) volt.

Mozi-kép

A mozi-effektus kérdése a képet elsősorban pszichológiai, szociológiai (az intézményesedéssel kapcsolatos) elméletek kulcstényezőjévé teszi. Már a korai filmről gondolkodók költői képekkel előszeretettel élő leírásaiban a kép a tekintet metaforája, a mozizás az álomé vagy olyan, egyéb pszichológiai folyamatoké, mint az emlékezés, emlékezetvesztés, hipnózis, a műfaji sémák, szimbólumok, archetípusok felismerésével járó „bevontság”. A konferencia Posztmodern effektus csoportjának műfajiságot, a feminista filmelmélet voyeurizmus-tanát értelmező írásai a mozi-hatás terminológiáját más, történeti vagy elméleti kérdéseket felvetve alkalmazták – Virginás Andrea a filmes modern és posztmodern „nyelvi” váltásának értelmezésében, Valuska László magyar filmek társadalomkritikai nyelvezetének gyakran önreflexív toposzaként, Szalkai Réka pedig Lynch „befelé utazást” metaforizáló Útvesztőben filmjével szemben a road movie premodern változatának (Igaz történet) kontrasztív elemzésében.

A memória terei csoport – Hatalyák Edina az Útvesztőbent, Győri Zsolt Christopher Nolan Mementóját elemezte, Berta János pedig a dokumentumfilm emlékezés-funkcióját szemléltette – a képet emlék-képként, a felejtéssel való egységében, narráció, történet és történelemmodelláló egységként állította elénk. Akárcsak a legtöbb csoportcím esetében, a Sztereotipikusan? cím is hordozta a műfajiság-sztereotipizálás kérdés esettanulmányait (Sztereotípiák a nőábrázolásban Kulcsár Esztertől, valamint Szigeti Ferenc dolgozata a romaellenes sztereotípiákról) és egy, a Dogma-jelenséget bemutató, a műfajiságot kikezdő „ellentanulmányt” (Vörös Adél). Az egymást ekképpen kiegészítő előadások mellett néhány olyan elemzés is elhangzott, amely önmagában vetette fel valamely elmélet(ek) meghaladásának problematikáját: így például Pethő Ágnes Bűvölet-értelmezése a hitchcocki műfaji sztereotípiák áttekinthető rendszerré, filmnyelvvé (filmszerűvé) szerveződését és ilyenként a festménnyel való intermediális érintkezését szemléltette.

Film-kép

A mozi-elmélet metaforikus-pszichologizáló kérdésfeltevéseivel szemben ez a tömb a film saját nyelvének autonóm komplexitását szemléltette változatos filmtörténeti példaanyaggal, a némafilmes expresszivitás újra és újrahasznosított hagyományától (ennek aspektusait tárgyalták Batka Annamária – Haájos Zsolt, Szabó Nóra, Kiss Miklós, Varga Zoltán és Kolumbán Kinga dolgozatai) a hatvanas hetvenes évek nyelvi „felnőttségének” korszakán át (Godard, Jancsó, Robbe-Grillet, Tarkovszkij egy-egy filmjével szemléltetve) a kortárs képnyelvi, az intermedialitás elméleti kérdéseit vonzó kísérletezésig. A filmet nyelvként, önmagára is reflektáló kódrendszerként bemutató hozzászólásokat olyan témacsoportok tartalmazták, mint a Médiumok egyidejűsége (Szíjártó Imre, Varga Enikő, Király Hajnal és Bota Szidónia), a Keretek átlépése (Pethő Ágnes, Kapronczai Erika, Márkus Áron és Blos-Jáni Melinda), a Képfajták (Kiss Gábor, Farkas Zita és Aponyi Noémi), Régi és új képvilág (Antik Sándor, Tóth Orsolya), a Képekre hangolva (Gregus Zoltán, Major Zoltán, Rumann Gábor, Ármeán Otília) és a Képi egyidejűségek (Nagy Júlia, Puskai Melinda és Zsizsmann Erika). Mindezek a változatos megközelítések kiválóan szemléltették azt, hogy a film médiumának képi, nyelvbeli, technikai eszközbeli tökéletesedése nem egyszerűen valamely társadalmi üzenet egyre adekvátabb közvetítését szolgálja, hanem ő maga a társadalmi-civilizatorikus üzenet, sőt ezen is túlmutató elméleti manifesztó.

Videó-kép, digitális kép

Tarnay László és Pólya Tamás előadásai a mozgókép médiumának egyediségét, illetve sematikus besorolhatóságát a globalizáció gazdaságpolitikai problémájával szembehelyezkedő, illetve azzal megegyező üzenetként tételezve vázolták az újabb kognitív iskola elméleti tételeit. Ennek egyik alapvető dichotómiája a kategoriális (sematizáló, műfajfilmes) és a specifikus (egyedi, árnyalatnyi különbségek felismerésén alapuló) befogadás. A hangsúly az átmeneteken, a moduláción van, amelyre az analóg technikai modell alkalmasabb, és amelyet a digitális, globalizált világ szélsőséges képi/hangbeli tisztasága, élessége eleve kizár. Az elmélet erénye, hogy a korábbi filmes paradigmákat úgy foglalja magába, hogy közben felülírja, illetve felszámolja azt a mereven kategorizáló jelleget, ami például a műfajfilm–művészfilm önkényes szembeállítását jellemezte. Az új kognitív elméleti „véráram” kritikai szelleme a tavalyi kolozsvári konferencia Köztes képek. A filmelbeszélés színterei címmel megjelent anyagának Pólya Tamás általi bemutatásában is megnyilvánult, mintegy további szakmai dialógusra való felszólításként.

A konferencia külön színfoltját képviselték azok a Túl a mozin cím alatt futó tanulmányok (Péter Boglárka, Zsigmond Andrea, Ilyés István és Fenyvesi Áron előadásában), amelyek más médiumok (a színház, a performance, a média és reklám) kifejezési formáihoz társították, mint alternatív megoldásokat a filmes narráció és stilizáció eszközeit. A szervezést minősítő program strukturáltságának köszönhetően az elméleti, nézetbeli heterogenitás fent tudta tartani a párbeszédet a konferencia egész tartama alatt, amelynek ezúttal is sikerült a filmelmélet-történetről átfogó, folyamatában szemlélt „mozgó képet” nyújtania.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.