Michael Moore Arany Pálmája

Michael Moore: Fahrenheit 9/11

Az idei Cannes-i Fesztivál nagydíját, az Arany Pálmát az amerikai Michael Moore Bush-ellenes propagandafilmje nyerte el. A bizottság elnöke Quentin Tarantino volt. Az ame­rikai elnökválasztás egyre inkább közeledik. Az iraki háború óta az Amerika-ellenes érzések felerősödtek Európában. Valahogy az az érzésem, hogy mindezek az elemek egy kissé közrejátszottak abban, hogy az egyik leghíresebb európai filmdíjat egy amerikai politikai dokumentumfilm kapta meg.

Kissé meglepődtem az Arany Pálmán, kíváncsi is lettem a filmre. Amúgy annyit hallani róla, hogy szinte már bűnnek számít, ha nem nézed meg. A fogyasztói társadalom mechanizmusai nagyon is jól működnek, nehezen lehet ellenállni a kísértésnek. És mi lehetne érdekesebb, mint egy film, amelynek terjesztését próbálják megakadályozni. A film terjesztéséért a Miramax a felelős, de a Miramaxot a Disney birtokolja, és Disney csak olyan filmet készít és forgalmaz, amely közelebb hozza az embereket egymáshoz. Ez volt a Disney hivatalos érve amellett, hogy betiltja Michael Moore filmjének a forgalmazását. Valójában egy nagy szívességet tettek Michael Moore-nak. Nincs édesebb a tiltott gyümölcsnél.

A Fahrenheit 9/11 körül zajló herce-hurca végül is kitűnő reklámnak bizo­nyult. Bush-ék jobban tették volna, ha figyelembe se veszik Moore-t. Így talán elkerülhették volna, hogy az amerikaiak csak úgy özönöljenek megnézni a filmet. Moore számára az igazi győzelem az, ha Bush veszít novemberben. Az Arany Pálma csak hab a tortán. Azonban lenne egy kérésem. Ha lehetséges, a következő Arany Pálma legyen mentes a politikától, főképp az amerikai politikától. Vagy legalábbis ne legyenek ennyire nyilvánvalóak a politikai szempontok.

Magáról a filmről. Ha a film zsánerét szeretném megha­tá­rozni, a dokumentumfilm megnevezést elégtelennek ta­lálom. Leegyszerűsítve a kérdést: a dokumentumfilm té­nyeket és információkat szolgáltat. Az igaz, hogy Michael Moore filmje is tényeket és információkat közvetít, ámde a tények és információk célja ebben a filmben nem az objektivitás, hanem a meggyőzés. Ráébreszteni az egyszerű amerikait, hogy valami/valaki nagyon bűzlik Amerikában. És az a valaki nem más, mint George W. Bush, az a valami pedig nem más, mint az iraki háború. Szóval a Fahrenheit 9/11 egy Bush-ellenes propagandafilm. Első ránézésre a film csalódást okozott számomra, mert egyszerűen nem láttam semmi mást benne, mint propagandát. Ámde felhívták a figyel­memet arra, hogy ez nem csak egyszerűen egy propagan­dafilm, hanem több annál. Van benne irónia (?) és paródia, az amerikai média, legfőképpen az amerikai tévéadók híradási módszereinek a paródiája.

Az igaz, hogy a mód, ahogyan Moore elmeséli a történetet, az nagyon is emlékeztetett a CNN és egyéb amerikai hírcsatornák előadásmódszereire, de önmagában ez még nem paródia. Vagy legalábbis én nem látom benne. A beszélgetés még felvetette a nézőközönség kérdését. Közép-európaiként én élesen reagálok bárminemű propaganda-gyanús anyagra, még akkor is, ha pozitív propagandáról van szó, és talán ezért van az, hogy hajlok csak azt látni ebben a filmben, és semmi mást. Továbbá nem nagyon van összehasonlítási alapom, mivel soha nem láttam ízig-vérig amerikai hírcsatornát, legyen az liberális vagy konzervatív. Az a CNN, ami mifelénk fogható, a CNN európai változata. Ámde nagyon is remélem, hogy sok amerikai szá­mára meghozza a várva várt felvilágosodást. Azt, hogy az amerikai média legnagyobb része politikai propaganda, népbutítás, és nem kell mindent készpénznek venni, amit a té­vében mondanak.

Ami számomra érdekes és ugyanakkor meglepő volt a filmben, az a végkifejlet. Ahogyan a film utolsó részében kiderül, hogy valójában az iraki háború az amerikai osztályharcról szól. A gazdag politikai elit kihasználja a szegény munkásréteget. Egyetlenegy szenátor sem küldi el gyermekét az ira­ki háborúba harcolni, de annak a fiatal amerikainak, akinek a szülei nem tudják fizetni a college fee-t, vagy a munka­nélküliség olyan nagy a környéken, hogy semmi reménye egy állásra, marad a hadsereg. A hadsereg kifizeti a tanulmányaidat, a hadseregnél jó fizetés vár rád. Csak egy probléma van vele: a munkakörülmények nem valami biztonságosak. Dehát az élet tele van rizikókkal. A gazdagoknak azonban végül is jól jött ez a kis kiruccanás Irakba, hiszen egyes amerikai cé­gek sokat keresnek rajta. Ha belegondolok, tényleg van hu­mora Michael Moore-nak, csak ne lenne annyira lokálpatrióta.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.