Film-bonctan?

Lars von Trier: a filmek, a nők, a fantomok

Lehetséges-e Lars von Trierről trieres kritikát írni? Erre tesz merész kísérletet Ştefan Bălan, Mihai Chirilov és Alex. Leo Şerban hatkezes kötete, amely rendhagyó stílusban megírt kritikákat tartalmaz egy formabontó rendezőről.

Ha valaki a cím láttán egy rendező életművét taglaló szokásos monográfiának gondolná a román nyelvű kiadványt, az egy belelapozással, fülszöveg-böngészéssel könnyen rá­jöhet, hogy egyszerre az, aminek ígérkezik, és egyben valami teljesen más.

Az első erről árulkodó jel a kiadó és a sorozat neve: az IDEA kiadó Balkon sorozata a kortárs művészetfilozófiai és -el­mé­leti vonalat képviseli a román könyvpiacon. De felkaphatjuk a fejünket a szerzők neve olvastán is: Mihai Chirilov a TIFF művészeti igazgatója és filmkritikus, Alex. Leo Şer­ban filmkritikus és fordító, a Dilema veche, az Observator cultu­ral és az Elle című folyóiratok szerzője, a harmadikként csatlakozott Ştefan Bălan pedig hivatásos rákkutató és e­mel­lett író, költő, a www.cloudsmagazine.com nemzetközi in­ter­netes lap főszerkesztője. Szintén a kötet kísérletező hang­­vételére utalhat fejezeteinek keletkezéstörténetete: egy puzzle-szerűen összeillesztett cikkgyűjteményt tarthat kezében az olvasó. Valójában a szövegek többsége az esz­szé műfajába sorolható, helyenként Lars von Trier-interjúk egészítik ki az egyes filmek boncolási eredményeit (ez a szerzők definíciója az általuk művelt analízistípusra).

A kötet felépítése sem szokványos: a rendező utolsó egész­estés filmjével indul, a Dogville-lal, visszafele haladva az Aranyszív-trilógia, a Birodalom című sorozat, az E-trilógia, a Medea és a Nocturne című vizsgafilm kerül „boncasztalra”. Ehhez a visszafele pörgetett kronológiához leginkább az az olvasói gesztus áll közel, ahogy az első oldalak után kíván­csian a könyv végére lapozunk. És ebben benne foglaltatik egy olyan koncepció is, amely egy szerző életművének méltatását nem teszi egyenlővé annak fejlődéstörténetével, a fil­meket nemcsak egy nagyobb rész töredékeként, hanem önálló egységként is tárgyalni tudja.

Lars von Trier: Európa / Europa

Hogy milyen rokoni szálak fűzhetik Brechtet a Big Bro­ther­hez, a Sürgősségi kórházat, az X-aktákat és a Twin Peakset a francia újhullámhoz, vagy Dreyert, Bergmant és Hitch­cockot Bachelard-hoz? A szerzők szerint Lars von Trier filmjeiben mindebből mind megtalálható egy kevés, legalábbis metaforáikból ezek az asszociációk köszönnek vissza a leggyakrabban (például a Dogville összegzése: „egy brech­ti­ánus Big Brother”). A rendező jellemzése sem kevésbé frappáns: ő „az európai filmkészítés szolgálatos avantgárdistája, és a világ filmgyártásának provokatív géniusza”. A játé­kos, laza stílusú szövegek mögött valójában Lars von Trier-rajongók bújnak meg: a legsikerültebb fejezeteknek azokat tartom, amelyek von Trier intertextuális játékai (és különc­ködései!), vagy az éppen elemzett film szerkezete szerint vannak hangolva. Ilyen a Birodalom című sorozatról írt szö­veg, mely – a tévésorozat 11 részének megfelelően – 11 alfejezetben veti fel a sikeres film lehetséges inspirációs forrásait és idézeteit, például azt, hogy hogyan sikerül meg­idézni a szmokingos-csokornyakkendős Lars von Triernek Alfred Hitchcock fantomját, vagy hogyan keveredik a „szellemek Birodalmába” Shakespeare és az antik kórus. Az E-trilógia című fejezet az Európa zárójelenetét idézi, a hipnózis technikájához hasonló visszafele számolással zárul: „9, 8, 7, 6... mire kimondom azt, hogy 0, ennek a bekezdésnek a végére érnek... 5, 4... olyan, mint egy film zárójelenete... 3, 2... egy európai filmről van szó, de ... 1... és 0”. A Dogma ki­áltvány 10. pontját (a rendező neve nem szerepelhet a fő­címlistán) is betartja a három román kritikus – az egyes fejezetek szerzői, esetleg szerzőpárosa nevének az elhallgatásával (merthogy a könyv nem egy szerzőé, hanem egy szerzőről szól).

Noha a szerzők láthatóan törekednek az olvasmányosságra, az olvashatóság kérdéses. Ha valakit von Trier műfaj-de­konstrukciói, netán a szigorú formalistaként induló rendező minden formát tagadó Dogma-frontemberré vedlése ér­de­kel, annak a Rendezőportrék című (Zalán Vince szerk.) kötetben megjelent Varga Balázs-írás hasonlóan szellemes, de céltu­datosabb olvasmány lehet. Az antiakadémikusságra tö­rekvő, töredezett, asszociatív és szójátékokkal teletűzdelt szövegek külön-külön, talán folyóiratokban jobban meg­áll­ták helyüket, mint így, egy kötetben. A filmtörténeti is­me­retekkel fel­vér­te­zett szerzők rengeteg felvetett, de nem kibontott ötlete „bon­colásként” felületes. Az olvasó hasonló helyzetbe kerülhet, mint Woody Allen, aki egy közismert anekdota szerint egy gyorsolvasási tanfolyamon két óra alatt kiolvasta Tolsz­toj Háború és békéjét. A csattanó a fele­let arra a kérdésre, hogy miről is szólt a regény: „valami oro­szokról”.

Fennáll a lehetősége annak, hogy a román filmkritikus-trió Trier-könyve hasonló könnyedséggel összegezhetővé válik, csak három szó kell hozzá: LARS VON TRIER. (A vélemény radikalizmusát oldandó: ez bók, amennyiben a szerzők Trier filmjeire hangolt szövegszerkesztését vesszük figyelembe, és egyáltalán nem bók, amennyiben egy félig-meddig csalódott olvasó gondolja ezt.)


Ştefan Bălan – Mihai Chirilov – Alex. Leo Şerban: Lars von Trier: Filmele, Femeile, Fantomele. IDEA Design&Print Kiadó, Kolozsvár, 2004, 108 oldal, 150 000 lej.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.