Heti filmelmélet

A kortárs filmelmélet útjai. Szerk. Kovács András Bálint – Vajdovich Györgyi

A jó szöveggyűjtemény kitart velünk legalább egy tanéven át, és nem fenyegető, vagyis részleteiben lehet fogyasztani – még ha ismeretlenek is a szövegek.

Október 30.

Az első tanulmány (A filmelemzés meghatározása, szerzők Jacques Aumont és Michel Marie) a filmelemzés kiindulópontjait lazán, érthetően tárgyalja, és tisztázza a vonatkozó fogalmakat. Persze, a könyv is lassan építkezik, és már ebben a részben (Elemzés – értelmezés) találkozom David Bordwell-lel. A szimptomatikus interpretáció című tanulmányrészlete a filmkritika történetét és elméleti háttereit vázolja, a film jelentésének megalkotásában segítségül hívott pszichoanalitikus fogalmakból való kiindulást (az elfojtott, titkolt jelentés, mint szimptóma) műfaj- és szerzőközpontú irányzatok (azaz a bújtatott, radikális jelentést sugalló film) elemzései követik.

Október 31.

Összegzésként elmondható, hogy a mai értelmezés gyakorlatában a szimptomatikus és az explikációs koncepciók egyaránt támpontként szolgálnak. Következik a filmszemiotikai vetület (Deborah Lindermann tanulmányának címe A heterogén szöveg és kódolatlan képei), amit pár mondatban lehetetlen vázolni, de nyilván nyomós okuk volt a kötetben megjelentetni.

November 1.

A filmes elbeszélést tárgyaló részben elsőként Stephen Heath Narratív tér című tanulmányát célzom meg, amely Alfred Hitchcock egy jelenetsorának bemutatásával érzékelteti a film narratíva általi meghatározottságát és egyben megtörését. A film a mozgásban levő és a beállított tér megvalósulásaként, annak folyamatos újraalkotásaként gondolható el, a narratív jelentés által meghatározott filmes kódok segítik a kereten belüli (Heath szerinti narratív) tér felfogását. Perspektíva, perspektivikus látás, kompozíció, plánok, nézőpontok, illetve kameramozgás – végighaladunk a filmes konstrukció elemein, melyek egytől-egyig a néző, mint szubjektum bevonásán „dolgoznak”. S amikor tudomásul vennénk a film korántsem lezárt terének problematikusságát, az Akasztás általi halál című film egy új képkivágásában feltűnő macska visszaküld a tanulmány elejére…

November 2.

Aznap ismét Bordwellt olvasok (A klasszikus elbeszélésmódot), és ez sokkal olvasmányosabb Heath-nél. A hollywoodi filmkészítési stílust (ok-okozati cselekményvezetés, melynek alárendelődik például a kamerakezelés) már a harmadik oldalon elintézi, viszont a klasszikus filmbeli, mindent tudó (vagyis mindenütt jelenlevő) narráció öntudatosságának, nézőpontjának és titkolózásának váltakozásait hoszszan tárgyalja, különböző műfajú példák mentén. Közben olyan idézetek színesítik a tanulmányt, mint a történettel kapcsolatos információkról szóló alábbi: „A hollywoodi szlogen szerint minden tényt háromszor kell elismételni: egyszer az okos nézőnek, egyszer az átlagosnak, és egyszer lassú Jóskának a hátsó sorban.” Bordwell felhívja a figyelmet a szubjektív-objektív nézőpontok következetlen keverésére is, mint amikor egy szubjektív szemszög egy másik beállításban objektívnek mutatkozik. Nyilván ez is, akárcsak a párhuzamos vágás a mindenütt jelenvalóság jeleként értelmezett.

November 3.

Bordwell az elbeszélés fontos összetevőjeként tárgyalja a filmzenét, ami a folytonosság kifejezője, és a narráció alátámasztását szolgálja. A tanulmányrészlet utolsó alfejezetéből megtudható, hogy a néző attitűdjét a film irányába olyan hatásmechanizmusokkal alakítják, mint az elsődleges benyomás (például egy szereplő kezdeti viselkedése alapozza meg a néző vele szembeni elvárásait), az elbeszélés titkolózása/hiányai (amelyek hipotézisek alkotására kényszerítik a nézőt a film cselekményével kapcsolatosan). S minthogy Bordwell elsősorban a klasszikus filmek elbeszélésmódjának a vizsgálatát tűzte ki célul, rövidre vágja a Tavaly Marienbadban vagy Godard érdemeit.

A teljes szöveggyűjteményből leginkább Laura Mulvey A vizuális élvezet és az elbeszélő film című tanulmányára voltam kíváncsi, ezért a soron következő Noel Burch-könyvrészlet helyett (amely az egy film anyagában jelenlevő véletlen és tudatos elemek dialektikájának kezelését elemzi különböző rendezőknél, főként Godard-nál) előbb a feminista filmelmélet (egyik?) alapművét lapozom. Ha meg akarod ismerni annak a jelenségnek a pszichoanalitikus és ideológiai gyökereit, hogy miért százszázalékos mondjuk Nicole Kidman a férfiaknál és George Clooney a nőknél/férfiaknál, akkor itt több mint egyértelmű válaszokat kapsz. Mulvey tanulmányának elméleti hatása megkerülhetetlenné vált, s mivel a klasszikus elbeszélő film időszaka óta a nő megjelenítése a mainstream filmekben kevéssé változott, indokolt a kötetbe való beválogatás is.

November 5.

A Műfajelmélet alcímű rész első három darabját Tom Gunning írta, az első az elmélet (kritika) és gyakorlat (filmgyártás) terén egyaránt fontos műfajiság kérdésével indít („Nagyon finom teveszőr ecsettel rajzolták”: a filmes műfajok eredetei). A cinéműfajok koncepciójából kiindulva (melyet amúgy továbbvisz a harmadik Gunning-tanulmány is) a csak narratíva-orientált műfajkritika ellenében a filmes sajátosságok vizsgálatát hangsúlyozza. Az attrakció mozija tanulmánycímmel a szerző a korai film, mint látvány szerepét hangsúlyozza, amelynek alárendelődött a narratíva, a narratív film pedig csak e hőskorszak után vált uralkodóvá. A 20. század fordulóján a tömegkultúrába beékelődött korai mozi izgalmas bemutatása következik, amely tulajdon fikciós voltának hangsúlyozása révén különbözött a klasszikus narratív filmtől, s ezáltal vált az avantgárd számára vonzóvá. Az attrakció mai moziját pedig mindannyian ismerjük… A korai film műfaji osztályozásánál Gunning a snittek közötti, teret és időt létrehozó kapcsolódásokat veszi figyelembe, részletező, de ugyanakkor élvezetes elemzésekkel, lásd a 310. oldaltól. Torben Grodal dán filmteoretikus a fikció filmes műfajait a nézőben kiváltott érzelmi állapotok tükrében vizsgálja, az általa vázolt modell alapja „a narratíva aktív és passzív szerepeivel való nézői azonosulás, illetve a cselekvőkkel való kognitív és érzelmi azonosulás eltérő típusai” (idézet a lábjegyzetből). A műfaj definícióját a jeleneteihez kötött narratív mintázatok és a hozzájuk kapcsolódó érzelmi válaszok és elvárások adják, amelyre a szerző a hangulat szót alkalmazza. Kézenfekvő magyarázatot kapunk arra is, hogy miért kapott zenei kíséretet a némafilm.

Amikor egy filmben olyan képekkel találkozunk, amelyek a percepción túl elvonatkoztató és asszociatív képességeinket is igénybe veszik a megértés során, a konkrét narratíva helyébe egyfajta líraiság lép (példaként az Aranypolgárban többször is feltűnő rózsabimbót hozza fel), írja Grodal műfajelméleti fejtegetésében. Tipológiájának megértésében segítségünkre lesz, ha tisztázzuk a célorientált, telikus, folyamatorientált, paratelikus fogalmakat is… Az ismétlés kedvéért vázlatos listával zárul a tanulmány, illetve előrevetíti a kötet utolsó nagy fejezetét is.

November 6.

A könyv negyedik fejezete a kognitív filmelmélet módszereit mutatja be. David Bordwell a kognitív megközelítés filmelméleti hasznosításáig jut el Érvelés a kognitivizmus mellett című tanulmányában. Egy történet megértése vagy felidézése olyan sémák használata révén következik be, amelyek a narratíva elemeivel mutatnak hasonlóságot. Beépül a mentális reprezentációk, valamint a racionális cselekvő elmélete is, például a filmnéző viszonyulásának kialakításánál. Amiről a szerző nem ejt szót a szövegben, azt megtalálni a terjedelmes lábjegyzetekben.

November 7.

Az utolsó tanulmányrészlet (Torben Grodal: Megismerés, érzelem, az agyműködés folyamatai és a narráció) a befogadás során lejátszódó mentális folyamatokat elemzi, ennek megértéséhez hozzárendelődik egy neurológiai és kognitív pszichológiai kitérő is: vegetatív idegrendszer, agyi funkciók, aprólékosan eljutunk a narratíva befogadásának, illetve feldolgozásának leírásához. Ugyanazok a kérdések természetesen előjönnek több tanulmányban is, lehetetlenség nem elsajátítani például a szubjektív nézőpont jelentőségét vagy Marr látáselméletét, szóval az olvasó okulása garantált. A kötetben közölt tanulmányok egy része megjelent korábban a Metropolis tematikus számaiban, ilyesfajta közös szerepeltetésük pedig a filmtudomány hihetetlenül szerteágazó törekvéseit bizonyítja.

 


A kortárs filmelmélet útjai. Szerk. Kovács András Bálint – Vajdovich Györgyi. Budapest, Palatinus Könyvkiadó, 2004. 444 oldal, 2200 HUF.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.