Ataraxia királynéja


Ha füst látszik, dübörgés hallatszik, az ugyan semmi mást nem jelent, minthogy (amint az szokás): a király háborúba ment. Ködbe, ismeretlen veszedelmekbe. Sokáig nem jön felőle hír. Nyolc fia született, hét életben is maradt, beérte a sors az első (egyetlen) áldozattal. Heten...: meglett, egészséges gyermekek. Mégsem vitte őket a hadba magával.

A hajnalének lassú párában érkezett, könnyű harmatot szedegetett: mint a varázslat lepte be, méricskélte a mezőket, fürkészte négy égtáj felé a láthatárt. A tornyok két-két oldalán napóra!

A senki földjén léptetnek most a lovasok. Valahonnan el – valaki, valami felé. Nem, éppen nem gondolunk ilyenkor elárvult otthonunkra. A fiúk mint a hét napjai őrködjenek a tisztesség fölött.

A királyné – amúgy is fehér bőrű –, egyre sápadtabb a magánytól és a félelemtől. A színek eltávoztak belőle, a lágy vonalak, fonatok köröskörül alakot váltottak: minden csupa szögletesség. Képzelődik. A visszhang egyenletes léptei a palota padlóján. Királyné... Az elmúltak szabályait fogalmazza magában. „En passant par la Lorraine..." Fölsebzett lábát kötözi a vándor. Nyolcadik gyermek? Előreláthatatlan változás.

A kapubástya nem zárta ki a gonosz hatalmakat: sötét rongyaiban, lám, vénasszony közeledik, borzongunk a hangjától. Vagy nem is halljuk? A fülünk csendül? Másik világból tör a gyönge felé. Ilyenkor persze a fiúk szanaszét vannak, bakalódnak, mind a király helyére vágynak, csak kulcsra zárt kincseit keresik...

Már itt van a baj a közelben.

Valaki ferdén vág át a dombokon, a függőkert-szerű szőlőültetvényt letapodja! A hegy megindul, ösvényt kanyarít bajbajutott urát fedezi, menti, hozza!

Talán hazajön a király is egyszer, majd, persze, majd! Ha minden ellenséget elpusztított, lovast, éber és félbolond üzenetvivőt, gyalogkatonát; majd, ha lerombolta az ellenséges ország őrtornyait, igen: hazajön egyszer! De a megváltók gyakran késnek.

Ataraxia. Mert békét kell szerezni. A csavargó fiúk (a szökött katonák?) visszaszivárognak a szobába.

– Kiről beszél a dalnok, engem emleget... – susog a csöndbe párnáján a királyné. A napsütötte bástya forogni kezd: aranyos reflexek látszanak, akár valami tűzoszlop. Hazatért volna a ház ura a hadviselésből?

– Az éjszaka birodalmában jártam, gyermekeim. Ledőlt a fekete ikervár, kidőlt a paripa a lovasok alól: már-már úgy tűnt, veszélyben a király, fúvatni kezdtem a kürtöket diadalra, de veszélybe kerültem magam is: megtévesztett a sötét. .. A királyné. Magához csalogatott, aztán: akárha madárrá vált volna! A széllel kisuhant az ablakon.

– Kár. – szólal valaki a csöndben.

– Valóban kár – folytatja a király, mint aki nem zavartatja magát –, s a nyugtalan vártán egy dalt próbáltam írni a messzi, a megmentő asszonyról. De nem jutottak a szavak eszembe.

– Neked... nem jutottak? – álmélkodott el az első fiú. Aztán a második, a harmadik, a hetedik. – Hogyhogy?

– Hazajöttem, talán segíthetnél nekem, életem Vezére, Királyném.

A királyné a csillagokra bámul. A mennyezetre Uránia festve.

– Kiválthatnád a helyzetet – folytatta elbizonytalanodva a férfi. – Oly messze jutott fiam-katonámat.

– Kiválthatnám...

A nyitott ablak előtt akárha madár szárnya suhanása. A fiak idegen, leányarcú ifjakat ölelnek: dehogy észlelik az eseményt. Csak a sötétség hullámai, körgyűrűi sejlenek. Csak a néma király – elkalandozó gondolataival.

El is múlt volna tőlünk a koronás fehér asszony! Észrevétlen. Végérvényesen. De a dal oktávjai, mint a rácsozat az ablakon, mint a Loire szigetén az őrszemek, vagy ama szabályos mezők  a játékos tábláján: visszasodorták. A fekete látogató pedig matt fekete tollaiból kénytelen kivetkezett, lám, árkon-bokron száguld szétdúlt mezeire vissza.

Játszmába kezdtem, jaj, a szerencsével
Véren vettem pár boldog percemet.
Végjáték jött, kápráztak a szemek:
Hatvannégy perc az iker napórákon.
Volt áldozat! Szicíliai álom.

Az ének lassú párában tűnik tova: súlyos köveket görget: mintha rontást vett volna le az orléans-i herceg roppant vállairól. Függő játszma...

(Charles d'Orléans A sakkjátékos balladája című verse és Balázs Béla A hét királyfi című meséje alapján)



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.