Távol (Loin)

Cahiers du Cinéma No 560, 2001. szeptember

Bár a Cahiers du Cinéma, mint minden lap, megpróbálja tematikáját az aktuális témák szerint szervezni, mégis tartózkodik az igazi felfedezésektől. Jelen számuknak például szinte a felét nyári fesztiválok beszámolói, illetve a műsoron levő filmek kritikái teszik ki, csupa fél- és egyoldalas cikk. Ez lenne az aktualitás. A fiatal filmes nemzedék távol esik a szerkesztők érdeklődésétől, a szám(ok) törzsanyagát képező cikkek azonban a legtöbbször a közönség számára régtől ismert nevekről szólnak.

Ezek egyike André Téchiné, akinek frissen készült el Loin, azaz Távol című filmje. A cikksorozatban első Charles Tesson kritikája [12.]. A cím, Téchiné, nem távol Renoirtól, első látásra leleplezi a szerző hozzáállását. A cikk kezdetén több szó esik magáról Renoirról, mint Téchinéről, akinek A folyam című filmjét a Távol idézi, és a két film közötti kapcsolat ezzel nem ér véget. Egyszóval a címként használt szójáték néhány bekezdésen belül fogva tartja a szerző tollát. A cikk törzsét viszont részletes elemzés teszi ki, amely kárpótolja az olvasót, és agyondicséri a színészeket. A felvezetőszöveg egy mondata a filmről: „Távol – egy film, amely új horizontokat nyit meg." Az azonban nem derül ki a cikkből, hogy melyek ezek az új horizontok, csak az, hogy a szerző még A folyamnál is jobbnak találja a filmet valóságközelsége, Tanger városáról mutatott, szinte dokumentáris képei és az újonc színészek zseniális játéka miatt. Jean Renoirt az Új hullám a mozi egyik atyjának tekintette, s ez a tekintély máig is kitartott. Továbbá Téchiné nemcsak kortársa az aranykor nagy rendezőinek, hanem a Cahiers du Cinémának is egykori kritikusa. Nemcsak Godard kezdte a szerkesztőségben...

[16.] „Filmem egy oltvány" címmel Tesson interjút is készít a rendezővel, aki beszámol a film néhány háttérkörülményéről. Nem előre megfontolt szándékkal, hanem a kevés pénz miatt kellett stáb nélkül megcsinálnia a filmet, de ez egyúttal szabadságot is adott, mert legalább a technikai stáb emberei nem voltak útban. Ezzel a sztori is alakult, a színészválogatáskor már bizonyos volt, hogy sztárokkal, ismert arcokkal a filmet nem lehet leforgatni. És ugyanígy minimális a díszletezés is, a forgatás nagyrészt természetes környezetben készült: azaz attól olyan jó ez a film, hogy a hatvanas évek elvei alapján készült.

Igazából azonban a Távol című film csak ürügy volt ahhoz az interjúhoz, amelyet Jean-Marc Lalanne a film operatőrével, Renato Bertával készített [20.]. Ezt a beszélgetést tulajdonképpen csak felvezetik a Távollal foglalkozó cikkek. Renato Bertát nem is annyira erről a filmről kérdezik, a beszélgetés sokkal kötetlenebb, és a filmmel való ismerkedéstől a mostani filmmel való kapcsolatáig terjed. Locarno, római filmiskola, aztán svájci, német, francia rendezők: néhány sorsdöntő állomás. Állítólag kevés rendezővel forgatott, de ezek közé tartoznak: Resnais, Oliveira, Godard, Rohmer, Téchiné... A riporter első kérdése épp ezt a hajdani együttműködést célozza meg: „Az Ön képzése és a hatvanas évek sajátos filmrajongása... " Szóval ő is régi figura, s ezt nem is leplezi. Operatőrként mindig nyitott az éppen forgatott film nyelvére, és megpróbál teljesen alkalmazkodni a rendező alkotási ritmusához, elképzeléseihez. A lelkiismeretességet és igényességet nagyon fontosnak tartja, leggyakrabban művészfilmet forgatott. Az új filmeket viszont már nem nagyon érti (X-men), és az új technológiát illetően kétségei vannak.

Ezt a cikksorozatot ellensúlyozza a címlapon is szereplő Sean Penn-nel készített interjú [59.]. Amerika, a nagy vetélytárs ezúttal művészibb formában: a színész rendezőként készített három filmjében kerül közel az olvasóhoz. Bili Krohn, a riporter azonban nem is kérdezi másról a színész-rendezőt, mint erről a három filmről, amelyet közösen aztán annyira kielemeznek, hogy utána már meg sem kell nézni őket. Az amerikai méretű interjú azonban ennél többet nem nyújt.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.