Szeretni kell a filmet

Beszélgetés Velvet Moraru producerrel

Amikor először hívtam fel telefonon Velvet Morarut, hogy beleegyezését kérjem az interjúhoz, ő meglepetten visszakérdezett: Velem? De miért? Mondtam, hogy elsősorban azért, mert producer, másodsorban azért, mert nő. Márpedig a szakmához kevesen tartoznak a „gyengébb nemből". Nem éppen kitörő örömmel, de elfogadta a találkozást és a beszélgetést. A Vizuális Művészetek Alapítvány irodájában megpróbált még egyszer lebeszélni, azzal érvelve, hogy nem ő a legmegfelelőbb erre a beszélgetésre, talán inkább Titusszal (Munteanu), Raduval (Igazsag) vagy bárki mással kellene leülnöm. Szerencsére én is határozottan kiálltam a véleményem mellett, így végre sikerült egy csendesebb sarokban leülnünk azzal a bevezetővel, hogy legyünk túl rajta, végül is ő is kibír egy félórát. A beszélgetés másfél óráig tartott.

Kezdjük mindjárt a legelején. Mikor és hogyan került be a mozgóképes világba?

Lentről kezdtem, még '89 előtt. Bufteán dolgoztam felvételvezetőként, és nagyon sokat tanultam ott. Azt a foglalkozást nagyon szerettem, ugyanúgy, mint a rendezői asszisztenskedést is. '91-ben beadtam a felmondásomat, szerződéssel dolgoztam különböző projektekben, rendezői asszisztensként.

Mi az alapszakmája, alapvégzettsége?

Nincs felsőfokú végzettségem. Középiskolás koromban orvos, majd színésznő szerettem volna lenni. Felvételiztem a Színművészeti Egyetemre, és ráébredtem, hogy nincs elég tehetségem hozzá. Mint minden fiatal lány, én is szépecske voltam. De ennyi. Ezért elvégeztem egy mezőgazdasági posztlíceumot, mezőgazdasági farmokon is dolgoztam. Volt azonban két filmszerepem, mellékszereplőként játszottam Dinu Tănase két filmjében is, Az út végén (Capătul liniei) és a Nézz vissza még egyszer (Întoarce-te şi mai priveşte odată) címűekben. Ez is kiváló alkalom volt arra, hogy még egyszer rájöjjek, nem nekem való ez. Szerintem minden mesterséget csak akkor érdemes csinálni, ha az ember jól csinálja.

Visszatérve a filmmel való kapcsolatomhoz, el kell mondanom, hogy ez kamaszkori szenvedély volt. Csakhogy később ébredtem rá arra, hogy ezt a foglalkozást lehet a kamera mögül is űzni. '92-ben a Soros Alapítvány által rendelt, az első privatizációról szóló film elkészítésében rendezői asszisztensként vettem részt. Ugyanabban az évben Vivi Drăgán Vasile ötletére megalakult a Vizuális Művészetek Alapítvány (Fundaţia de Arte Vizuale, FAV), és én a kezdetektől fogva itt vagyok. Itt producerkedtem először életemben, és kineveztek főproducernek. Később bővült a csapat, megérkezett Alexandru Solomon, Radu Vasile Igazsag, Neil Colţofeanu és Mariana Dincă. Több mint nyolcvan videofilm elkészítésében segítettem: rövidfilmek, dokumentumfilmek, kísérleti filmek, zenésfilmek kerültek ki a kezeink alól. Munkám eredményességét jelzi az a hatvanöt hazai és nemzetközi díj, amelyet a FAV alkotásai nyertek. A bufteai tevékenységem jó alap volt arra, amit itt végeztem, ugyanis a filmek gyártásában kaptam feladatokat. Természetesen eleinte nagyon hiányzott a régi mesterségem, a felvételvezetés, de idővel megszoktam és megszerettem ezt is. Mindent lépésről lépésre tanultam meg, mert gyakorlatilag együtt dolgoztam a filmkészítőkkel, rendezővel, operatőrrel. Az alapítványnál az első munkáim egyike a Vali Sterian-klipek elkészítése volt. Gyakorlatilag majdnem mindent én csináltam, ami a gyártást illeti. A kosztümök beszerzésétől a filmezési engedélyek beszerzéséig mindent kézben tartottam. Igy szerettem bele ebbe a mesterségbe. '94-ben egy ügyvéd barátnőm tanácsára produkciós céget alapítottam, így született meg az ICON production, amely később a Vizsgát (Examen) is gyártotta.

Sajnál valamit, amit nem sikerült elérnie vagy megtennie?

Nagyon sajnálom, hogy nem lettem orvos. Még most is, mert meg vagyok győződve arról, hogy nagyon jó orvos lett volna belőlem.

Közeledjünk a jelen felé. Úgy tudom, hogy a Vizsga (Examen, r. Titus Munteanu) alapötlete az öné volt...

Az ötlet már rég ott motoszkált a fejemben. Meg kell említenem, hogy a Vizsga (eredeti címén Taxi kontra limuzin) a hírhedt „Anca" törvényszéki ügy filmrevitele. '94-ben én még dokumentumfilmet szerettem volna készíteni a témából, utánanéztem a dolgoknak, dokumentálódtam, de rájöttem, hogy nehéz ügy. '97-ben, a híres Gabrea-féle filmtörvény életbelépésekor került megint elő. A törvény lehetőséget adott arra, hogy nagyjátékfilmet készíthessek. '98-ban pályáztam a szinopszissal és '99-ben a Titus Munteanu által írt forgatókönyvvel.

Nem próbálkozott ön a forgatókönyv megírásával?

Nem, dehogy. Az én dolgom egészen más volt. Amikor Titust megkerestem, hogy rendezze meg a filmet, felkerestünk néhány forgatókönyvírót, de volt egy kellemetlen tapasztalatunk, és így Titus inkább magára vállalta. Nehéz volt, nem a párbeszédekkel és magával a megírással voltak bajok, hanem a szerkezet felépítésével. Rengeteget dokumentálódtunk a törvényszéken, sok adatunk volt, a történet nagyon elburjánzott. Temérdek fényképet néztünk meg, emberekkel beszélgettünk, az anyag hatalmas volt, elég lett volna egy egész televíziós sorozatra. Szóval nem volt könnyű egyáltalán.

Milyen volt az Önök együttműködése? Végül is Ön választotta ki Titus Munteanut. Miért éppen őt?

Ez régebbi történet. Hozzánk, az alapítványhoz nagyon sok fiatal rendező vagy rendezőhallgató jött az évek során, például Radu Muntean, Titus Munteanu, Tudor Giurgiu, Vali Hotea, Radu lonescu, Tudor Lucaciu, Alexandru Sterian, Max Lemnij. Dokumentumfilmeket forgattak, tanácsokat kértek, egy idő után úgymond „örökbe fogadtuk" őket. Annak ellenére, hogy sokkal fiatalabbak voltak, mint én, nagyon megkedveltem őket, láttam, ki hogyan dolgozik. Titus emberileg nagyon közel áll hozzám. Intellektuális, olvasott, tájékozott és gyöngéd. Szereti az embereket, a művészeket. Bíztam benne, tudtam, hogy miket csinál. Különben ő akkor nyert már egy díjat a costineşti-i diákfilmfesztiválon a Pro Patria (1993) című filmjével. Nem volt könnyű Titusnak megírni a forgatókönyvet, mert ő sem csinált még ilyet. Végül is nem volt „rendelés", mindketten szenvedtünk. Természetesen vitáztunk is, hisz nincs két egyformán gondolkodó ember, de „közös gyerekünknek" tekintjük a filmet. Sajnos a kiegészítő támogatásról lecsúsztunk, így le kellett állnunk, és csak 2002-ben tudtuk folytatni.

Honnan sikerült végül mégis megszerezni a hiányzó pénzt?

Itt egy hosszú köszönőlistát kellene felsorolnom. A FAV-nál csináltuk az utómunkákat. A CNC segített támogatásokat szerezni különböző reklámcégektől: az Iniţiative Media, Optimedia és MindShare Media cégektől. A legnagyobb gond az volt, hogy a költségvetés '99-ben nem úgy nézett ki, mint 2002-ben. '99-ben még a dollár 14 000 lej volt, míg négy évvel később már 34 000 lej. Csakis támogatásokkal tudtunk túllépni ezen a helyzeten, és tényleg köszönetet mondok itt a Kodaknak, a Balkanfotónak és a Filmexnek. Nagyon nehéz volt befejezni a filmet.

Mi változott a filmben, amíg „pihent"?

Végül három évig „pihent". Alapvetően nem változott semmi, csak néhány részlet, amelyek az anyagi nehézségek miatt kikerülhetetlenek voltak. Nem volt pénz már sem celluloidra, sem a nagy színészek újbóli szerződtetésére. Az utcák is nagyon megváltoztak, két év alatt rengeteg fényes reklám került elő. Persze ha van pénz, mindent meg lehet csinálni, de mi nem ebben a helyzetben voltunk. így Titus hozzáírt még néhány részletet, és ezeket videóra vettük fel. Megváltozott a film címe is, az eredetiből Vizsga lett. Nem lett zseniális alkotás, de elfogadható, szépen írtak róla, nyert néhány díjat is. Szeretném, ha a következő film jobban sikerülne minden szempontból.

Mennyire férfiszakma a producerség?

Én azt hiszem, hogy nagyon kevés olyan mesterség van – és itt beleértem az orvosit is –, amelyben a nők karriert futhatnak be, vagy amelyekben nagyon jók lehetnek. Bár az utóbbi időben sokat változott a szemlélet. Régebb azt hittem, hogy a producerkedés meg a rendezés is kimondottan férfimunka. Nálunk a nőgyűlölet miatt férfiasak a szakmák. Például I. Erzsébet, Marié Curie, Margaret Thatcher, Ana Aslan csak híres nők voltak? És Sofia Coppola például? Nagyon nehéz egy nőnek egy férfias világba betörni.

Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó producernek? Gyakorlatilag miből is áll ez a szakma?

A filmtörvényben a következőképpen határozzák meg a producer munkáját: az a jogi személy, aki felelősséget vállal egy film elkészítéséért, és ilyen minőségében megszervezi a gyártást, megszerzi az anyagi és technikai eszközöket. Tehát a producer, mint fizikai személy nem is létezik! Tehát Romániában producer nincs is! Akkor most elmondom, hogy szerintem milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy producernek: ismerje a filmgyártási technológiát, tudjon jó szakemberekből álló csapatot verbuválni, tudjon pénzalapokat szerezni és adminisztrálni, tudja azt, hogyan forgalmazzák és árusítják a filmjét... És nem utolsósorban szeresse a filmet. Csakhogy ezek gyakorlatba ültetéséhez szükség van egy egészséges filmtörvényre.

Akkor ezek szerint misszió is ez a mesterség?

Igen, a hozzáértésen túl misszió is. Cristian Comeagă producer egy interjúban azt mondta, hogy nem tud olyan projekten dolgozni, amelyben nem hisz. Arrogánsnak tűnhet ez a kijelentés, de igaz. A producer nem lehet csak könyvelő, aki pénzt szerez, aki számokat ad össze, helyesen vagy kevésbé helyesen, saját zsebbe vagy sem. Egy átmeneti gazdasági helyzet nem jogosít fel arra, hogy selejtet csinálj. Bele kell élned magad minden egyes munkádba, mert másképp nem éri meg.

Létezik Romániában producerek szövetsége vagy valamilyen hasonló egyesület?

Igen, az létezik. Csak sajnos igazi produceri „szakma" nem létezik.

Van-e irigység ebben a szakmában?

Mint minden szakmában; persze, hogy itt is van.

Gratulált-e valamelyik producer kollégája a Vizsga sikeréhez?

Nem. A közvetlen munkatársaimon kívül senki.

Gondolja, hogy az uniós csatlakozás, valamint a külföldi pénzalapok megszerzése könnyít majd a munkáján?

Elméletileg így kellene lennie. Gyakorlatban... majd kiderül. Először is szükségünk van egy független CNC-re, amely tényleg a román film érdekeit szolgálja. Másodsorban szükség van egy új filmtörvényre, amely politikailag független, és helyesen működik. A külföldi pénzalapok megszerzése pedig nem is könnyű dolog... Ott nem úgy működnek a dolgok, mint nálunk, hogy megkaptuk a pénzt, megcsináltuk a filmet, bemutattuk és a viszontlátásra. Egy jól sikerült filmmel a további alkotásokhoz is lehet pénzt szerezni. Nem szabad csak szolgáltatóknak lenni.

Milyen műfajú filmekhez lehet a legkönnyebben alapokat szerezni?

Romániában? Egyhez sem! Állami támogatás van, a magánszektor nincs bevonva semmibe. Ki vagy szolgáltatva a szelekciós bizottság kénye-kedvének. Ők meg...

A bizottság tagjainak tárgyilagosnak kellene lenniük, nem igaz?

Addig, amíg a filmtörvény rendelkezései meg a pályázati részvételi szabályok ilyenek, addig nem változik semmi. Amíg négyévenként változik a filmtörvény, annak függvényében, hogy kik kerülnek hatalomra, amíg minden a politikától függ, addig nem lesznek művészeti követelmények. És az eredmények maguktól beszélnek, nem? Itt még majdnem minden nagyon kezdetleges formában van.

De hát tizennégy év már eltelt...

Kevés dolog változott az évek során. Sokat kell még tanulnunk, a lényeg az, hogy minőségi dolgokat akarjunk csinálni.

Vannak-e még ötletei, álmai?

Igen, vannak. Szeretnék egy dokumentumfilmet készíteni, egy hosszú filmet Ceauşescuról, arról az emberről, aki mellett mi is éltünk.

Nem biztos, hogy sokan megértik majd...

Tudom. Azt hiszem, nagyon nehéz olyan dokumentumfilmet forgatni róla, amelyből például a lányom nemzedéke is megért valamit. Álmodom és vágyom egy bukaresti mozira, amelyben csak rövidfilmeket, illetve dokumentumfilmeket vetítenek. És ahol román filmeket is lehet látni.

Ez olyan álom, amelynek a megvalósításában részt is venne?

Természetesen, már tervezem is, hogy lehetne támogatást szerezni egy ilyen mozihoz. Azt hiszem, hogy a román film sokat szenved a forgalmazás hiányosságai miatt. Én például a Vizsgát egy magáncégen keresztül forgalmaztam, ahol az igazgató nő. Nagyon jól megértettük egymást, igazán mindent megpróbált, de sajnos nincsenek meg a megfelelő törvényhozási feltételek a román film támogatására. Egy magáncég számára nem üzlet román filmet forgalmazni, amelynek a vetítésére csak néhány ezren mennek be. A jelenlegi filmtörvény nem támogatja eléggé a film promócióját és forgalmazását. De reménykedem az általam elképzelt moziban, amelyben sok román filmet lehet majd látni.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.