Fáradt emlékek

Elek Judit: Visszatérés – Retrace

Elek Judit legutóbbi tragikomédiájában (A hét nyolcadik napja) az időskori kitaszítottság érzését dolgozta fel. A Visszatérés idősödő főszereplői is belső és külső emigránsok, akik kénytelenek szembesülni félelmeikkel. A magyar és francia irodalmi alapokból összegyúrt, önéletrajzi ihletésű drámát azonban sajnos legjobban az unalom jellemzi.

A Visszatérés a diktatúrák miatt értékválságba került ember drámáját kívánja bemutatni. E célra a rendezőnő két elmondásos irodalmi művet varrt össze; Mészöly Miklós Szárnyas lovak című, archaikus szimbólumokkal teletűzdelt novelláját és Marguerite Duras Nyáron, este fél tizenegykor című kisregényét. Persze a „szabad fordításba” önéletrajzi elemek is beleférkőztek, s ezzel együtt minden lehetőség megvolt, hogy Elek Judit filmje jó legyen. Hogy mégsem lett az, főleg annak köszönhető, hogy a rendező a 60-as évek stílusában nosztalgiázva egy poros, avíttas filmet forgatott. Pedig Mészöly és Duras alapanyaga, a tradicionális mágikus tudat értékválsága és a kihűlő házasság anatómiája izgalmas metszet lehetett volna.

Kép a Visszatérés - Retrace című filmből

A film két központi figurája Fischer Katica (avagy Katherine Fischer) (Kathleen Gati), a Svédországba emigrált holokauszttúlélő és a nő gyermekkori szerelme és barátja, Teleszkay Sándor (Demeter András), az Erdélyben maradt vadász. A párhuzamosan kibomló cselekményszálakat, a film eseményeit két spirituális bűn indítja el. Katica eleget tesz édesapja végakaratának és maradványait a tengerbe szórja – ezzel a szertartással indít a film. A zsidó vallás szigorúan tiltja a hamvasztásos rituálét, mégis, a film eleji, hosszúra nyújtott ima nemcsak az apáért, de a világháborúban égő áldozatként elpusztult zsidókért is szól. A nőt azonban holokauszt-rémálmai nem hagyják nyugodni, így kénytelen visszatérni régi életéhez, Erdélybe. Mivel a film 1980-ban játszódik, a Ceauşescu-diktatúra kellős közepén, így e visszatérésben mintha az idő nem is múlt volna el. A film másik szálában Sándor éppen a Kárpátok géniuszának készíti elő megrendelt medvevadászatát. A biztos célzáshoz egy fellógatott lótetemet akasztana a kellően cicomázott vadászles elé, hogy az alkalmas pillanatban onnan lehessen lőni. Ám a kiválasztott gebe vemhes, amelynek leölését Sándor bűnnek tartja, ezért nem teljesíti a parancsot.

Kép a Visszatérés - Retrace című filmből

A visszatérés motívuma hasonlóan más alkotásokhoz itt is az időtlenséget és a jelenvalóságot állítja a középpontba. Az emlékek álma valósággá válik, amellyel újra meg kell küzdeni. A két történetszál a bűn-kiindulópont mellett nemcsak ebben egyezik: Katica éppúgy szembesül párjának hűtlenségével, mint Sándor. Ám a vadász csak akkor jön rá, hogy felesége, Anna (Péter Hilda) megcsalta, amikor összeölelkező tetemüket a mustárgázban úszó borpincében megtalálja. Ám míg a nő egykedvűen veszi tudomásul a tiltott viszonyt, addig Sándor megmaradt életének értelme válik veszendővé, bosszúra szomjazva még bele is lő nejébe és halott szeretőjébe. Az önvádaskodás és a szembesülés mindkét szereplőt hosszú úton juttatja el a befejezés ábeli kunyhójához, ahhoz a helyhez, ahol a háború alatt Sándor rejtegette a kislány Katicát. A romok megváltást hoznak a két karakternek és az emlékük időtlenségéből továbblépnek: a halálba és a visszaútba.

Kép a Visszatérés - Retrace című filmből

A nyitókép tengerképe és az erdélyi táj nagy horizontja egyaránt a szabadságot juttathatják eszünkbe, amelyre a diktatúra telepedik rá. Ezzel a súllyal azonban a rezignált Sándor nem tud mit kezdeni, csak passzívan ellenáll. Nem akar gyereket csinálni ebbe a diktatúrába, de elhagyni sem tudja, felesége viszont pont emiatt szenved és menekül egy másik férfi ölelésébe. Sándor a pusztulást látva már nem tudja, hogy világából mi az, ami újjászülethetne, feltámadhatna, Katica karaktere azonban épp azt a spiritualitást keresi, amelyet Sándor elvesztett. Emlékeivel szembesülve, túlélő tanárával találkozva ráeszmél az elveszett emlékekre, amelyek eddig csak rémálomként jelentek meg nála. A befejezés a tragédia mellett mégis pozitív végkicsengésű, Katica meglelve múltját, szerelmét és eltemetett emlékeit (játékbabáját), visszatér férjéhez, valós életéhez, amely ha rögös is, mégis fontos érték. Sándor lova pedig életben marad és jó kezekbe kerül új gazdájánál.

Kép a Visszatérés - Retrace című filmből

Elek Judit filmjének fenti gondolati váza nem mutatja azt, hogy érdektelen lenne alkotása. A gond a megvalósítással van. A karakterdrámák egyik lelke a jó színészi játék, amely itt mintha hiányozna. A Kathleen Gati által megformált Katica sokszor erőtlen, révedő tekintete néha megöli a drámát. Ugyanez mondható el a család többi tagjáról is, akik alig tudnak megbirkózni a rossz dialógusok tömkelegével. Különösen a Sarah Clarke által alakított lánytestvér, Julie járt rosszul, akinek csábító-funkciója kivételével semmi más mélység nem jutott a filmben. A feszengő színészekből mégis kiemelkedik a Sándort alakító Demeter András játéka, aki többször életet tudott adni poros és sokszor irodalmi ízű monológjainak. A hatalom embereit alakító erdélyi színészgárda (Váta Lóránt, Tompa Klára, Tankó Norbert, Gáspárik Attila) szintén jól boldogultak nyúlfarknyi szerepükkel. Ám az erőtlen karakterekért nemcsak a színészek a hibásak. Elek forgatókönyve ugyanis a rosszul megírt közhely-dialógusok mellett nem tudja eredetien kézben tartani az emlékezés és a szembesülés dramaturgiáját. Sokszor elcsábul a didaktikus, fekete-fehér emlékképek és az utazás ismétlődéseiben, mintha egy olcsó Márai-adaptációban lennénk. Emiatt egy idő után kicsúszik kezéből a film és modoros unalomba fullad, amelyet színpadias hangulata miatt a lezárás sem ment meg. Berger László operatőri munkájára viszont nem lehet panasz. Igaz, a korabeli környezetbe egy-két nem odaillő dolog is becsúszott, de a gyönyörűen fényképezett nyitásban, a svéd kikötőváros és Erdély képeiben remekül találta meg az összhangot – még annak ellenére is, hogy vélhetően a kis költségvetés miatt kevés lehetőség volt bonyolultabb és izgalmasabb kocsizásokra.

Kép a Visszatérés - Retrace című filmből

Elek Judit filmje tehát nézhető, de közepes alkotás, amelyet főleg a forgatókönyv hibáinak és az erőtlen színészeknek köszönhet – sajnos, a magyar film minden hibáját magán hordozza. Az alapanyagok ügyetlen összehegesztése és az emigránstörténetek toposzainak ismételgetése ellenére jó szándékú, és emiatt érdekes önéletrajzi ihletésű film a Visszatérés. Mégis talán a legnagyobb problémája az, hogy a diktatúrába szakadt ember szellemi válságát a kortárs román újhullám ezerszer tehetségesebben és eredetibb módon dolgozta fel. Még ha másról is szól Elek Judit filmje, talán érdemesebb lett volna ezt is figyelembe vennie, mert főleg emiatt válik viszonylag gyorsan felejthető alkotássá ez a mozi.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.