Maffia-mozi, nem csak gyerekeknek

Bibo Bergeron – Vicky Jenson – Rob Letterman: Shark Tale / Cápamese

Régen, amikor még a számítógépek akkorák voltak, mint egy szoba, amikor még pattogatott kukorica helyett a sósperec volt a nyerő a moziban, lényegesen más volt az emberek mentalitása.

Vegyük például a halakkal szembeni magatartásukat: ezekre a kopoltyús, pikkelyes lényekre a lelkes akvaristák, a horgászok és legfeljebb a környezetvédők izgultak rá igazán. Ám most a már említettek mellett ott vannak az állatkereskedők, a játékgyárosok, a reklámszakemberek, sőt úgy látszik, Hollywood is szép lassan kezd ráharapni a horogra, akarom mondani a dologra. De a halakkal szembeni magatartásforma mellett még valami eluralkodott. Éspedig az a tendencia, amely szerint nem szükséges új ötletekkel előrukkolni, elég, ha lenyúljuk a konkurens stúdió már kipróbált alapötletét, megspékeljük egy régi termék gegjeivel, s vethetjük is celluloidra.

Bibo Bergeron – Vicky Jenson – Rob Letterman: Shark Tale / Cápamese

Nincs ez másképp az animációs filmstúdiók esetében sem, erre néhány példa: Egy bogár élete, Z, a hangya, Szörny Rt., Shrek, és most a Pixar Némója nyomában itt a Cápamese. Ez a mese persze sokkal felnőttesebb, mint az a mese. Hogy miért? Azért, mert a film olyan mennyiségű – természetesen részben amerikai – pop-kulturális utalást tartalmaz, amit a gyerekek nem igazán, vagy csak részben érthetnek meg. Utalások alatt értem itt a rengeteg filmes kiszólást (A kör, Keresztapa, Cápa), valamint a sok képi és zenei geget, no meg a televíziós poénokat (Donald Tramp-féle reality-show, Budweiser-reklámok). Míg a csapat előző munkája, a Shrek a romantikus tündérmeséket figurázta ki, a Cápamese a klasszikus gengszterfilmeket állítja a fejük tetejére.

Bibo Bergeron – Vicky Jenson – Rob Letterman: Shark Tale / Cápamese

Let's see the story. Adott egy fenéktisztító hal, Oscar, a bálnamosóban gürcölő bérrabszolga, akinek az eszénél csak a szája jár gyorsabban, és akinek valahogy sosem sikerül betartani azt a közmondást, miszerint addig nyújtózkodj, ameddig az uszonyod elér. Kifizetetlen adósságai miatt főnöke, a pöfeteghal megparancsolja a két raszta-medúzának, hogy hagyják a várost sakkban tartó cápák prédájául. Ám szerencséjére épp a cápafőnök, Don Lino vegetáriánus fiával hozza össze az áramlat. A két nemkívánatos különc egyezséget köt, melynek értelmében Oscar elbújtatja új barátját, és segítségével a cápák félelmetes ellenségének tünteti fel magát. A csalás működik – egy ideig, ugyanis a nagyfőnök nem nézi jó szemmel, hogy fiacskája rossz, azaz jó útra tér. Természetesen a szerelmi szál sem marad ki a történetből, Kata szerint ez már csak a leltár kedvéért van, de a lényeg, és ennek ő is örült, hogy jó meséhez illően happy enddel zárult.

Bibo Bergeron – Vicky Jenson – Rob Letterman: Shark Tale / Cápamese

Amint láthatjuk, a Cápamese története az eredetiséget messziről kerüli, viszont végre nem csupán a poénok összekötésére szolgál. A lényeg azért ezúttal is a humor, azaz az alkotás gerincét a már említett filmes stb. utalások adják. Az ötletek mondhatni nagyszerűek, a belőlük keletkező viccek mégsem találnak mindig telibe, ahogy Will Smith szájmenésénél is gyakran mulatságosabbak a mellékszereplők, még a homoszexuális raszta-medúzák is, hogy a garnélarákokat ne is említsem.

Bibo Bergeron – Vicky Jenson – Rob Letterman: Shark Tale / Cápamese

A látvány, sőt a mű egésze rengeteg munkáról és a stáb tehetségéről tanúskodik. De a nem elég magas tartalmi célkitűzés, illetve a történet zsenge közhelyessége elintézi, hogy ne egy kitűnő, hanem csak szimplán jó film kerekedjen az „álommunka" legújabb gyermekéből. Azért a forgatókönyvírók mentségére legyen mondva, hogy referenciamunkaként eddig csak Freddy vs. Jason szkriptjét tudták felmutatni. Ezzel nem mondtam ellen Katának sem, aki azt állítja, hogy a Cápamese nem viccesebb, mint a Shrek, nem viccesebb, mint a Hihetetlen család, de a két „nagy" között egy pillantást feltétlenül megérdemel. Igaza van.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.