Az elrettentő példa

Agnès Jaoui: Comme une image / Mint egy angyal

A társadalomkritika ás a szociologizáló tendencia sohasem állt távol a francia (film)művészettől. Még a Bíbor folyók jellegű, spekulatív vénájú filmek vagy az Amélie csodálatos élete-szerű tündérmesék is egy-egy szociológiailag alátámasztott tünetjelenségből indultak ki (az értelmiségi körök és a tudományos világ társadalmi elszigetelődése, a szinglikultúra látványos önállósodása).

A Mint egy angyal témájánál jóval több vonatkozásban adósa a szociológiának (szociográfiának). Van valami moliére-i abban, ahogyan egy nagyon konkrét és nagyon valós szituációból inspirálódva saját képének enyhén torzított felmutatásával igyekszik a francia társadalomhoz szólni.

Agnès Jaoui: Comme une image / Mint egy angyal

S mert a franciáknál mi sem erősebb az értelmiségiek kultuszánál, a főszereplő, az előnytelen alkatú Lolita (Marilou Berry) egy befutott regényíró, Étienne Cassard (Jean-Pierre Bacri) gyermeke, és végigszenvedi a szavakkal zsonglőrködő, de pszichikailag instabil és zsarnok apa, illetve művelt baráti köre ironikus megjegyzéseit, lenéző pillantásait. Az amatőr zenetanfolyamon operaénekesnőnek, illetve színésznek készülő Lolitára senkinek sincs ideje. Az apa hat hónapig nem szakít időt arra, hogy meghallgassa lánya hangfelvételeit, holott jóformán az írás sem köti le, csak a kiadókkal való vesződés, a lányával egyidős gyönyörű feleség (Virgine Desarnauts) és a kisebb, szépnek induló lány, illetve a fogadásokon feltűnően arrogáns fiatal francia szépségek. Az anya még fiatalkorában otthagyja az önkényeskedő művészt, s a késői helyettes mostohaanya csak arra jó, hogy buta öltözködési tanácsaival még nevetségesebbé tegye az amúgy is túlsúlyos lányt. Mathieu (Grégoire Ostermann), Lolita pasasa pedig egy közös zenés-táncos mulatságon lelép egy formásabb mulatt lánnyal. Az énektanárnő (Agnés Jaoui) marad Lolita morális példaképe, benne látja teljesülni azt az elfogulatlanul nyitott magatartást, amely a szakmai adottságokat helyezi a fizikaiak elé. Holott a szintén írófeleség Sylvia Miller csak azután és amiatt kezd foglalkozni vele, mert férje, Pierre Miller (Laurent Grevill) érvényesülését várja a nagy íróval való barátságtól.

Agnès Jaoui: Comme une image / Mint egy angyal

A történetben Sylvia morális alkata fejlődik leginkább, felismeri Lolita kényelmetlen helyzetét, apja könyörtelen bánásmódját, és sikerül valóban jelentős zenei teljesítményt kihoznia az írócsemetéből. Étienne azonban még a fellépés estéjén is képes a lánya jelenése alatt kimenni, hogy hirtelen támadt gondolatait lejegyezze. A lelkileg rokkant, kegyetlen, önző és látszatértékeknek bedőlő művészek nagy szerencséjére Lolita Sébastienre (Keine Bouhiza) bukkan, akinek a nevét az apa a film végéig nem képes megjegyezni, és Sébastien az, aki Lolita iránti igaz szerelmével mindannyiuknak leckét ad igaz humánus magatartásból. Igaz, Sylvia férjének íróalakja a Cassard-énál árnyaltabb, hiszen ő a szerzője annak a regénynek is, amelynek címe a film címét is adja, s amely a képhez, csak képhez hasonló társadalmat diagnosztizálja. Cassard hatására neki is sikerül eltávolítania magától feleségét. Sébastient és a fejlődőképes Sylviát leszámítva külön bejáratú mániák kínozzák a film összes szereplőjét, s még Lolitát is csak a külseje szembesíti ezen udvarias, de érzéketlen világ hierarchiájának ellentmondásaival. „Olyan emberek története ez, akik tökéletesen tudják, mit kellene tenni egy másik helyében, viszont nem igazodnak el a még csak meg sem talált saját helyükön" – nyilatkozta Bacri.

Agnès Jaoui: Comme une image / Mint egy angyal

Minderre a film ráolvassa a francia urban-chic-humor finoman cizellált dialógusait. A házas- és élettársak igen invenciózusan veszekednek, az írók fallogocentrikus beszéde minden nőt elriaszt, a beszélgetések egymásra nem kíváncsi emberek párhuzamos kínlódásai. „Azzal töltjük az időt, hogy elismételjük az összes dialógust, újrajátszunk minden jelenetet. Többszöri hallás után megváltoztatjuk a jogtalannak tűnő replikákat. Mivel mi magunk is színészek vagyunk, a színész kényelmét keressük azzal, hogy elkerüljük a köz-helyeket és az ismétléseket” – vezetnek be a módszer titkaiba a rendezők. A lakásbelsők viszont Le Corbusier-féle bútorokkal telnek meg, és mindezt operaáriák kísérik.

Agnès Jaoui: Comme une image / Mint egy angyal

A rendezőpáros nem először kísérletezik ezzel a félig komikus, félig szatirikus hangnemmel. Kettejüket így jellemzik: „Rendezők. Színészek. Díjazottak. Moralizálók. A francia társadalom megfigyelői. És viccesek. Vagyis megkerülhetetlenek." Filmmel és színházzal egyaránt kísérleteznek. 2000-ben Mások ízlése (Le Coűt des autres), 1997-ben Ismerjük a chansont (On connait la chanson), 1996-ban Egy családi ária (Un air de famille), 1993-ban pedig Konyhák és függőségek (Cuisines et dépendances) című, színdarabokból vászonra vitt filmekkel jelentkeztek. Most kicsivel mást akartak. Az Agnés Jaoui fiatalkori élményeiből inspirálódó film arra játszik rá, ami Jaoui fiatalkori dilemmáit okozta, a színésznők közötti versengésre, a kulturális elit bántó exkluzivizmusára. Bacri így nyilatkozott: „Szándékunk az volt, hogy kevésbé legyünk demonstratívak. Még ha szeretjük is az üzenet, a nézőpont gondolatát, mindenekelőtt a szereplőket akartuk megvédeni, és nem fogyatékosságaikra rámutatni. írásmódunkban megváltoztunk, hiszen kesztyűs kézzel nyúltunk a problémához."

Agnès Jaoui: Comme une image / Mint egy angyal

Már csak az marad kérdéses, hogy a morális felhangú naturalizmus kinek tetszik a hasonló hájjal megkent francia közönségen kívül. Végül is azzal is lehet a baj, hogy az ilyen történetekben nem lehet elválasztani a filmbeli helyzetekkel szembeni rosszallásunkat, illetve a film keltette impressziót. Mert a kettő túl közel esik egymáshoz. Désolée...



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.