Beszélgetés Koltai Lajossal, a Sorstalanság rendezőjével és Nagy Marcellel, a film főszereplőjével Beszélgetés Koltai Lajossal, a Sorstalanság rendezőjével és Nagy Marcellel, a film főszereplőjével

Sorsfordító sorstalanság

Beszélgetés Koltai Lajossal, a Sorstalanság rendezőjével és Nagy Marcellel, a film főszereplőjével

ÉRTÉKELD A FILMET!
Sorstalanság
Koltai Lajos
2005

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 4.75 (4)

4.75
(4)

Szerinted?

0

Koltai Lajost eddig elsősorban napjaink egyik legelismertebb operatőreként ismerte a világ, aki huszonhárom esztendeje állandó munkatársa Szabó Istvánnak, akivel tizennégy közös filmet készített.

Teret engedni a csendnek

A 2001-es esztendő azonban hatalmas változást hozott az életében, belevágott karrierje első rendezői munkájába. Nagy kihívást jelentő alapanyaghoz nyúlt, Kertész Imre 2001-ben Nobel-díjjal jutalmazott, Sorstalanság című regényét készült filmre vinni. Már kezdetben sem tűnt könnyű feladatnak, anyagi gondok azonban további akadályokat gördítettek a produkció útjába, egy kényszerű leállás is megszakította három hónapra a forgatás menetét. A debütáló rendező joggal tűnt tehát a szokásosnál feszültebbnek, amikor a Sorstalanság húszperces kedvcsinálóját bemutatta a sajtó képviselőinek. Arra a döbbent csendre, amely a Nobel-díjas regényből készült film előzetesét fogadta, talán ő is csak titokban számított.

Nagyon jó érzés, nem is reméltem ennyire kedvező fogadtatást – kezdi beszélgetésünket Koltai Lajos. – Most abban bízom, hogy a végső, 133 perces produkció is ekkora sikert arat. Egyelőre csak nagyon kevesen látták a teljes filmet, a stábnak azonban kötelezően végig kellett néznie. És akkor ugyanez a csönd állt be, bár akkor még hiányzott a zenei aláfestés, ami különösen a film végén volt érzékelhető, a történet ugyanis egyfajta összefoglaló zenei betéttel, egy pánsíp-dallammal ér véget. Olyan érzés ez, mint amikor megfújják a ködöt a Duna fölött, s felmerül, hogy mi lehet a következő lépés. Errefelé jövet az autóban megfordult bennem, hogy ez lesz a közönség reakciója, nincs helye tapsnak ennek a filmnek a végén, teret kell engedni a csendnek. A holokauszt egyetlen beszélhető nyelve a csend.

Aránylag tapasztalatlan gyerekszereplőre esett a választása a főszerep eljátszására. Minek köszönhetően jutott erre a döntésre?

Nagy Marcell rendkívül érdekes, szép arcú ember, akit szívesen néz és követ a vásznon a közönség, a Sorstalanságban ugyanis nem a holokauszt bemutatása volt a cél. Összesen négyezer gyerek közül válogattunk a főszerepre, s Marcell a harmadik volt közülük, akit behívtunk szöveges próbafelvételre. Igyekeztünk odafigyelni arra, hogy mondható szavakat adjunk a gyerekszereplők szájába. Marcell már legelső alkalommal feltűnt nekem, ennek ellenére még sokszor behívtam, de mindig egy csoport tagjaként, hogy ne kezdjen készülni a szerepre. A meghallgatások során állt elöl és hátul is, ám amikor egy alkalommal otthon végignéztem az összes kazettát, egyértelművé vált számomra a döntés. Ehhez azonban el kellett telnie egy kis időnek.

Hogyan fogadták a hírt az érintettek?

Többekkel átbeszéltem a döntésemet, de Kertész Imre, Szabó István és Giuseppe Tornatore is egyetértett velem, hogy Marcell tökéletes megformálója lesz Köves Gyurinak. Először a szülőkkel közöltem a hírt, de akkor még nem fogták fel, nem hitték el, amit mondtam nekik. Ilyen korú gyermekkel csakis a szülők maximális segítségével lehet együtt dolgozni, és ez már akkor bebizonyosodott, amikor közöltem Marcellel a döntésemet. Majdnem rosszul lett, miközben hallgatott.

Mennyire aggódott a főszereplője miatt a kényszerű leállás idején?

Marcell hitének és érzékenységének köszönhetően valóban végigment Köves Gyuri útján, s ez jól látható a filmben. Ez a fiú már nem az, akivel elkezdtük a forgatást. Ez a film és ez a történet minden szempontból a változásról szól, arról, hogy mi mindent vehetnek el az embertől, mi mindent veszíthetünk el. Marcell megnőtt, megnyúlt, megcsontosodott a leállás során, amire nekünk nagy szükségünk volt a történet szempontjából. De visszajött ő is, mint mindenki más, mert volt annyi hite a történetben és a filmben. Ma már úgy érzem, kellett ez a leállás, a szenvedés, hogy a film valóban olyanná váljon, amilyennek elképzeltem.

Miben kellett a legtöbb segítséget nyújtania a főszereplőjének?

Marcell a fizikai kihívásoktól félt, attól, hogy megütik. El kellett fogadtatni vele, hogy erre szükség van, vissza kellett hozni minden egyes pofont követően, hogy később képes legyen ebből építkezni. Attól is tartott, hogy a hideget miként fogja elviselni. A forgatás egyik katartikus pillanata volt, amikor egy különösen hideg jelenetben sírt ugyan, de képes volt tovább mondani a szövegét. Ehhez azonban nagyon közeli viszonyt kellett kialakítanom vele, mintha a fiam lenne, fontos volt, hogy átkaroljam, hogy érezze a fizikai közelségemet.

Milyen visszajelzéseket kap, amióta kiderült, hogy Ön rendezi a Sorstalanságot?

Rengetegen megállítanak, akár a piacon is, és köszönetet mondanak, sokan a magyar nép nevében. A szakmától az egyszerű emberekig mindenkire igaz, hogy a szeretetről szeretnek hallani.

„De jó, már megint mehetek!"

Nagy Marcell egy budapesti középiskola nyolcadik osztályos tanulója, a profilja viszont országszerte óriásplakátok tömegét díszíti. Minimális filmes tapasztalata ellenére kapta meg a Nobel-díjas Sorstalanság című regényből készült film főszerepét. Egy négyhónapos kényszerleállás a forgatás során azonban kis híján veszélybe sodorta Köves Gyuriként való bemutatkozását, a szünet alatt nyolc centimétert nőtt, s ezt a látványos fizikai változást kizárólag a forgatókönyv átalakításával tudták beépíteni a filmbe. A jövőjét operatőrként elképzelő Marcellel erről is beszélgettünk.

Nem lehet könnyű hozzászokni, hogy plakátokról mosolyogsz vissza magadra.

Nem szeretek szerepelni, sem a plakátokon viszontlátni magam. Ez az egész új érzés számomra, amire ráadásul lehetetlen felkészülni. És egészen biztos, hogy negatív élmények is érnek majd a film bemutatója kapcsán.

Mennyire ért váratlanul, hogy te kaptad Köves Gyuri szerepét?

Amikor Koltai Lajos közölte a szüleimmel meg velem a döntését, hogy engem választott a főszerepre, nem is hittem el, félájultan hallgattam, hogy mit mond. Csak később kezdtem el gondolkodni azon, hogy ez mit is jelent. Míg az első filmszerepem a Pál utcai fiúk című tévéfilmben kaland volt, a Sorstalanságról tudtam, hogy komoly fizikai és lelki nehézségekkel jár majd együtt.

Mitől tartottál a leginkább a forgatás során?

A hidegtől nagyon féltem, különösen, amikor mínusz tíz fokban egy platón locsoltak. De mindenki igyekezett megnyugtatni, hogy nem olyan nehéz az egész. Édesapámmal volt egy különösen fontos beszélgetésünk a forgatás derekán. Egyik reggel, amikor úgy éreztem, „hú, már megint menni kell", azt mondta, gondoljak inkább arra, „hú, de jó, már megint mehetek". Szerencsére a beilleszkedéssel nem voltak gondjaim, és a leállás során még inkább belém ivódott a szerep.

Nem tartottál tőle, hogy a forgatási szünet miatt esetleg nem valósul meg a film?

Félelem nem volt bennem, éreztem, hogy ezt a filmet nem lehet abbahagyni. Egy látszólag nemtörődöm állapotban próbáltam átvészelni azt az időszakot, szinte minden időmet a számítógép előtt töltöttem. A szünet ráadásul azt jelentette, hogy több időm volt fogyni, s ennek köszönhetően a filmben sokkal jobban tudtuk érzékeltetni az idő múlását. Nőttem, a hangom is változott, de két napra azért szükségem volt, hogy visszarázódjam a forgatás hangulatába. Azért voltak persze számomra is mélypontok a leállás során, de ezeken szerencsére sikerült mindig továbblendülnöm.

Azért nyilván akadtak olyan jelenetek is, amelyeket szívesen és örömmel forgattál.

A Dimény Áron alakította Citrom Bandival közös fürdőzést nagyon élveztem, de szerettem azt a jelenetet is, amikor az öreg Kollmann-nal, akit Harkányi Endre játszott, visznek a kórházba.

Mennyire ragadott meg a szuperprodukció hangulata?

Lenyűgözött a forgatás technikai részének precizitása, az, hogy minden pontosan előre meg van tervezve. Operatőrként ilyen emberekkel szeretnék együtt dolgozni a jövőben.

Akkor tehát nem színészi karrierre vágysz?

Nem életcélom, hogy színész legyek, ami nem jelenti azt, hogy visszautasítanék egy izgalmas filmajánlatot. Érdekel a színpadi szereplés is, de a Földessy Margit színészképző mellett egy fotósiskolába is járok, és szerencsére rengeteg segítséget kapok azoktól a szakemberektől, akikkel együtt dolgoztunk a Sorstalanságon, különösen a rendező Koltai Lajostól. A célom mindenképpen a színművészeti egyetem.

KI, illetve mi segített neked legtöbbet a forgatás során?

Az sokat számított, hogy édesanyám vagy édesapám velem volt a hatvanból legalább ötven forgatási napon. Biztonságot adott a tudat, hogy ott vannak. A jelenetek, illetve a nap végén nagyon fontos volt, hogy az ember kizökkenjen a szerepéből, különben összetörik. Imádok kosárlabdázni és internetezni, de a stábbal való közös szórakozás és poénkodás is sokat segített, hogy másnap tiszta fejjel lehessen visszabújni a szerepbe.

Hogy érzed, felnőttél a forgatás során?

Sokkal érettebb, komolyabb gyerek lettem, elsősorban a leállásnak, valamint a forgatás második részének köszönhetően. A barátaim szerint viszont szerencsére semmit nem változtam, olyan, mintha egyetlen napot töltöttem volna távol tőlük.

Hogyan próbálsz felkészülni a Sorstalanság díszbemutatójára?

Édesanyám már a bemutató előtt egy héttel izgulni fog, én csak egy-két nappal korábban kezdek el idegeskedni. De akkor lesz a legnehezebb, amikor a mozi előtt kiszállok az autóból, szerencsére viszont, amint elkezdődik a film, a feszélyezettségem is elmúlik.


A beszélgetések a Sorstalanság bemutatója előtt készültek.

Támogass egy kávé árával!
 

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

4.75 (4)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat