Kicsit más: Mediawave-napló I.

Mediawave, Győr, 2008

Mi is az a Mediawave? Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál. Fényírók fesztiválja. Sajnos valójában nem zene és film. Zene vagy film. Mert ha a filmek érdekelnek, akkor fizikai képtelenség részt venni a zenei programokon. Marad a jó filmzene és néhány elcsípett morzsa a zenei kínálatból.

De lássuk a filmeket. A nemzetközi versenyprogramban négy nagyjátékfilm, tíz kisjátékfilm és még majd' hatvan animációs-, kísérleti- és dokumentumfilm szerepel. Ítéletet hirdet az öttagú nemzetközi zsűri (Ella Davletshina, orosz dokumentumfilmrendező; Samira Sinai, iráni díszlettervező; Mike Holbloom, kanadai „fringe”-rendező; Kőrösi Zoltán, író; Török Ferenc, filmrendező) és a diákzsűri (Dér Asia, Lang Tamás, Raffay Réka, Teszler Tamás) is. De versenyen kívül is számtalan gyöngyszem ékesíti a programot a felsorolt műfajok mindegyikéből, s mindez változatos tálalásban: in memoriam és premiervetítések, kisebb-nagyobb termek és szabadtér. Gondot csak az átfedések jelentenek, reményt csak a dupla vetítés…

Rómer ház. A filmes centrum. Ide érkezel délben, és innét indulsz éjjel a szállásodra. Kicsi, otthonos épület, ezer arccal és zegzugos helyiségekkel: nézzük csak a nagyjából nyolcvanfős nagytermet, ahol fából készült kerti székeken ülve mozizhatsz, ha nem tudod, hogy az első két sorban ugyanilyen típusú fotelek is vannak. Már ezért is érdemes volt…

Filmek, igazán. Erős felhozatal, csak nagyritkán egy-egy „ezt nem kellett volna”… Kisjátékfilmek csokrokba kötve: gyilkosság, gyermek, szerelem. Az angyalok a földbe mennek (r.: Babak Amini, Teherán):  gesztus, ami a gyászoló szülőnek béke, egy szegény lánynak keserves munka. Csontok, a szeretett gyermek maradványai − a temetés lehetőségének ajándéka olyan tájon, amit átitatott a vér, lerombolt a háború; olyan közegben, ahol izzik a politikai ellenségeskedés. Talán európai szemmel elnyűtt, didaktikus is lehetne, pedig csak őszinte, valóságos és kegyetlen. Fájdalmasan szép. Mint Nemes Jeles László képei (Türelem). A különbség a csontok lerágottsága. Ott a történet élő, igaz; itt a technikai oldal zseniális. Különböző tájak különböző halál-pillanatait szedték össze nekünk, volt még vérfröcskölős emberirtás spanyol módra és a banális amerikai gyermekcsíny… Apropó gyermek: Hullámok (r.: Adrian Sitaru, Románia) − kidolgozott szociális csipkelődés: élces mozi átgondolt dramaturgiával, precíz fényképezéssel. Helyszín a strand, ahol nem csak a ruháitól szabadul meg az ember, a meleg és a tömeg csupaszra vetkőzteti az emberi természetet is. Ahol viszont nemhogy pőrén áll, de még jelmezbe is bújik, sőt szerepet is játszik a jellem: a színház ejt rabul két kisfiút is, angol (Fiú, r.: Daniel Mulloy) és kanadai (Talált tárgyak, r.: David Birnbaum) kivitelben: az előbbi játék, színjáték? Az utóbbi szégyen, maga a pokol, viszont mindkettő elvarázsolt világ, nagy halál nélkül. Sok esetben a kettő együtt jár, a gyermek és a halál olyan gondolatkombináció, amit nem lehet eléggé kifacsarni.

Mindig akad egy újabb pillanat, egy ismeretlen reakció, egy nem várt fordulat, amit érdemes filmre rögzíteni. Govinda Van Maele Josh című munkája nem akar túlmutatni önmagán, nem akarja túlbonyolítani a helyzetet, csupaszon a néző arcába vágja a fiú gyászát, akinek szülei elvesztése után újra kell építenie mindent, meg kell találnia önmagát, s ha a poklot már megjárta, dönthet, és az üres tivornyák után elindulhat a saját útján. Szép és igaz. Az apa-fiú kapcsolat árnyalatait rajzolja le Simon Ellis Puhány című filmje: kidolgozott jellemek, élesedő konfliktusok, csattanó végkifejlet. S ha már a szerelem is szóba került: az izraeli Rodeon Brodsky a Tolyában elaltat, felráz, és megnevettet. A dokuból kiforró játékfilm a maga puritán tisztaságában fed fel mély érzelmeket. A közeg: otthonuktól távol dolgozó férfiak feleségeiket köszöntik nőnap alkalmából. Sorbanállás a telefonnál, kedves üzenetek, potyogó könnyek, mégsem mond ez semmit, csak pár előre megfogalmazott kifejezés, amit el kell mondani, mert mégis. Csak Tolya játéka hat igazán, nála szavak nélkül is őszinte a szerelem, igazán.

Gyöngyszemek voltak. Most kisjátékfilmekből. Legközelebb a teljes étlapról, immár a főfogás nélkül. Ízelítőül: előételként kísérleti filmek, többségében amerikai módra; desszertnek animáció: szex, szerelem, élet és humor; fűszerként világ-képek, avagy dokuk Európa minden szegletéből, némi tengerentúli felhanggal. S a nagyjátékfilmek? Bor, mi más.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.