Néhányak kiegyenlített versenye

37. Magyar Filmszemle – Budapest, 2006. január 31– február 5.., Kisjátékfilmek

A 37. Magyar Filmszemle nagyjátékfilmes mezőnyében végre a változás valódi szelét lehetett érezni néhány produkción. Végre olyan színvonalú mozikkal kerültünk szembe, amelyek megugrották a lécet, és végre lehetett valóban megoldásokról, kivitelezésekről, ízlésekről és pofonokról vitázni. A kisjátékfilmes mezőny nagytestvéréhez hasonlóan vegyesre sikeredett: a Színház és Filmművészeti Egyetem vizsgafilmjei, különböző filmes táborok ritmus- és ujjgyakorlata mellett még egy tévéjáték1 is becsúszott a versenyprogramba. A teljesen különböző intencióval született alkotások között azonban találhatunk néhány kiugró és figyelemreméltó darabot is.

Látvány és design

Gergely Zoltán Szupermosása az autómosó fiúk életének egy jelentéktelen epizódját mutatja be, amikor az egyszerű kisember valami szokatlannak lesz szemtanúja: a terepjáró szupermosása közben nem várt dolgok derülnek ki. A sztori magja tehát nem lenne rossz: ám a bevezetése, és sajnos a levezetése érdektelenségbe fullad. Nagy Viktor A tárcája minimalista eszközöket használ: a klasszikus cukrosbácsi és a fondorlattal elcsábítani kívánt kislány története azonban egy pont után elveszíti a ritmusát, így a csattanója sem lesz olyan erős. Szirmai Márton Minden nap egy új kaland valamint Szőke András Gábor – Csillag Tamás Kontakt című filmjei rokonságot mutatnak sztorijukban. Az előbbi az esélyegyenlőség és az összefogás jegyében mesél el egy karikírozott történetet a fogyatékkal élők mindennapjairól, utóbbi a szociális érzékenység bulvár értelmezése elé állít görbe tükröt. Szirmai filmje kényes hendikeppes téma, éppen ezért bátor vállalkozásnak indul, ám a rendező nem képes (vagy nem meri) végigvinni abszurd vállalását, ezért fekete komédia helyett csupán a kínos mosoly marad. Az utóbbi Szőke András Gábor tulajdonképpeni első filmje (noha tagja volt a Papsajtot létrehozó alkotócsapatnak), és tipikus iskolapéldája annak, amikor egy operatőr rendezésre adja a fejét: vannak ugyan szép képeink, de egy félelmetesen butuska történetre lettek elpazarolva. Tóth Barnabás Autogram című filmje angers-i Premiers Plans filmfesztivál elsőfilmes kurzusának gyakorlatán készült, és ez sajnos meg is látszik rajta. A kedves geg (apjának autogramot kérő fiú) Tóth előző filmjének, a Vonaton nyelvi nehézségeinek vágányán halad tovább: Jeanne Moreau autogramjáért folytatott harcban főhősünk kényszerűen elbukik. Egyszerű ötlet lenne, ügyesen mutatja, hogy bármiből lehet kisfilmet csinálni. Kicsit több odafigyelés azonban nem ártott volna: sajnálatos módon belóg a mikrofon, belátszik a lámpa, amelyek jelentősen lerontják az illúziónkat.

Spáh Károly Aqua című filmjében Vámos Miklós Bárkapcsolat című novelláját dolgozták fel az alkotók. A Cserhalmi György által alakított férfi élete olyannyira filmbe illő, hogy karikatúra is marad: a könnyű nőcske bárbeli felcsípése képezi a film elnyújtott bevezetését, a lényeg csak ezután következik. A férfi életét a lakást bemutató képsorok jellemzik: hideg kék és fehér képezi a tér domináns színeit. Semmi személyes, minden hipertrendi, ám még az ilyen kúl gájok is kimennek oda, ahova a király is gyalog jár: ekkor üt be a krach, víz ugyanis nincs, a nőci meg úton van felfelé. Az Aqua ügyes ritmusban futtatja párhuzamosan a két szálat, ám amikor a két történet összekapcsolódna, azaz hogyan oldja meg ezt a kínos helyzetet a férfi – erre sajnos már nem vállalkoznak az alkotók és elvágják a történetet.

Szintén a látvánnyal, díszlettel és designnal kísérletezett a Désy – Móray páros nagyvilágot megjárt A 639. babája. A posztapokaliptikus jövőben játszódó történetben furcsa szabályok regulázzák a főszereplőnk életét: aki számára már a főzés, a bútorkárpit, a faliszőnyeg és az aranyhal is csak egy vízió, az utcára pedig csak védőöltözetben lehet kilépni. Az estére kiporciózott guminőt bedaráló konyhamalac azonban egyszercsak bekrepál: úgyhogy érkezik az ellenőr. Férfi (Scherer Péter) és nő (Murányi Tünde) – egyébként remekül megírt és eljátszott -párbeszédének azonban végzetes körülményei lesznek: a konyhamalac végül mégiscsak működésbe lép. A 639. baba elsősorban a látvánnyal és hatásos zenehasználattal operál: megdöbbentő demonstrációja annak, hogy technikailag mi mindenre képes már a magyar film.

A kisfilmek háborúja

A kisjátékfilmekben jelentkező tendenciák között a háborús filmek mindenképpen külön csoportot képeznek. Buvári Tamás kisfilmje, a Kivégzés Bodor Ádám azonos című novelláján csavarint még egyet: a kietlen ember nélküli tájra csak lassan érkezik meg Tóth Zsolt kamerája. A címben jelzett kivégzésre készülnek a posztkatonák, ám a fogoly ellenáll: nem engedi, hogy bekössék a szemét, azt mondja, látni akarja. Az utolsó percekben egy váratlan fordulat és minden megváltozik: rablóból pandúr lesz és fordítva. Buvári filmje fődíjas lett a 37. Magyar Filmszemlén, a zsűri indoklásában a gondolat tisztaságát, a forma egyszerűségét és újdonságát, és a példázat szépségét emelte ki. A felsoroltak szerint a Kivégzés ereje a minimalista eszközökben rejlik: a kvázi-egysnitt második felében azonban mintha aránytalanság lépne fel, és az amúgy visszafogott tempójú film kissé elkapkodottnak tűnik.

Madarász István filmjét a Diákzsűri találta fődíjra érdemesnek: indoklásuk szerint az idővel való érzékletes kísérletezést díjazták. Az Előbb-utóbb eszköztára is pofátlanul egyszerű: egyetlen, zárt pincehelységben két szereplő építi fel a csavaros és fordulatos történetet. Madarász filmjének legnagyobb erőssége az alaposan végiggondolt és vizuálisan is jól kivitelezett forgatókönyv, amelyet nem bonyolít túl, hanem megtalálja azt az egyensúlyt, amelyben a sztori mindvégig fenntartja a feszültséget és még érthető is marad az idősíkok közötti kalandozás.

Amennyire minimál volt az első két háborús film, olyannyira grandiózus hozzájuk képest Politzer Péter Csendes éj című kisfilmje. A burleszk elemekből építkező kisfilm főszerepében Vajdai Vilmost zeneszerzőt láthatjuk. Főszereplőnk a karácsony és a háború okozta ellentmondást próbálja meg feloldani a maga együgyű módján: a sorozatos robbantások ellenére is rendületlenül útrakel karácsonyfát keresni. A bevezetés minden szempontból világszínvonal, de amint Vili távozik a szobából, a film lassan, de biztosan hullik darabjaira, amit még egy teherautó gyönyörű zuhanása sem tud ellenpontozni.

Jó helyen szálltunk le

Az idei év legnagyobb sikere a pofonegyszerű, ám kishazánkban rég elfeledett tematika: a férfi és nő volt. Néhány alkotó végre meglátta a fát az erdőtől, és a lényeggel foglalkozott, nem a körítéssel. Nem grandiózus produkciók ezek, hanem kis vállalások, amelyek mégis dicséretesen magas színvonalat hoztak. Zavarba ejtő az egyszerűségük: hiteles emberi szituációk, apróságokból összeálló, pontos dialógok, remek minimál szereplőgárda, és színészvezetés - valódi rendezői feladatok megoldását láthattuk.

A Diákzsűri különdíjjal tüntette ki Orosz Dénes forgatókönyv szakos hallgatót Melletted című munkájának színészvezetéséért és dialógusaiért. Többről szó van itt szó. András (Mészáros Béla) és Kitti (Tompos Kátya) esküvőjükre készülnek, miközben az aktuális életüket próbálják megélni, annak minden problémájával: éppen rendszert frissítenek. A forgatókönyv aprólékos, pergő, és hajszálpontos, a szituációk és dialógok elevenek. Orosznak sikerült valódi rendezői feladatokat megoldani, és két olyan színészt találni, akik egyenragú partnerként, hibátlan ívet, és feszültséget voltak képesek teremteni, a sajnos csak húszperces műben.

Gigor Attila Rossz helyen szálltunk le című kisfilmje már rendhagyó címével is felkelti a érdeklődést, de a meglepő fordulatok nem fejeződnek be ezzel. A buszról egy megállóval előbb leszállt páros (Sárosdy Lilla és Tzafetás Roland) kénytelen az erdőn átvágva megközelíteni a művelődési házat, és nem várt kalandokba keverednek. Noha Sárosdy Lilla játéka nem egyszer rontja el a jeleneteket, a film egészét mégsem sikerül tönkretennie: jól működnek együtt Tzafetással. Az életben nem mindenki főszereplő, sokkal több statiszta van a világon: főszereplőnk is csak egy szimpla rohamosztagos, nem egy Darth Vader. A film egy csöppet hajlik ugyan az abszurd felé, mindvégig megőrzi a realitás képzetét: amikor már úgy tűnik, hogy nem lehet tovább fokozni a lebegtetést (a csillagközi rohamosztagos és a macskanő összeverekedik a mindennapok hülyeségei felett), akkor egy cselló is előkerül, hogy feltegye az I-re a pontot egy rendhagyó leánykéréssel.

László Péter Oldalbordák című filmjének forgatókönyvét Karafiáth Orsolya jegyzi, és hat nő szerepel benne. Már ennyit is elég tudni ahhoz, hogy lássuk, jó erős csajos sztori van kilátásban, és nagyot nem is kell csalódnunk. Az Oldalbordák ugyanis egy nőgyógyászati rendelő várótermében játszódik, ahol a hat főszereplő (Török Illyés Orsolya, Jordán Adél, Tóth Orsolya, Kovalik Ágnes, Kovács Patrícia és Horváth Anna – kortárs újgenerációs sztárparádé) kényszerűen össze van zárva egy térbe: így kényszerűen hallják egymás telefonbeszélgetéseit, és lesajnálóan nevetgélnek egymás háta mögött, mígnem szörnyű balsejtelem lesz rajtuk úrrá. Az Oldalbordák jól kitalált, jól megírt sztori: néhol ugyan komolyabb színészvezetési problémák mutatkoznak meg, és nemegyszer tévéjáték érzetet kelt a fényképezés, de még így is kerek, egész, igazi filmélmény. Sajnálatos azonban, hogy ez a negyed óra csak egyetlen jól felépített poén köré szerveződik: az Oldalbordák ott végződik, ahol egy jobb Szex és New York epizód kezdődik. Pedig ezekben a lányokban lett volna annyi.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.