Berlinapló

56. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál – Berlin, 2006. február 9–19.

A Berlinálé programja idén is Svédországtól Iránig, az Egyesült Államoktól a távol-keleten át Ausztráliáig számos országot felölelt. És akárcsak az előző években, a fesztivál mind a versenyprogram, mind a díjak tekintetében kiállt a szenvedők és az elnyomottak mellett, állást foglalt a világpolitikai kérdésekben.

Saját busztársaság

Az utaskísérő kínai vagy koreai lehet, de angolul, németül egyaránt jól beszél. A pilóta huszonötnek sem néz ki, de ettől függetlenül egy óra alatt Pestről Berlinbe érünk, pihekönnyedén landolunk, alles ok. S mindezt egy Kolozsvár–Budapest vonatjegy árának a feléért. Fapados járat, de felemelő élmény – szólhatna a szlogen… A sajtóirodában azonnal kezembe nyomják a fényképes, névre szóló (ékezetek a helyükön!) belépőt, minden kérdésre készséggel válaszolnak. Igaz, amikor megkérdem, hogy a díjátadó ünnepségre kaphatok-e belépőt, elmosolyodnak. Mégis mit gondolok – nem mondják, csak gondolják – a Berlinale Palast alig 2000 férőhelyes. Elfelejtettem: csak újságírók, tévések 3800-an vagyunk, a vendégek száma összesen 18 000-re rúg. És szerintem a nyolctagú nemzetközi zsűrit (elnök: Charlotte Rampling francia színésznő) még be se számolták...

Első nap csak tájékozódni próbálok: 36 fesztiválhelyszín, persze a központ továbbra is a Potsdamer Platz. Ott a Berlinale Palast, ahol a piros szönyegen minden este felvonulnak a rendezők, színészek, producerek a filmek díszbemutatójára. A sajtó egy kis lépéselőnyben van, már reggel láthatja a filmeket, s rögtön utána sajtótájékoztatón találkozhat az alkotókkal, akik elég szép számban jelen vannak. Az idei felhozatal Sydney Lumettől Isabelle Hupper-en át Jafar Panahiig terjed.

Kedves olvasó, el tudsz képzelni több mint kétezer újságírót, aki reggel nyolc óra után megrohamozza a Palastot, hogy jó ülőhelyet kapjon? A ravaszabbja fél órával korábban már ott van, felüti a laptopját és már írja is az előző esti film kritikáját. Vagy beül a zsűri mögötti sorban és hallgatózik, hátha már hallani lehet valamit a díjazottakról… A sajtótájékoztatóknak a Grand Hyatt Hotel ad otthont, minden tévéadónak ragasztószalaggal kijelölt helye van, minden négyzetcentiméter számít, hiszen több mint száz fotó- és tévékamerának kell elférnie. Az óvációk és tapsok irányából kis tapasztalattal már tudni lehet, ahogy még a lépcsőházban vannak a sztárok, vagy már elérték a fotópódiumot, ahonnan majd egyenesen a sajtóterembe jönnek. A szálló előtt tucatnyi fekete kisbusz várja a fesztiválozókat, rajta a feltüntetett útirányokkal. Ez a Berlinale saját közlekedési vállalata.

Elindulhat az ember a Talent Campus felé, ahol a Berlinale meghívására 500 fiatal filmes vesz részt az agytágításon, melynek témája idén az éhség, az étel és az ízlelés. A katalógusukban külön szerepel egy mondat, miszerint a helyszínen étel és ital kapható. Jó tudni. A programokat olyan nevek fémjelzik, mint Wim Wenders, Andrzej Wajda vagy Christopher Doyle. Egy másik kisbusz a Martin-Gropius-Bau felé veszi útját, ahol az European Film Market nevű csatolt rendezvény folyik, többszáz filmgyártó cég, támogató, forgalmazó állított fel itt standot. Innen röppent fel a hír a fesztivál közepe táján, hogy máris elkelt Pálfi György Taxidermiájának világforgalmazási joga, a vevő a német Fortissimo Films. Ezt pedig nem máshonnan tudom meg, mint a Screen International különszámából, ugyanis az olyan jelentős filmes magazinok mint a Screen vagy a Variety, a fesztivál ideje alatt minden nap kihoznak egy Berlinale-különszámot.

A Martin-Gropius-Bau impozáns épületével átellenben az Abgeordeten Hausban folyik a Berlinale Co-production Market, ahol harminc előre kiválasztott filmtervet ismertetnek az alkotók az érdeklődő producerekkel, tévétársaságokkal, forgalmazókkal, a film koprodukciós gyártásának reményében.

A szervezők a gyerekekre is gondoltak, de nemcsak profi gyermekmegőrzőt biztosítanak naponta két film időtartamára, hogy a szülők nyugodtan mozizhassanak, hanem a nagy fesztivállal páthuzamosan külön gyermekfesztivál is fut a Zoo Palastban: Percy, Buffalo Bill meg én, Winky lovacskája, Hansel és Gretel és társaik futnak a vásznon, annak rendje és módja szerint. A gyerekfesztivál külön zsűrivel rendelkezik, és díjakat ad tíz kategóriában.

A vetítések különböző blokkokban tizennégy moziban zajlanak, a tizenkilenc nagyjátékfilmet felölelő versenyprogramon kívül pedig még számos egyéb program van, nagyjáték-, kisjáték- és dokumentumfilmek számára egyaránt. Játékfilmeket és dokumentumfilmeket egyaránt vetítenek a Selling Democracy című, már harmadik éve folyó program keretében, amely németország és általában Európa amerikanizácóját mutatja be a második világháború után, a Marshall-terv alatt. A rendkívüli gyűjteményt DVD-n is megjelenteti a fesztivál.

A Perspektive Deutsches Kino (A német film perspektívái) blokkon belül több, eddig színészként ismert alkotó első nagyjátékfilmjét is láthatta a közönség, így például a világsikernek örvendő német film, a Rennt, Lola, rennt (A lé meg a Lola) címszereplője, Franka Potente a Der die Tollkirsche aussgräst című negyven perces sem nagy sem kisjátékfilmnek nem nevezhető alkotását, mely fekete-fehér és néma, illetve pont azt akarja illusztálni, ahogy a képek megtanultak mozogni, majd a mozgóképek beszélni.

A Panorama program keretén belül mutatták be Giurgiu Tudor, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál igazgatójának első nagyjátékfilmjét. A Legături bolnăvicioase (Beteges kapcsolatok) két fiatal leszbikus szerelmének történetét meséli el falusi környezetbe ágyazva. A nagyon szépen fényképezett, vizuálisan jól megalkotott filmnek csak egy problémája van: érződik rajta, hogy a rendező csak kívülről ismerheti a problémát, hiányzik a legalább empatikusan átélt tapasztalat a történetből. A kérdés csupán az marad: akkor miért ezt a témát kellett választani?

Guantanamótól Hongkongig

És most a versenyfilmekről, helyszűke miatt a teljesség igénye nélkül. Michael Winterbottom és Mat Whitecross The Road to Guantanamo (Út Guantanamo felé) című doku-drámája az amerikaiak által működtetett kubai fogolytábor életét mutatja be, azokét az emberekét, akiket embertelen körülmények között, ítélet nélkül tartanak fogva évekig, akik megtapasztalták, hogy milyen az amerikai igazságszolgáltatás ott, ahol nem is létezik. A film külön bouchéja, hogy a fogvatartottak szerepét olyan arab származású férfiak játszák, akik valóban megjárták Guantanamo poklát. Személyesen is megjelentek a film díszbemutatóján Jasmila Zbanic boszniai rendezőnő Grbavica című filmje egy másik háború, a boszniai utórezgéseit, hosszútávú hatását dolgozza fel. A Remember Sarajevo és Red Rubber Boots (Emlékezz Szarajevóra, Piros gumicsizmák) dokumentumfilmekkel híressé vált alkotó első nagyjátékfilmjének hőse a háború idején fogant, immár tizenkét éves Sara, aki meg van győződve afelől, hogy édesapja egy háborús hős volt, és édesanyjától igazolást kér erről, hogy ingyenesen vehessen részt egy osztálykiránduláson. A papír viszont nem kerül elő, mert Esma, Sara édesanyja meg akarja óvni lányát attól, hogy megismerje születésének pontos körülményeit. Jasmila Zbanic az Arany Medve átvételekor külön felhívta a figyelmet arra, hogy bár a háborúnak tizenhárom éve vége van, az akkor megbecstelenített több mint húszezer nő sorsa szociális szempontból máig rendezetlen, miközben a háborús hősök szabadon élhetnek valahol Európában.

A hong-kongi Pang Ho-Cheung Isabella című alkotásával egy rendőr apa és kamasz lánya találkozását, majd valódi egymásra találását írja le. A magányát prostituáltak felcsípésével enyhítő nyomozó egy este becsípett álllapotban egy szintén becsípett örömlányt visz haza. Másnap reggel azonban kiderül, hogy a lány nagy valószínűség szerint nem más, mint első barátnőjétől származó lánya. A döbbenetes felismerést különböző módon dolgozzák fel, a rendőrben elalszik a férfiúi és felébred az apai ösztön. A lány viszont apjához költözik, mindenütt barátjaként beszél róla, és a legválogatottabb módszerekkel hajtja el a lakásukra felmerészkedő örömlányokat. A film innen kezdve szinte elmesélhetetlen, hiszen a két ember apró rezdülések által, fokozatosan épülő kapcsolatát tárja fel, amely fölé csak hong-kong közeledő kínai átadása vetül árnyékként, hogy előre sejthető módon majd beleszóljon a főszereplők sorsába. A korábban csak vígjátékokat rendező Pang Ho-Cheung-nak új filmjében sikerült egy nagyon hihető és szerethető világot felépíteni, amely ugyanúgy érthető és átélhető Európában, mint Hong-Kong-ban.

A távol-kelet után közel-kelet: A fesztivál egyik visszatérő vendége a magyar art mozik és a Duna Televízió nézői által már jól ismert Jafar Panahi iráni filmrendező (A kör, Fehér léggömb). Legújabb alkotása az Offside, egy iráni futballmecs apropóján beszél a nők helyzetéről a mai Iránban. A focirajongó kamaszlányok magukat fiúnak álcázva próbálnak bejuni a teheráni stadionba, hogy élőben láthassák és drukkolhassanak válogatottjuknak, amely épp a világbajnoksági kvalifikációért játszik. A lányokat természetesen elkapják és őrizetbe veszik, de a stadionon kívül. Így nem láthatják a meccset, de ami ennél is problémásabb, így azok a katonák sem láthatják, akiknek vigyázni kell rájuk. Érdekes játék bontakozik ki a lányok és fiatal katonák között, a tiltás miértjéről szóló végenincs vitától a kvázik rádiós kommentárig, amit az egyik katonafiú közvetít a standion rácsára tapadva, egészen a lejászott helyzetekig, amit a lányok adnak elő a rácsok mögött, a katonák bevonásával. A film nagyon finoman rajzolja meg az emberi vágy, a törvény hatalma, a szokásjog és az emberi leleményesség által meghatározott játékteret. Az amatőr szereplők remekelnek, a vége meg happy end, igaz, amolyan kicsit kesernyés, panahi módon.

Idén először nem volt sajtótájékoztató a díjátadó ceremónia előtt, így mindenki, maguk a díjazottak is „élőben” ismerték meg a zsűri döntését. Volt sírás és öröm Európa legöregebb és legnagyobb fesztiválján, amely Dieter Kosslick igazgató szerint a kommersz és a művészet egyre vékonyodó határvonalán egyensúlyozik. Hozzátehetjük: egyelőre egész jó eredménnyel.

Az 56. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál nemzetköz zsűrijének díjai

  • Arany Medve: Jasmila Zbanic – Grbavica
  • Ezüst Medve – a zsűri nagydíja (megosztva): Pernille Fischer Christensen – En Soap; Jafar Panahi – Offside
  • Ezüst Medve a legjobb rendezőnek: Michael Winterbottom és Mat Whitecross – The Road to Guantanamo
  • Ezüst Medve a legjobb női főszereplőnek: Sandra Hüller – Requiem (r. Hans-Christian Schmid)
  • Ezüst Medve a legjobb férfi főszereplőnek: Moritz Bleibtreu – Elementarteilchen (r. Oskar Roehler)
  • Ezüst Medve a kiemelkedő teljesítményért: Jürgen Vogel – Der freie Wille (r. Matthias Glasner)
  • Ezüst Medve a legjobb filmzenéért: Peter Kam – Isabella (r. Pang Ho-Cheung)
  • Alfred Bauer-díj: Rodrigo Moreno – El custodio


Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.