Nagyon jó, mert fejbe lehet verni egymást…

Beszélgetés két fiatal erdélyi animációsfilm-rendezővel

A 13. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon két erdélyi animációt is díjazott a zsűri. Felméri Cecília A bárányok meghalása című animációjával a Duna Televízió által a legjobb határon túli alkotónak szánt különdíjat nyerte el, Tóth Szabolcs Vilmos és Artur című munkáját a zsűri különdíjával és a Duna Műhely ajándékcsomagjával jutalmazták. Ők első alkalommal neveztek be versenyfilmmel fesztiválra. Ezt megelőzően viszont mindketten részt vettek a 2005-ös Filmtett–Duna Műhely alkotótáborban, az animációs csoportban. Velük beszélgettem az animációkészítésről, illetve további terveikről.

Miért vonz az animáció?

Téesz: Engem sok minden érdekel, mindent ki akarok próbálni. Az animáció is vonz. A filmes tábor felkeltette az érdeklődésem, meg olyan időpontban volt, amikor nem volt semmi más dolgom. Az ott meghirdetett csoportok közül az animációs csoportba akartam kerülni, mert vonz a rajzolás. Eddig karikatúrákat rajzoltam, s elgondoltam, hogy milyen lenne, ha mozognának is azok a karikatúrák.
Ceci: Engem azért érdekel az animáció, mert korábban bábszínész voltam, a bábuk mozgatása pedig olyan, mint egy animációs figurának a megmozgatása. Szóval érdekes a mozdulatokat figyelni; persze én nem vagyok még olyan szinten…

Van ennek valami köze a gyerekekhez?

Ceci: Nincs.
Téesz (nevet): Ez nagyon jó!

Milyen korábbi tapasztalataitok vannak e téren?

Téesz: Az animációkészítésben nincs korábbi tapasztalatom, de nagyon szeretek animációkat, rajzfilmeket nézni a televízióban. ’89 előtt szombat reggel mindig nagyon vártam a rajzfilmet. [A szombati volt akkoriban az egyetlen rajzfilmműsor a román közszolgálati adón – szerk.] Most a marosvásárhelyi filmfesztiválon versenyzett egy animáció, amit nagyon szépnek találtam, halakról szólt – ezért még szebb volt. Valaki elmesélte, hogy milyen technikával készült: először lefilmezte a történetet, s a filmszalag minden kockájára, minden egyes pici kockára ráfestett valamivel mikroszkóp alatt, vagy nem tudom milyen nagyító alatt. Ez a technika engem például nem vonz. Egyáltalán nem. Menjen hamar, gyorsan, és ugyanakkor legyen kifejező is.
Ceci: Nekem az az egy korábbi tapasztalatom van, hogy tavaly is voltam a Filmtett-táborban, szintén animációs csoportban, s ott készítettem az első animációt életemben. Az volt az egyetlen tapasztalatom, s az nagyon tetszett.

Van-e lehetőségetek fejleszteni ezt a „készségeteket”?

Téesz: Igen, például ez a tábor. Tulajdonképpen nem azért volt jó, mert megadta azokat a körülményeket, amelyek között én animációt készíthetek, mert a körülményeket nagyjából én vittem magammal, vagyis a számítógépet. Mindenképp motiváló volt, meg hát kötelező volt úgymond az, hogy elkészítsünk egy animációt. S ez az, ami jó volt abban a táborban, mert voltak emberek, akik tanítottak, Pálfi Szabolcs például. Egy kis ambícióval ezt tudom otthon is gyakorolni, s gyakorlok is gyengébb pillanataimban... Például a Transindex megkért, hogy csináljak nekik kis animációkat, s csináltam. Ha van valami motiváció, akkor ráveszem magam, gyakorlom ezt a dolgot. Magamtól nem. Vannak ötleteim, neki is fogok, de soha nem fejezem be, mert megunom, mielőtt befejezném. De ha van egy határidő, ha valamikorra kész kell lennie, akkor befejezem.
Ceci: A táborban az volt a jó, hogy nem ötleteket adtak, hanem irányítottak, olyan értelemben, hogy gondolkodni kellett, például arról, ha van egy történet, azt hogy lehet felépíteni és érdekessé tenni. Dramaturgiai segítséget nyújtottak. Szerintem ezt a készséget nem lehet fejleszteni, hanem ezt csinálni kell, és azzal fejlődik. Ez egy olyan dolog, amit az ember maga csinál, más nem segíthet különösebben.

Vannak-e kedvenc témáitok, technikáitok?

Téesz: Én azt szeretem, hogy ha valaki megnéz egy animációt, kacagjon egy kicsit, vagy mosolyogjon legalább rajta. Ilyen témák érdekelnek. Olyan szándékom nincs, hogy valamit közöljek, üzenjek a nézőnek. Nincsen ilyen ferde hajlamom.
Ceci: Kedvenc témám nincs. A lényeg nálam is inkább az, hogy legyen benne poén, tehát nem szeretem az etűdöket, a lírai cuccokat, a képzőművészeti dolgokat. Hanem legyen egy történet, lehetőleg egy poén, s ha nem, hát nem. A tárgyanimáció rendben van, meg a számítógépes animáció. A 3D is vonz, de azt nem tudnám olyan profin csinálni, hogy megérje.

Azt olvastam valahol, hogy amit élőben is le lehet filmezni, azt kár rajzfilmesíteni. Mit gondoltok erről?

Téesz: Ez így van. De sokkal könnyebb nekem például lerajzolni Darth Vadert, mint megkérni azt a színészt, aki őt játszotta, vagy elkérni a jelmezt Hollywoodból, hogy megint le lehessen filmezni. Teréz anya is szerepelt az animációmban, s őt is elég bonyolult lett volna lefilmezni… Tehát ilyen szempontból jó az animáció.
Ceci: Szerintem az animáció körülbelül úgy viszonyul a filmhez, mint mondjuk a bábszínház a színházhoz. Eredetileg a bábszínház is azért lett „báb” színház, mert olcsóbb, és másról szólhat. Ott fejbe lehet verni egymást. És ugyanez érvényes az animációra is. Az animációban olyanokat lehet megcsinálni, amit filmben nem, és ezáltal is ki lehet valamit fejezni. Viszont szerintem ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes olyasmit megcsinálni, amit filmben meg lehet oldani. Persze lehet, csak akkor meg kell indokolni, hogy miért animációban csinálod, miért nem filmben.
Téesz: Az arckifejezéseket sokkal kifejezőbbé lehet tenni rajzokkal, mint ahogy egy színész ki tudná fejezni azt az állapotot – például ijedtséget –, mert egy animációban a végletekig lehet nyújtani a szerveket.
Ceci: Sokkal élesebbek, sokkal erősebbek a karakterek. Kevesebb az árnyalat az animációban, mert itt a szélsőségek dominálnak. Itt, ha valaki szomorú, akkor nagyon szomorú. Itt kevesebb a „félig” szomorú. Nem lehet igazán jól kifejezni az árnyalatokat.
Téesz: Így van.

Hogyan látjátok az erdélyi animáció helyzetét?

Ceci: Nem is tudom, hogy van-e erdélyi animáció. Van erdélyi animáció? Én nem tudok róla, de lehet, hogy van. Van?
Téesz: Az erdélyi animáció helyzetéről az jut eszembe, hogy ebben a filmes táborban megismerkedtem egy animátorral – az animációs csoportban dolgozott –, aki már végzett egyetemet, nem animációt, de valami hasonlót, grafikát. Balázs Zoltánnak hívják, neki van egy kis stábja, amellyel el szeretné készíteni az első egészestés animációját. Úgyhogy szerintem a közeljövőben lesznek lépések, és majd biztosan beszélhetünk erdélyi animációról.
Ceci: Igen, tehát egyelőre nincsen erdélyi animáció. Vannak Erdélyben emberek, akik animációkat készítenek. De erdélyi animációról nem lehet beszélni.

Itt, Erdélyben hol lehet támogatást pályázni rajzfilm készítésére?

Téesz: Fogalmam sincs.
Ceci: Nálunk nem lehet külön rajzfilmkészítésre kérni támogatást. Lehet Magyarországon, filmes pályázatokon belül, de külön rajzfilmkészítésre nem írnak ki pályázatot. Magyarországon sokan pályáznak, és persze ott sem kapják meg. Inkább csak nagy produkciókkal lehet pályázni.
Téesz: Talán ilyen címszavak alatt, hogy alkotói ösztöndíjak vagy ilyesmi… De szerintem ez elég bonyolult.

Egy elkészült munkát hol lehet eladni?

Ceci: Leginkább fesztiválokon. De el lehet adni tévénél is, ha ügyes az ember, csak arra nincs energiád, hogy te legyél a saját producered is. Úgyhogy ha magadtól csináltad, elküldöd fesztiválokra. És ha nyersz valahol, jó. Körülbelül ennyi. Nehéz egy tévének eladni, ha nem volt előre egy megrendelés, ha nincs egy producer, akinek ez lenne a dolga.

Ceci, te filmszakon tanulsz [a Sapientia Fotó, film és média szakán – szerk.]. Segít-e a filmes látás/láttatás a rajzfilmkészítésben?

Ceci: Igen, például a kameramozgások terén. Amikor eltervezek egy animációt, a kameramozgásaim nagyon hasonlítanak azokhoz, amiket a filmekben lát az ember. Tehát nem csak a figurák mozgása a lényeg, hanem fontos, hogy a kamera hogyan mozog, meg a plánok. Ez nagyon nagy pluszt adhat valaminek. Ennyiben segít.

Téesz, te nem „tanulod” ezt a szakmát, humorista vagy. Ezt szeretnéd átültetni animációra is?

Téesz: Nem akarom átültetni a humoristaságot az animációra, mert akkor nem maradok humorista. Bennem van, hogy szeretek nevettetni, s ha már animációt csinálok, akkor ez abban is megnyilvánul. Ennyi az egész. Azt hozzáfűzném, hogy van a humortársulat, a Szomszédnéni Produkciós Iroda, és van tévéműsorunk is. Egy-egy tévéműsorba átvezetésekhez meg konferáló szövegekhez csinálok animációkat, ez átfedés a két dolog között.

Ceci, téged az animáció érdekel jobban, vagy a film?

Ceci: Nem tudom még. A filmet, a rendezést még nem volt alkalmam igazán kipróbálni. Animációt meg már készítettem. Az animáció biztosan érdekel. A film, az valószínűleg. Egyelőre itt az egyetemen amennyire lehet, kipróbálom, aztán nem tudom, hogy később lesz-e lehetőségem bár egy kisjátékfilmet csinálni. Minden ötlet, ami eszembe jut, animációs. Nemrég kitaláltam egyet nagy nehezen, ami nem animáció, hanem kisjátékfilm. Mindenképp ki akarom próbálni.

Mi az elképzelésetek a jövőre nézve? Hogyan szeretnétek folytatni: rajzfilm, reklámgrafika, játékfilmek animációs részletei?

Ceci: Szerintem mindennel. Minden érdekel. Mindenbe bele lehet unni, ha csak egy dolgot csinál az ember. Minél változatosabb a munkád, annál jobb, csak persze annál hozzáértőbbnek kell lenned, s ehhez jó lehetőségeket kell kapnod.
Téesz: Én nem tudom, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Ezelőtt egy évvel fogalmam sem volt arról, hogy animációt fogok készíteni. És lehet, hogy bejön valami egészen más, ami megtetszik… Lehet, hogy pont ez lesz. Majd kialakul. Lehet, hogy nem ebből fogok megélni, de nagyon szívesen vállalnám, persze. Nagyon-nagyon élvezném ezt csinálni. Megrendelésektől, munkáktól, igényektől függ. Fogalmam sincs. Én nem tervezek.
Ceci: Valamiből meg kell élni. S ha az animáció, akkor annál jobb. De egyáltalán nem biztos, hogy meg lehet élni animációból. Ha megkapod ezeket a megrendeléseket, akkor igen. De ha nem, vagy csak egy részét kapod meg… S azt sem tudom, mennyit fizetnek egy ilyen megrendelésért, mert nem volt még ilyen munkám.

Téesz, neked viszont volt már megrendelésed.

Téesz: Nem volt megrendelésem, hanem a Transindex megkért, hogy ha már vannak animációim (mert mondtam, hogy készítettem), közölhessék. Ez elvi dolog volt. Nem lehet megélni abból, hogy ezt szívességből feltették nekem az internetre.

Te rajzoltál képregényeket, karikatúrákat is.

Téesz: Azzal viszont szeretnék foglalkozni, mint karikaturista szeretném látni magam a jövőben. És tettem is ezért lépéseket. Odáig nem jutottam el, hogy ebből megéljek, vagy valamit lássak belőle. Volt néhány kiállításom, meg pályáztam néhány helyre, ennyi eddig. Nyertem egy-egy papírt vagy ilyesmi, de nem értem el nagy eredményeket. De szeretnék ezzel foglalkozni. Voltak könyvben illusztrációim. Háromban. S lehet, hogy lesz még egy matematika könyvben illusztrációm. Ez komoly! Bejöttek ilyen megrendelések, hogy rajzoljak, ezekből láttam egy kis anyagi jövedelmet. Tehát így lassan felépül – talán. Mert simán meg lehet élni rajzolásból, karikatúrákból, illusztrációkból. Ha bárkinek van egy jó könyve, s nincs bele rajza, akkor én szívesen rajzolok bele!

Kiktől jönnek ezek a megrendelések?

Téesz: A megrendelések úgy jönnek, hogy én már iskolás koromban telerajzoltam a padot, a falat, a füzeteket. Meg az egyetemen is. A KMDSZ-nél én rajzoltam a plakátokat, meg ilyen-olyan dolgokat, promóciós anyagokat, s akkor vannak emberek, akik tudják ezt, hogy én tudok vicces figurákat rajzolni. Ez nem nagy rajzművészet, hanem jópofa kis rajzocskák. És terjed az információ. Egy alapítvány adott egyszer egy könyvet, karrier-tanácsadó könyv volt, hogy abban illusztráljam a fejezetcímeket. Ennek volt két kötete. És még volt egy túlélő-kalauz, amit illusztráltam, egy Piros Okos nevű.

Cecília kézbe veszi a kalauzt, és lapozgatja.

Akartatok indítani egyszer egy folyóiratot.

Téesz: Igen. Ez egyben válasz is arra, hogy lehet-e pályázni animációkra vagy rajzokra… Volt egy igen komoly – mi komolyan vettük – próbálkozás: el akartunk indítani egy erdélyi humorlapot, mert kiderült, hogy van rá igény – azaz lett volna rá igény. El is készítettük az első számot, az úgymond nulladikat, amellyel próbáltunk pénzt pályázni. Csakhogy ez nem sikerült. A pályázati részt nem mi intéztük, mi a tartalmat készítettük. Ez a projekt akkor elcsúszott, nem sikerült. Úgy látszik tehát, elég nehéz beindítani még egy humor-magazint is. De nem adtuk fel, csak mostanában nem volt időnk rá. Akkor erre szántunk több hónapot, mással nem is foglalkoztunk. Egyszer majd meglátjuk, ha olyan körülmények lesznek, szeretnénk ezt újraéleszteni, megint elkezdeni, megteremteni, mielőtt valaki más megcsinálná.

A magazinba folyamatosan kellene rajzolni...

Téesz: Igen, ott nagy hangsúly van a rajzokon. Színes, rajzokkal, poénokkal telezsúfolt humormagazin lenne. Kinyitja az ember, és máris szembevigyorog vele valaki… A rajzokat többen csinálnánk, mert egy ember stílusát azért hamar megunják. A nulladik lapszám rajzainak kábé felét én csináltam. A többit ismerőseink, barátaink, vagy valaki, aki ismer valakit, akit ajánlottak, hogy ő tud poénos rajzokat rajzolni…

Egyszer bejött egy nagyon jó dolog, valamikor tavaly ősszel. Egy magyarországi, képregény-forgatókönyvet író ember keresett valakit, aki megrajzolja az ő forgatókönyvét. Ebből az üzletből az lett – kiderült, hogy nagyon jól fizetnek ezért Magyarországon –, hogy megbeszéltük, hogy elküldi néhány kockának a leírását, én azt megrajzolom, s megnézi, hogy tetszik-e. Elküldtem a régebbi rajzaimat, arra azt válaszolta, hogy nagyon tetszik a stílusom. Ez egy történelmi képregény lett volna. Egy idő után nem válaszolt az illető, állítólag kórházba került több hónapra – ezt egy ismerősömtől tudtam meg. Aztán amikor kijött, elfelejtette ezt a dolgot. Véletlenül bejöhet egy ilyen lehetőség...

Közben Ceci elővette egy régi animációs forgatókönyvét, amihez még nem sikerült elkészíteni a megfelelő figurát. Együtt kezdik lapozni. Kérdések, magyarázatok, elképzelések hangzanak el. Megnézik egymás eddigi munkáit is. Végül megállapodnak abban, hogy Téesz megrajzol egy karaktert a rajzfilmtervhez. Talán a közeljövőben majd együtt fognak dolgozni: „This is the beginning of a beautiful friendship...”



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.