Barátok közt

A MAFSZ Független Film- és Videoszemléi

Ki az amatőr, ki a független, meddig amatőr az amatőr, és mikortól fogva „profi”, mitől független a független, és honnan kezdve veszíti el függetlenségét? Korántsem gondolom, hogy ezek egyszerűen megválaszolható kérdések lennének, és írásomnak nem is e bonyolult korszakjelenség feltárása a fő célja, inkább arról szeretnék rövid összefoglalást adni, hogy mi derül ki az „amatőrségről” és a „függetlenségről”, ha a MAFSZ által szervezett független film- és videoszemlékre vetünk egy pillantást.

Talán hasznos, ha rögtön az elején átismételjük, hogy az amatőrség nem azonos a dilettantizmussal. Az amatőr filmes nem képzetlen, silány technikával dolgozó filmes szakember, hanem olyan filmkészítő, aki szabadidejében, szenvedélyes odaadással műveli a filmezést saját és társai örömére, vagyis szereti (amare), amit csinál. A filmkészítés élményét és eredményét szívesen osztja meg más, hasonló szenvedéllyel megáldott/megvert társaival beszélgetéseken, vitákon – a közös gondolkodás fórumain. Az amatőr filmezés tehát közösségi dolog, csoporthoz, társasághoz, műhelyhez való kapcsolódást is jelent. Ez a mozgalomszerűség (alkotói) kapcsolatokat, technikai segítséget és nyilvánosságot is biztosít. Az amatőrséget nehéz esztétikai oldalról megközelíteni, sokkal inkább érdemes az alkotás folyamata felől, annak jellegzetességei szerint elkülöníteni. Ebből az alkotási módból persze némi esztétikai jellegű következmények is származhatnak: az amatőrnek nem kell sem a nagyközönség ízlésének kielégítésére (profitszerzés okán), sem a hivatalos szakmai elvárások kielégítésére (szakmai előmenetel érdekében) törekednie. Az önkifejezés, a kísérletezés, a csoportos vagy egyéni alkotás öröme e tevékenység legfőbb jutalma, a mellékjutalom pedig, ha mindezt sikerül megosztani a társakkal, a szűkebb-tágabb nézőközönség tagjaival is.

E mellékjutalom begyűjtésének legfontosabb fórumai tulajdonképpen a MAFSZ szemléi. Technikailag a rendszer úgy néz ki, hogy a szövetség évente három tájegységi szemlét szervez, melyekre a résztvevők működési helyüknek megfelelően nevezhetnek (ezek a Dunántúli, a kelet- és dél-magyarországi, valamint a Budapesti Függetlenfilm Szemle). A szemlékre bárki nevezheti – tematikai, technikai és terjedelmi megkötöttségektől függetlenül – alkotásait, amennyiben úgy érzi, hogy a megmutatkozásnak ezt a formáját szeretné kihasználni. Vagyis szeretne lehetőséget arra, hogy megmutathassa műveit a többieknek, találkozzon más alkotókkal és azok filmjeivel, és megbeszélhesse filmkészítői problémáit a hozzá hasonló cipőben járó társakkal. Ehhez képest szinte csak mellékes lehetőség, hogy a zsűriben ülő filmszakmabeliekkel (kritikusok, filmrendezők, tanárok) is megvitathatják a résztvevők szakmai és esztétikai jellegű kérdéseiket – bár mint fentebb említettem, az esztétika (itt különösen) nem minden. Ennek legfontosabb és igen népszerű formája az ún. konzultáció, amelynek során a zsűri tagjai nyilvános vita keretében elmondják véleményüket a filmekről, aminek nyomán általában igen heves és tanulságos, hajnalokba nyúló vita szokott kibontakozni filmezésről, esztétikáról, amatőrségről és profizmusról, no meg persze a világ egyéb fontos dolgairól.

Az izgalomhoz és örömhöz persze az is hozzájárul, hogy a művek versengenek egymással, s a tájegységi szemlékről a fődíjas és díjazott filmek automatikusan továbbjutnak a – szintén évente megrendezett – Országos Független Film- és Videoszemlére. Az országos szemle egyébként formailag hasonlóképpen zajlik, mint a tájegységi szemlék, a különbség csak annyi, hogy itt már a zsűrizési folyamaton átesett, legjobbnak ítélt művek méretnek meg az egész országból.

„Profi” „amatőrök”

A szemlék igen fontos jegye és különös szépsége (főleg a vidéken megrendezésre kerülőké), hogy valóban néhány napos intenzív együttlétet jelentenek, amolyan 2–3 napos táborozás formájában zajlanak valahol, ahonnan a résztvevők nem siethetnek haza esténként (legfeljebb a közös szállásra), s a csapatszellemet ez mindenképp erősíti. A budapesti szemlék varázsából ez a jellegzetesség sajnos többnyire hiányzik. Ezért főleg a budapesti – de a vidéki független szemléken is – előfordul, hogy az alkotók maguk egyáltalán nincsenek jelen, csak elküldik a filmjeiket. Számomra ez nagyon furcsa, mert az egésznek éppen az az értelme, hogy meg akarjuk mutatni a műveinket, ugyanakkor kíváncsiak vagyunk egymás műveire is – legalábbis így kellene ennek lennie. Ezeknek a szemléknek és az „amatőr” vagy „független” filmezésnek a valódi értelme épp ez a „mozgalmiság” és csapatszellem lehetne, hiszen ez az, ami leginkább megkülönbözteti a mozgalmat a „profi” filmszakmától. Itt a verseny ugyanis nem elsősorban díjak és címek gyűjtéséről, hanem tapasztalatcseréről, egymás filmjeinek és alkotói dilemmáinak megismeréséről szól – márpedig ma a profi filmszakma elég kevéssé szól erről, bár az utóbbi időben bizonyos jelek szerint ott is kezdenek rájönni, hogy ez milyen fontos és szükséges.

Persze a furcsaságok és anomáliák forrása éppen az a képlékeny határ, ami a független és a profi filmszakmát elválasztja/összeköti. Mert ha mindenki nevezheti a filmjét a független szemlékre, akkor miért ne nevezhetnék olyanok is, akik 35 mm-es filmre, komolyabb anyagi források igénybevételével készítették műveiket. Nos, ez is előfordul, persze általában olyankor, amikor valamilyen oknál fogva a Magyar Filmszemle programjába nem válogatták be az adott filmet, esetleg beválogatták, de semmilyen díjat nem kapott, és a semminél még egy független szemlés díj is jobb (felsorolható a film portfóliójában, némi médianyilvánosságot is jelent). Ebből a szempontból az is nyilvánvalóvá válik, hogy milyen tekintetben nem „függetlenek” ezek a szemlék: nem függetleníthetik magukat a magyar filmszakma általános strukturális jelenségeitől.

Minden esetre az ilyen „profi” nevezések általában igencsak megnehezítik a zsűri dolgát, hiszen ezeket aztán igazán nehéz összemérni a „valódi” amatőr/független munkákkal. Valójában persze a profikkal csak akkor van gond, ha a nevezett film valóban figyelemre méltó, esetleg „gondolkodásmódjában” akár függetlennek is tekinthető – ilyenkor nehéz annak eldöntése, hogy egy sok pénzből, színészekkel készült darab elviheti-e a pálmát egy ilyen szemlén. Amikor viszont a sok pénzből készült, nyilvánvalóan „profi” hátterű film teljesen nézhetetlen – ilyennel is lehet találkozni, hiszen a sok pénz meg a 35 mm-es filmszalag, mint tudjuk, semmire nem garancia –, akkor talán még elégtételt is érezhetnek a független versenyzők, amikor házi videoműhelyükben egy jó és olcsó ötlet nyomán készült darabjukkal lenyomják a profikat.

Párhuzamos versenyek

Egyébként sokszor szegezik az alkotók a zsűritagoknak a kérdést: hogy lehetséges, hogy egy film, ami megnyerte a független szemlét, mégsem került be a „nagy” szemle versenyébe? Teljesen rossz ez a kérdésfelvetés. Azt feltételezi, hogy a két versengési forma között valamiféle minőségi különbség lenne. A Magyar Filmszemle lenne a jobbak versenye, a független pedig a rosszabbaké, de azért a rosszabbak között a legjobb azért mégis csak elég kellene legyen a kvalifikációhoz a jobbak közé. Ez azért utal téves szemléletre, mert a két dolog teljesen másról szól. Amint fentebb említettem, a független szemlék az amatőr és független szellemiségről, annak értékeléséről is szólnak, vagyis alapvetően másként működnek, mint a Magyar Filmszemle. A félreértések abból adódhatnak, hogy mára a két territórium közötti átfedés a filmművészet kortárs trendjeiből következően egyre növekszik. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy az egykori MAFSZ-osok munkáival (pl. Buharovok, Csáki László, Dyga Zsombor, Káldy László) tele vannak a Magyar Filmszemle versenyprogramjai. Ez elsősorban a „profi” filmszakma átalakulását mutatja, azt, hogy a határokat a korszellemnek megfelelően lehetetlen nem tágítani. Eközben azonban továbbra is van értelme és funkciója az „amatőrségnek”. Annak, hogy valaki a filmezés tevékenységének szeretetéért, a közösségi élményért alkot. A független szemlék zsűrijének ezért is teljesen más – és sokszor mi tagadás igen nehéz is – a dolga. A versenyprogram ugyanis gyakran nemcsak (bármilyen tekintetben) élvezetes alkotásokkal van tele – néha kifejezetten fájdalmas a mezőnyt végig nézni –, de talán ilyenkor a legtanulságosabb mégis a verseny: több problémát lehet közösen megtárgyalni a filmekhez kapcsolódó beszélgetéseken, konzultációkon. Ezen kívül a független szemlék zsűrije mindig nagy figyelmet szentel az alkotócsoportoknak, műhelyeknek, az olyan közösségek elismerésének és támogatásának, melyekben valóban az „amatőrség” szellemének ápolását és kiteljesedését látja, esetleg az elkészült művek egyenként megmutatkozó esztétikai értékeitől függetlenül. Ugyancsak fontos, hogy a generációk találkozása, különböző értékrendek egymásmellettisége is helyet kaphasson; nem mindenki akar – és az amatőrnek ez szíve joga – haladni a korral, és a legújabb trendek szerint gondolkodni a filmről, van aki letűnt korok bevált módszereiben hisz, s ezeken a találkozásokon egykori és mai fiatalok filmes látásmódja kerülhet egymás mellé békésen és díjazásra méltóan.

Használati utasítás a zsűrihez

Írásom végén még egy dologra szeretnék emlékeztetni a művészeti (és így a filmes) zsűrizéssel kapcsolatban, amiről sokan, sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A zsűrik mindig több egyénből állnak, akiknek az ízlése, a filmművészettel kapcsolatos értékkategóriái mindenkor eltérőek lehetnek. Egy filmes versenyben a zsűri döntése a szakmai értékek megállapítása után az egyéni ízlések különbségeit próbálja közös nevezőre hozni. Vagyis olyan döntésre próbálnak jutni, mely általuk mint testület által képviselhető. A döntés ennek következtében azt eredményezheti, hogy nem feltétlenül az a film nyer, amely X-nek vagy Y-nak a legeslegjobban tetszett, hanem amely az „n” tagú zsűrit alkotó egyéni ízléseket valamiképpen képes volt közös nevezőre hozni.

Saját tapasztalataim szerint a független szemlék zsűrizése azért szokott kifejezetten kellemes élmény lenni, mert a versenyzők és a zsűri valamiképpen ugyanabba a csapatba tartozik: szereti a filmeket és szeret róluk sokat dumálni, valamint azért, mert a zsűritagok egyvalamiben már eleve közös nevezőn vannak: a jó ötletek és a kivitelezés mellett a filmezés örömét is díjazni kell egy független szemlén.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.