Internacionális „osztrák” filmszemle

6. Diagonale – 2006. március 21–26., Graz

Dán vendégek, nemzetközi koprodukciók, osztrák díjnyertes és ínycsiklandozó némafilmek fűszerezték az idei Diagonalét.

A rendezvény vendége idén Dánia volt, így a részvevőknek lehetőségük nyílt többek között Thomas Winterberg (Születésnap) két korai rövidfilmjét, vagy Susanne Bier 1987-es The Island of the Blessedjét megtekinteni, de jelen volt még a tavaly Titanicon is vetített Elátkozott város II., valamint a magyar mozikból már jól ismert Rekonstrukció és Az örökség is.

A dánok mellett persze az osztrák film ünnepe volt a szemle – már amennyiben a legjelentősebb alkotásokat osztráknak nevezzük. A három leg(el)ismertebb mű ugyanis koprodukciós munka: Jasmila Zbanic Grbavica című filmje osztrák–szerb–német–horvát filmként nyert Arany Medvét Berlinben, és a délszláv háború titkolt utóhatásairól szól; a Klimtet egy chilei rendezte, főszereplője az amerikai John Malkovich, igaz a 19. századi osztrák festőt, Gustav Klimtet formálja meg, de az alkotást a franciák, a németek és az angolok is magukénak tudhatják. A tavalyi cannes-i győző Rejtély pedig az osztrák Michael Haneke elsősorban francia közreműködőkkel készült alkotása. Mellettük nem is igazán volt említésre méltó játékfilm, így aztán nem meglepő, hogy a háromtagú zsűri (Peter Rommel, producer; Daniela Sannwald, filmtörténész; Götz Spielmann, író-rendező) Haneke filmjét találta a tavalyi év legjobb osztrák alkotásának. A döntés salamoni: így legalább a legfontosabb stábtag a piros-fehér-piros színeket képviselte.

Michael Haneke: Caché / Rejtély

A játékfilmes felhozatal visszásságai miatt nagy hangsúlyt kapott a filmtörténeti blokk, a dokumentumfilmek, és a hagyományosan erős osztrák experimentális vonal bemutatása. Paul Rosdy magyar vonatkozású Új világ című dokfilmjét az idei Titanic Filmfesztivál is vetítette. A rendező az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területét járja be, így a trieszti tengerpart és Bécs uralkodói pompája mellett a magyar puszta és Hortobágy is szerepet kap. Egészen másról szól a nyitófilmként bemutatott No Name City, mely a Bécs melletti westernváros mindennapjait és az ott dolgozók viszontagságait ismerteti.

A színek és formák teljes kavalkádjában pompázó experimentális filmek mintha a húszas évek avantgárdjába röpítettek volna, csak talán még emberpróbálóbbak, mint nyolcvan évvel ezelőtti elődeik. Sokkal izgalmasabbnak és sikeresebbnek bizonyult a filmtörténeti vetítések két blokkja, az első világháború alatt készült felvételek, illetve a magyar származású Czinner Pál („Paul Czinner”) filmjei, Elisabeth Bergner főszereplésével. A hölgynek címzett tribute-ban három, mai szemmel nézve is szuper kis filmet vetítettek: Bergner utolsó némafilmje (Fräulein Else, 1929) mellett az első hangosfilmje (Ariane, 1931) és angliai korszakának egy alkotása (A Stolen Life, 1939) került programba. Ezek a cirka 70–80 éves filmek messze elhomályosították a teljes programot, a hozzájuk kapcsolódó élvezetes előadások pedig rádöbbentették az embert arra, hogy hiába az experimentális döbbenet, a drága kosztümös filmek, a húszas-harmincas évek európai filmgyártása sokkal időállóbb produkciókat termelt ki.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.