Vér, sperma, adrenalin, éneklő szamuráj

8. Távol-keleti Filmfesztivál, Udine, 2006. április 21–29.

Ismét nem kellett nagyot csalódnia a távol-keleti filmekben annak, aki vérre, brutalitásra, erotikára és mindenekelőtt meghökkentésre számított. Az udinei 8. Távol-keleti Filmfesztivál mindezzel szolgált, s kilenc nap alatt több mint hetven filmmel bizonyította: még mindig van új a felkelő nap alatt.

A nyitóest atmoszférateremtéséhez illeszkedett tematikájában a horrornap, kéjencek a pink-filmekre esküdtek, aki pedig egy kis filmtörténelemre vágyott, annak másfél tucat musical és zenés film kínálta magát. A szélsőségeket jelen sorok írója egyetlen nap alatt megtapasztalta: reggel szamurájok énekeltek andalogva a napsütésben, délben bébikrokodilok másztak ki egy ember hátából, délután iskolai tinivígjáték szellemes humorán lehetett nevetni, este hollywoodi kiállású történelmi giccstablón elérzékenyülni, éjjel nyers-bunyós filmen agresszivitást levezetni, hajnalban pedig erotikus film noiron szenderegni.

Ezzel egyszersmind érzékletesen jellemezhető az egész ázsiai filmgyártás, mely továbbra is roppant mód változatos, ám ekkora mennyiségű film esetében logikusan a színvonal is egyenetlen. Sőt, a fesztivál a legnépszerűbb közönségfilmes műfajokkal vállaltan az átlagot kívánja széles körben terjeszteni, s ezért fordulhat elő, hogy filmtörténeti vetítéseken sem Kurosawa- vagy Ozu-mozik, hanem a Nikkatsu akciófilmjei vagy, mint most, musicalek futnak.

A szervezők nem árultak zsákbamacskát: mindjárt a nyitóestre időzítették Miike Takashi legújabb borzalmát, az Imprintet. A filmet a Showtime kábelcsatorna a Masters of Horror egyik epizódjaként rendelte meg, teljesen szabadkezet adva az alkotónak. Ám míg neves társai – Joe Dante, John Carpenter, George A. Romero – tévében vállalható munkát tettek le az asztalra, addig Takashi ámokfutása nem került képernyőre, csupán a DVD-kiadáson lesz rajta. Hogy miért? Nos, a mintegy 60 perces történetben egy 15 perces kínzás során becstelenítenek meg egy nőt, s hagyján a lehúzott körmei, tűkkel átbökött és kipeckelt álkapcsa, a magatehetetlenül kötélen fejjel lefelé lógó szerencsétlen még össze is vizeli csonkolt félmeztelen testét. A vödörből a patakba kihajított magzatoktól, a koponyában megbúvó ikertestvér-embriótól pedig most eltekintenék.

A horror-nap a fentebb vázoltakhoz hasonló extrém jeleneteket tartogatott: a Hang (Voice) című filmben tinilányokat ezúttal iskolai kórusban gyilkolászta szellemé vált társuk, a Valentin szellemében (Ghost of Valentine) egy világító fej hozta a frászt a szanatórium stikkeseire, a Gonosz művészete 2-ben (Art of Devil 2) pedig a krokodilbébik – de ezt már említettem.

A nemzetközi porondra szánt ügyeletes akciófilm, a Sárkányosztag (Dragon Squad) üres, s enyhén látványos kétórás próbálkozás, mely meg sem közelítette a Szigorúan piszkos ügyek, vagy az Egy éjszaka Mongkokban (One Night in Mongkok) nívóját. A Találkozunk suli után (See You After School) című iskolás tinivígjáték viszont messze felülmúlta amerikai-német mostohatestvérei színvonalát – mind történetében, mind dramaturgiájában, de még humorban és ötletességben is, bizonyítva ezzel, hogy nem az Amerikai pités, Hangyák a gatyábanos vonal jelenti a zsáner egyetlen megoldási lehetőségét napjainkban.

Az is bebizonyosodott, hogy Japánban is értenek a történelemkozmetikázáshoz, s az olyan patetikus giccskiállításokhoz, mint a Pearl Harbor. Az Örökké (Always) hurráoptimista képet festő családi film a második világháború utáni nagy talpra állás kispolgári rétegéről, s a japán csodáról. Nem véletlen, hogy az egyébként valóban szórakoztató, de kissé visszás film valamennyi számításba vehető Japán Akadémiai díjra jelölve volt, s tarolt a díjátadón is.

S ha már egyenetlen a színvonal, érdemes szót ejteni a filmtörténeti musicalekről, melyek egy része valójában csak zenés film, egy részük izgalmas műfajkísérlet, más részük pedig olcsó hollywoodi másolat a Marx-testvérek és Chaplin megidézésével. Azért a dalra fakadó szamuráj (Singing Love Birds, 1939) kedvéért és a korszakos Tokiói kölyökért (Tokyo Kid) nemcsak korán kelni, de fél tucat másik filmet végigküzdeni is megérte.

Az udinei Távol-keleti Filmfesztivál továbbra is az egyik legjobban szervezett közönségbarát rendezvény régiónkban, impozáns fesztiválpalotájával, erős kínálatával és több ezer filméhes diákkal. Ahol még három nap alatt huszonöt film megtekintése sem tûnik soknak.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.