Rövidfilmek Nancyban

12. Aye Aye Filmfesztivál, Nancy, szeptember 1–9.

A nemzetközi rövidfilmfesztiválra Magyarországról öten kaptunk meghívást az ifjúsági zsűribe és néhány workshopba. Lengyel, bolgár és magyar fiatalok utaztak tíz napra a francia kisvárosba.

Délelőtt ki-ki a maga workshopjában (videó, rádió, újság, terjesztés) tevékenykedett, délután pedig versenyfilmeket néztünk. Összesen nyolc széria volt, minden napra kettő. A nancyi fesztivál elsősorban európai alkotóknak kínál lehetőséget, de láthattunk thaiföldi, venezuelai és kanadai filmeket is. Az ifjúsági zsűrivel párhuzamosan működött egy úgy nevezett hivatalos is, amely öt filmet díjazhatott – mi hármat. Utóbbiakból emelek ki néhányat. A két – egymástól teljesen független – zsűri egyetlen esetben díjazta ugyanazt az alkotást: Borja Cobeaga Eramos pocos című filmjét. A spanyol kisfilm egyetlen rendkívül mulatságos gegre épül, fantasztikus színészi alakítással fűszerezve: apa és felnőtt fia egy reggel arra ébred, hogy a ház asszonya szó nélkül eltűnt. Amikor elfogy a tiszta ruha és az étel, a két agglegény úgy dönt, hogy kihozza a szociális otthonból a rég nem látott anyóst. Az ötlet beválik, az idős asszony boldogan szolgálja ki reggeltől estig a két mihasznát. Egy nap azonban az apa fellapozza a régi, családi albumokat, és rádöbben, hogy nem a nagymamát hozták el…

A szlovén Quick view Matjaz Ivanisin huszonhárom perces munkája érdekes kísérlet. A film három – egymástól független – epizódból áll, amelyek között az egyetlen kapcsolat az, hogy minden rész egy-egy fényképpel kezdődik, amely az utána következő történet utolsó kockája. Az események sosem úgy alakulnak, ahogy azt a kép alapján gondolnánk, mert a második epizódtól kezdve már értjük, mire megy ki a játék, és megpróbáljuk fejben összerakni a folytatást. A film a megörökített pillanat hazug természetéről rántja le a leplet, megmutatja, mennyire abszurd, hogy életünk legkellemetlenebb perceiben is arcunkra erőltetünk egy idétlen mosolyt, amint előkerül a családi fényképezőgép.

Az ifjúsági zsűri kedvence a magyar 639. baba lett. Dési és Móray különleges világot teremtett a szokatlan műfajkeveredésnek köszönhetően. A film sci-fi környezetbe ágyazott kamaradráma. Bizarr ötvözet ez, mert míg a futurista közeg inkább a műfaji film sajátja, a kamaradráma nyújtotta lehetőségekkel főként a szerzői filmek élnek. A film legnagyobb érdeme a helyszínül szolgáló lakás apró részleteinek kitalálása. A távoli jövő képzetét a remekül kigondolt használati tárgyak teremtik meg, például az akvárium, amelyben távkapcsolóval változtatható a hal fajtája, a tűzhely, amely – ha kell – bárhonnan újra kezdi a főzést és a plazmatévé, ami követi gazdáját a lakásban.

Nancy egyetemi város, ezért főként francia diákok voltak kíváncsiak az eseményre – már aki egyáltalán értesült róla… Késő délutánonként volt egy szekció főleg lengyel és magyar alkotásokkal, ebben Kieslowski-kisfilmeket, a Wajda-iskola diákjainak munkáit, valamint magyar animációkat vetítettek, sőt bemutatták a Szegénylegényeket is. Minden este volt szabadtéri vetítés, ahol főként kelet-európai nagyjátékfilmeket nézhettünk, köztük a Kontrollt és a Nyóckert.

Összegzésként: a fesztivál nagyon jó kezdeményezés, erős versenyfilmekkel, és ha némileg szervezetlenül is, de családias hangulatával remekül illeszkedik a francia kisvárosi helyszínhez.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.