Tom és Jerry próbaházasságon

Tom Vaughan: What Happens in Vegas... / Míg a jackpot el nem választ

A gyűlöletből születő szerelemnél kevés szokványosabb klisé akad a felmelegített hollywoodi szabványtörténtek között. De milyen az, ha fordítva játszunk házasságot? Vagy milyen a hétköznapi párkapcsolati fordulat visszafele játszva, hogyan lesz egy duhaj, vegasi éjszaka hirtelenségében kötetett házasságból szerelem?

Elhagy a szeretőm, vagy kirúg a cégtől a saját apám, sebaj, minden bajra gyógyír: Vegas. A képlet egyszerű: a férfinak barátja, a nőnek barátnője van, akik pillanatok leforgása alatt válnak partnerré, a cél: mulatni, felejteni. Két szálon indul a történet, nem kell hozzá bonyolult asszociációs készség, hogy a párhuzamosan vágott képekből már a film elején világossá váljon hogy mit takar az eredeti, angol cím: Ami Vegasban történik... (...az ott is marad – egészíthetjük ki a mondást, rácáfolva a sztorira). Szereplőink találkoznak, és egy átmulatott éjszaka után házastársakként ébrednek. Remek, s hál’istennek tovább is van.

Itt kezd a komédia is fordulatosabbá válni – színészi játékban és forgatókönyvben egyaránt. Az öntudatlan éjszakát egy kínos reggel követi, ahol a szerencsejáték-paradicsomban kötetett hirtelenházasság lehetősége mindkét félnek merő szerencsétlenségnek tűnik az adott helyzetben. Jack (Ashton Kutcher) – egy Joy-tól (Cameron Diaz) kapott pénzérmét használva – unott mozdulattal azonnal megnyeri a hárommilliós jackpotot, és hirtelen a „szakítás” és a házasság semmisnek nyilvánítása is új fényben mutatkozik: Joy makacsul ragaszkodik az átadott érem tulajdonjogához, és ezáltal a pénzösszeg feléhez, míg Jack a magáénak tudná a teljes nyereményt.

A tárgyaláson a makacs bíró úgy jelenik meg, mint önmaga karikatúrája: egy „ezekamaifiatalok”-címkés minielőadást sóz a felek nyakába, és hosszasan ecseteli a tradicionális házasság értékeit, mint egy örökérvényű tanmesét. A kamera természetesen ráközelít a kalapácsra – melyik filmben nem teszi, ahol a bírósági jelenet a fordulópont a történet szövevényében? – és féléves próbaházasságra ítéli őket.

A gyors vágásokkal elmesélt történetindítás erős kontrasztban áll annak sutaságával: csak kényszerdetten bírunk nevetni a klisépoénokon, éppen úgy, mint a főszereplő Joy, amikor magához tér a vegasi éjszaka másnapján. Ez a szerencsésebbik eset: amikor egy béna filmkezdés felpörög a félidőnél, és nem fordítva. Már éppen kisétálnék a moziteremből, amikor mégis elkezd magával ragadni a történet, és megkockáztatom: már-már bájossá válnak az improvizációkkal tarkított színészi bravúrok.

Valójában éppen ezt látom a film egyetlen erősségének: a színészek éppen azáltal bizonyítanak, hogy a forgatókönyv szerint rosszul és hamisan kell pózolniuk egymás előtt, és ezt nagyon jól csinálják. A filmen belüli színészkedésük buta, átlátszó, esetlen, és ezáltal egyértelműen nevetésre gerjeszt. Hebehurgyán játsszák meg a lelkes házastársat a párkapcsolati terapeuta előtt, aki később bíróságon köteles beszámolni a felek igyekezetéről, és ugyanígy alakul ki párhuzamosan az ocsmány, nevetettő játszma a kényszer-közös lakótérben.

Joynak alkalma lesz megismerkedni egy agglegénylakás borzalmaival, míg Jack jól elszórakozik a kényeskedő, pipskedő tőzsdei ügynökcicán. Persze, Joy sem rest a maga eszközeivel visszavágni: zsarol és csapdát szervez. Itt ugrik be a Hanna-Barbera-rajzfilmekből jól ismert kép, amint Tomnak dollárok pörögnek fel a szemében: akár rá is vetíthetnénk a szereplőinkre, ugyanis azok a történet folyamán lassan bármire képesek a közös pénzösszeg megtartásáért (illetve felezéséért). A vásznon maga a megelevenedett Tom és Jerry kergetőzik, kamaszos csínyek sorozatát követve el. Ugyan nem rajzoltak, és a szórakoztatás felnőttközönségnek szól, de a Joy és Jack játszotta fordulatok, a „hogyan teszünk keresztbe egymásnak”-tervek a megszólalásig emlékeztetnek gyerekkori kedvenceinkre.

A pörgős pingpongmeccs sosem lankad, a történet egy akciófilmet meghazudtoló adrenalinszinttel szolgál a gyors snitteknek köszönhetően. Már annak, aki beveszi a poénokat, mert azok változó erősségűek, néha egészen banálisak. Az infantilis játszmának viszont néha mégis sikerül magával ragadnia a nézőket, a két szereplő gyermeteg szörnyeteg, mindkettő egyszerre akar kifelé bizonyítani, és befelé pokollá változtatni a másik életetét. Ki adja fel hamarabb? Ez maradjon meglepetés.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.