Húsz éves akció újhullám – kortárs unalommal

9. Távol-keleti Filmfesztivál, Udine, 2007. április 20–28.

Az idei 9. Távol-Keleti Filmfesztivál – ellentétben az előző évvel – nem tartogatott meglepetéseket. Nem ültem le véletlenül Miike Takashi mellé, a filmtörténeti blokkban éneklő szamurájok helyett az akció újhullám kissé avítt filmjei kínálták magukat, az elmúlt év ázsiai terméséből pedig jó, ha fél tucatnyi emelkedett ki a nagy átlagból. Még a legnagyobb kasszasikereket is komoly fenntartással kellett kezelnie az egyszeri európai nézőnek.

Pedig a nagy számok törvénye alapján volt ok a reménykedésre: a folyamatosan növekvő érdeklődés mellett idén 60 produkció képviseltette magát Udinében, a műfaji spektrum ismét a horrortól a drámán át a vígjátékig, a kulturális sokszínűség pedig Japántól a Fülöp-szigetekig húzódott meg.

A rendezvény egyik legnevesebb díszvendége az a Patrick Tam volt, aki a nyolcvanas években készített összesen hét mozifilmjével indította el a hongkongi film újhullámát, s tizenhét év után készített ismét mozifilmet. A kritikusokkal örök harcban álló Tam nyugaton ugyan kevéssé ismert, ám munkásságával utat mutatott az utána érkező s már ünnepelt rendezők számára. Tam a legkülönfélébb műfajokban próbálta ki magát, de a tévé sem állt távol tőle: több mint tízórányi tévéfilmepizód mellett láthatott tőle a közönség wuxiapiant (The Sword), slasherbe torkolló thrillert (Love Massacre), vígjátékot (Cherie), sőt, még film noirt is (My Heart Is That Eternal Rose). Az alkotások valóban meglehetősen egyenetlen színvonalról tanúskodnak, ám számos, napjainkra oly népszerű elem és stílusjegy fedezhető fel a korai munkákban.

A díszvendég munkásságának bemutatása mellett inkább bosszankodott az ember a tavalyi év legnagyobb Japán filmsikerein: az Umizaru 2: Test of Trust a Titanic- és Poseidon-filmek farvizén evezve patrióta romantikus katasztrófafilm egy utasszállító hajó utasainak megmentéséről. Az alkotás a műfaj és egy valamirevaló hollywoodi blockbuster valamennyi kliséjét ízléstelenül egybesűrítette, ám ez a japánokat nem tartotta vissza attól, hogy 60 millió dollárért váltsanak jegyet az ismert képregény-adaptációra.

Nem sikerült sokkal jobban a Fülöp-szigeteki Austin Powers-utánérzés sem, ahol Jim Carrey esős-fingós poénjai még csak most gyűrűztek be a vászonra. Az Agent X44 James Bond-paródia hiába volt egy negyven évvel korábbi siker paródiája, az ember csak az unalomig ismert poénok fáradt utánzását láthatta. Hasonlóképpen csalódásnak bizonyult a nyitófilmnek szánt Dororo című fantasy, ahol Gipsy Kingsre ment a közelharc, de a műfaj további próbálkozásai – a képregény-adaptáció sikerfilm koreai Death Note és folytatása, valamint a szintén koreai Restless – hasonlóképpen beleszürkültek a nagy átlagba.

Szerencsére a korábban már említett üde színfoltok megmentették a fesztivál nívóját. Egy végig feszült és pörgős thriller, az Eye in the Sky Johnny To forgatókönyvírójának, Nai-Hoi Yau-nak nem is akármilyen rendezői debütálása volt; az A Dirty Carnival remekbe szabott yakuza-történettel, a Szigorúan piszkos ügyek alkotópárosa pedig egy rendhagyó krimivel (Confession of Pain), valamint a gonoszt alakító Tony Leung Chiu Waival kárpótolt a korábbi megpróbáltatásokért. Mellettük egy látványos kosztümös történelmi film Andy Lauval (Battle of Witts), valamint az idei Titanicon is vetített horrorfilm, a Gazdatest (Host) bizonyította, hogy számtalan műfajban lehet még maradandót készíteni.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.