„Persze, hogy vannak terveim…”

Interjú egy feltételezett filmrendezővel

Závodszky P. Aladár, az Akadémia kitüntetett riportere azon a verőfényes csütörtöki délelőttön interjúra indulva véletlenül otthon felejtette a szemüvegét, de mivel már így is késésben volt, nem fordult vissza érte, remélve, hogy ez egyszer nélküle is boldogulni fog. Így, ha kicsit ziláltan is, de pontban fél tizenkettőkor bekopogott az ajtón…

Portovis Z. M. Tivadar, érdemes rendező és filmművész, Önt ugyebár nemrég tüntették ki az Akadémia Oscar-díjával. Milyen érzelmek játszódtak le Önben eme felemelő pillanatban?

Hát hogy is fejezzem ki magam, hogy azt maga is teljesen megértse. Mindig is nagyon szerettem volna egy Oszkárt, csak úgy társnak a mindennapokra. Már a barátokkal is annyit néztük a tévében. Mindig vágytam rá. Nagyon örültem, amikor meglett. Most már én és az Oszkár nagyon jó barátok vagyunk, mindig örülök, ha együtt lehetünk. Most is itt van valahol a másik szobában, szinte percenként benézek hozzá, csak hogy lássam, hogy minden rendben van-e. A szemem fénye, hogy úgy mondjam. Csak most be van zárva. Mindig bezárom, ha idegenek jönnek.

Azt ugyebár a laikus közönség is láthatta, hogy A csokoládéfa levele nem felejt remekmű. Milyen tervei vannak a jövőre? Ugyanebben a stílusban folytatja, vagy inkább váltani szeretne?

Persze, hogy vannak terveim a jövőre nézve. Először is vásárolok magamnak egy varrógépet, mert arra nagyon nagy szükségem van. Utána jöhet A virágok harca projekt, ami abból áll, hogy összeültetek ellenkező és hasonló fajtájú virágokat, és megfigyelem ezek territoriális harcainak kibontakozását. Ahogy lassan, de biztosan elindulnak az egyednemzés és porontynevelés útján. A sok intrika és hatalmi harc a gyökerek kusza világában. Valódi dráma, ha nem horror. Nézni se bírom.

Micsoda remek ötlet, biztos vagyok benne, hogy nagy érdeklőssel fogadja majd az eddig is népes rajongótábora. Úgy látom Ön kimeríthetetlen inspirációforrást lel a természet világában.

Mi az hogy. A tegnap a csillagok háborodását néztem. Órákon át. Csak ültem és néztem. A sok érzelem, ami felhalmozódott bennük, a távolság fájdalma és a fény melegsége. Csak ne lett volna a sötét oldal. Mert akkor már nem láttam tisztán a dolgokat.

Mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy mennyire erős inspiráció lehet a közvetlen környezetünk. Hogy érzi Ön, mennyiben támogatta a családja a terveiben, munkájában?

Fene a pofájukat a semmirekellőknek. Be se néznek hozzám, csak havonta egyszer, vasárnap négy és hat között, akkor is mindig csokitortát kapok, pedig tudják, hogy ki nem állhatom. Bezárva egész nap. Maradjon kettőnk között, de úgy érzem, hogy alig várják, hogy felforduljak.

Tudott tény, hogy előszeretettel inspirálódik a magyar irodalomból. Milyen szerepet játszik Weöres az Ön művészetében?

Igaza van, nagyon szeretem. A vörös mindig is a kedvencem volt, mert annyira kifejező. Meg tartalmas is. És sokatmondó. De gondolom ezt Ön is észrevette. Nagyon szeretem csak úgy magában nézni. Mindig elgondolkodtat, de egyben jókedvre is derít.

Manapság majdnem elképzelhetetlen egy film a számítógépes utómunkálatok nélkül. Hogy látja Ön a számítógépekben rejlő lehetőségeket?

A számítógépek, azok valódi csodák. Én mondom magának. Egyszer leültem egy elé és csak bámultam, ahogy futnak rajta a számok. Le merem fogadni, hogy akart nekem valamit jelezni a gép, de sehogy se jöttem rá, hogy mit.

Igen, ezt jól mondta, nekem is van néha olyan érzésem, hogy nem tudom mihez is kezdjek a számítógépemmel. Ha elvonul írni, akkor úgy hallottam, hogy nem létezik sem tévé, sem telefon, sem barátok az Ön számára. Elengedhetetlen a nyugalom az alkotáshoz?

Ja, hogy az alkotás. Igen alkotok. De még milyet. A tegnap is alkottam egyet. De nagyot. Béla nem örült neki, de a többiekkel nagyot röhögtünk. Ezt látnia kellett volna. És jól mondja, nincs telefon, a tévé is el van zárva. Ha alkotok, akkor meg főleg. Hogy nehogy baja essen. De barátok vannak. Mert nekik alkotok. Nélkülük nem lenne értelme. Kérdezze Bélát, ő megmondja. Csak most egy hétig nem tud beszélni, csak jelekkel. Balesete volt. De majd helyrejön.

Mi a véleménye a kortárs rendezőkről? Kik azok, akikben fantáziát lát? Ki a valódi konkurencia?

A kortárs? Ja, a kórtársak. Hát igen, mind hülyék. De egytől egyig. Az egyik nem bírta ki a gyűrűkúrát. Egyszer se. Pedig az elengedhetetlen a szellem épüléséhez. Mind egy szálig bolondok. Na jó, mondjuk a Kálmán nem annyira, de azért rá se fogadnék, ha versenyló lenne, ha érti mire gondolok. Nem jönnek ki a skatulyából egyhamar. Bent is maradnak, amíg ki nem purcannak, már elnézést a fogalmazásért.

Térjünk egy cseppet vissza az időben, az első komolyabb művéhez. Mi motiválta, hogy megalkossa a Borostyán a legjobb orvosság trilógiát?

A borostyán mije? Ja, az orvosság. Jó hogy szól. De ne féljen, bevettem már a mai adagot, mielőtt leléptem volna az intézetből. Aztán megyek is vissza mindjárt, csak fejezzük be ezt a beszélgetést. Mielőtt észreveszik, hogy hiányzom. Mert tudja milyen kellemetlen, ha lemarad az ember az ebédről. A délutáni program pedig filmforgatás lesz. A Feri lesz a King Kong, mert úgyis olyan szőrös. Meg büdös is.

Látom nagyon foglalkoztatja ez az elmegyógyintézeti téma. Talán ebből is film készül? Meséljen egy cseppet a projektről.

Na jó, mesélek. Például tilos rágózni. De mi nagyon szeretjük. Egy napig is elrágódunk egyen, mind a tízen. Felváltva. És akkor ha jön az ellenőrzés, betesszük a vécé oldalára. És volt rágó, nincs rágó. Érti ugye? Aztán, ha vége az ellenőrzésnek, újra rágunk. És akkor van a gittegylet is. Ebben benne vagyok én is. Ha valaki köp az ápolóknak, akkor azt kigitteljük.

Mondjon esetleg pár szót az alkotásaiban megjelenő szürrealista expozíciós elemekről, melyek katartikusan csúcsosodnak az érzékek minden szintjén.

Igen, ezt jól mondta. Egyetértek. Az én nyelvemet beszéli. Mint a szamócakompót kanál nélkül. Hát elképzelhető-e? Persze hogy nem. De ne féljen, nem fűrészelik olyan forrón a kását...

Mivel mélyen tisztelt interjúalanyát ennyire elkapta az alkotási vágy gépszíja, riporterünk úgy döntött, hogy itt az ideje visszavonulót fújni, és hamarjában elhagyni azt a bizarr környezetet, melyet, úgy érezte, hogy szemüvegének biztonsága mögött sem bírt volna tovább szemlélni, nem hogy így, félvakon. Utólag kiderült, hogy az egy emlettel lennebb lakó Szabó Elemér, szociális gondozotthoz talált bekopogni, akinek nemcsak neve és hallása, hanem kerekeinek száma is hiányos volt. És mivel a megbecsült rendező úr excentrikus voltáról híresült el, érthető, hogy riporterünknek nem tűnt fel a félreértés.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.