Szerelem és éhség Hong-Kongban

Wan Awas Wai: Lágytojásra hangolva

A Lágytojásra hangolva című film egy szuperközelivel kezdődik. Holdbéli azonosítatlan tájnak tűnik elsőre, a kamera hihetetlen lassúsággal hátrál és körülbelül öt perccel később a nézők érzékszervei azonosítják a tepsiben sülő tükörtojás illatát. Tapasztalatainak köszönhetően az ember képes arra, hogy új kapcsolódásokat teremtsen a tárgyak és az azokhoz tartozó érzelmi és érzéki motivációk, emlékképek között. 2046-ban vagyunk. Egy férfi zöld színű, vajszerű maszlagot ken egy száraz kenyérdarabra. A hatalmas rumliban reggeliszerű aktust figyelhetünk meg. A főszereplőt a későbbiekben is többször látjuk a vászon díszletei között.

Wan Awas Wai a hong-kongi újhullám legújabban felfedezett rendezője. Egyedi látásmódjával újraértelmezi a látást, egyrészt a testi érzékek által létrehozott motivációtól teszi függővé, illetve ezen kívül az elérhetetlen vágyakat helyezi filmképei középpontjába. Így nekünk, egyszerű nézőknek, bizonyos műveleteket kell elvégeznünk ahhoz, hogy „áthidaljuk” azt a légüres teret, amely a fejünkben létrejön. A bevésődött szubjektív emlékezetünkből, a látás által ábrázolt tárgyi világból, illatokból, emlékekből újra felépítsük és megéljük az egyes tapasztaltokat.

Wan Awas Wai filmjeiben a jelölő-jelölt elkülönülés feloldásának kísérleteit variálja, éppen ezért valójában nem más, mint maga az ekphraszisz esztétikai elve ritualizálódik, profán módon, újra meg újra. Ezáltal pedig maga a filmművészet is, önreflexív módon: a film visszaírására utal, a művészetek klasszikus törvényeit sűrítő, időtlen intertextuális-intermediális univerzumába. A kenés művelete a filmtörténet kezdeteit idézi, amikor is tárgyak szinte fölkenődtek a vászon síkjára, mint az avas vaj a kenyérre.

A film következő képein már 1960-ban járunk, Hong Kongban. Furcsa terek, hangulatok, dallamok. Távol-keleti arcok jellemzik Wan Awas Wai korábbi három filmkísérletét is, melyeket senki nem láthatott, még a Filmtett hasábjai által sem. A Vadító szép nők, a Férfiakra hangolva és az 1956 a hatvanas évek melankóliáját, kiábrándultságát, magányát eleveníti fel, mintegy trilógiát alkotva, kiegészítve egymást. A sorrendet köztük csupán az időrend szempotjából lehet meghatározni. A történetek szorosan összefüggnek, egymást építík, ugyanakkor keresztezik, és meg is cáfolják önmagukat. Egyes kritikusok torzóknak nevezik a Wan Awas Wai-filmek sorát. A történetek nem fejeződnek be, nincs elejük, közepük sem, vagy akár a dolgokat elrendező, felszabadító megoldásuk. A lehetőségek kiszámíthatatlansága fenntartja a feszültséget, miközben a néző szép csendesen elszundít, megjelennek a film által generált álomképek.

Ennek a filmnek a főszereplője erős érzelmi szálakkal fűződik a szomszéd hölgy készítette lágytojáshoz. Lobbanékony lelkiállapota, mely a gázláng tűzrózsájához hasonlítható, végigkíséri az egész filmet. A jóképű Yuddy megtudja, hogy az őt kiskorától nevelő, részeges, exprostituált nő nem is az igazi anyja, viszont a pótmama nem hajlandó elárulni az édesanya nevét és tartózkodási helyét. A felbőszült fiú az útjába kerülő két nőn tölti ki mérgét, a sportarénában dolgozó Su Lizhenen és a táncos Mimin, akiket előbb elbűvöl, majd kegyetlen játékba kezd velük. A fiút egyetlen vágy mozgatja: „repülni”, szabadulni szeretne elveszett anyja felé, azonban alvással, semmittevéssel, lágytojásevéssel, rántottakészítéssel és tükörtojás-különlegességgel, nőzéssel, kiégett örömökkel és néha brutális verekedésekkel telnek hétköznapjai. Szenvedélyeit követi, képtelen étrendje megváltoztatására.

A film legjelentősebb jelentében két szemérmes szerelmes a képzelődésben vagy a néma felidézésben éli meg legfelkavaróbb érzelmeit, miközben egy üres hűtőszekrényben összebújva melegednek, és a kamera végigjárja a hűtő üres rekeszeinek mélységeit. Sajátos időtlenség jellemzi a film történetét, a valós események és a képzeletben megtörténtek között a határok teljesen szétfolynak. A megvalósíthatatlan szerelem szálait mintha külön-külön szőné a két szereplő, ugyanakkor sokszor nem is lehet megkülönböztetni, hogy épp melyikük álomvilágában járunk. Egy adott ponton a kotlós tojás szemszöge kerül előtérbe, amikor is a főszereplő gyomrába kerülve eldönti, hogy megismerkedik annak lelki titkaival. Az érzelmek ezért közvetlenül kapcsolódnak az inger és a válasz közé beékelődött, kognitív emocionális „ütközőhöz”– melyek nem jelentenek a nezőnek egyebet, mint a szerelem és éhség közös kognitív kapcsolatának lehetőségét.

A film vissza-visszatérő szereplői érzik a jövő kilátástalanságát, a McDonaldsok üres vigyorgását, ahol nem lehetnek boldogok, folyton kitérnek egymás- és a rájuk váró boldogság elől. A helyszínek magukban hordozzák a jövőképüket is, Hong-Kong legrégebbi negyedeinek, szűk sikátorainak, kifőzdéinek eltűnése a lágytojás korszakának végét jelzik, melyben már nem érték az, ha valaki a kulináris élményeknek szenteli az életét. Ezt nem csupán a szereplők erősítik meg dialógusaikban, hanem az egész film képi világa is ezt támasztja alá, melyhez a világítást és a díszleteket is precízen hozzáigazította a rendező. Wan Awas Wai hangsúlyosan közeli vagy maximum fél-közeli beállításokkal dolgozik, kivéve azokon a képeken, melyek kulináris különlegességeivel a szaglószervekre akar hatni . Ilyenkor a kamera a legintimebb pillanatokat igyekszik megörökíteni objektívjével, ami egyaránt köszönhető a roppant hangsúlyos, ám kopár tárgyi környezetben mozgó, önpusztító, éhes szereplőknek és a színészi játéknak. A folytonosan mozgásban lévő kamera bebarangolja a helyszíneket, minden apró részletet felkutat, elidőzik rajtuk, erős érzéki atmoszférát teremtve, álmából fölriasztva a nézőt. Eközben végtelenül lassú tempóban hömpölyög az úgynevezett cselekmény az androidok által uralt konyhák padlóján, eluralkodik az egész játékidőn, és a nézőt közben ráébreszti a művészfilm és a kulináris különlegességek iránt érzett éhségére és gyomra korgására. A rendező, mintegy megzavarva a néző folyamatérzékelő képességét, csak az ismétlődő csomópontokat emeli ki. A lágytojás eredetéről, készítési folyamatáról alig tudunk meg valamit, nem beszélve a szereplőkről. A kihagyásos szerkezetnek köszönhetően a történet tehát nem az akcióban, hanem elsősorban a textúrák által halad előre. Akik érzékeny gyomorral és idegrendszerrel rendelkeznek... kerüljék az olyan feliratú mozijegyeket, hogy: Extra türelem! Wan Awas Wai-trilógia 800 percben!



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.