Nicsak Kin-Ki Dug?!

Egy díszdoboz ajánlója

Hozzászokhattunk, hogy Magyarországon a díszdobozok, igényes extraváltozatok terén nagy a lemaradás. Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy néhány országban, mint például Dél-Koreában, Japánban, vagy az Egyesült Államokban hihetetlen alázattal és imádattal viseltetnek bizonyos alkotók és alkotásaik iránt, nem spórolva a kiadványon, ahol fel sem merül, hogy lefaragnak extrákat, „kifelejtenek” extralemezeket a költséghatékonyság miatt.

Így fordulhat elő, hogy a távol-keleti filmgyártás fenegyereke, a Gerard Damianon és Nagisa Oshiman edződött Kin-Ki Dug életműve nálunk jóformán teljesen ismeretlen. A dél-koreai kultrendező 18-as karikás filmjei ugyanis szexuális szabatosságról tanúskodnak, s ugyan rég túlvagyunk a konzervatív hetvenes évek forradalmán, de valamiért a fekete- és letöltéspiacon igen kelendő rendezések DVD-megjelenéséről itthon eleddig le kellett mondanunk. Eddig, ugyanis a szakma hozzáértőjeként számon tartott IVOK Média most megjelentette a direktor legjobb öt munkáját, ráadásul nem is akármilyen díszdoboz(ok)ban. Kin-Ki Dug meglehetősen ellentmondásos rendező, hazájában még ma is csupán megtűrt státuszban van, bár ennek ellenére – kötelességszerűen, vagy éppen a kirobbanó nemzetközi sikerek révén – évente legalább egy filmjét állami finanszírozással forgathatja le.

A direktor szakmába való berobbanását a Mély torok remake-jének köszönhette, melyet az Ördög Miss Jonesban újrája követett. A két film eredeti története megmaradt ugyan, ám Dug a kor divatjának és szokásainak megfelelően fazonírozta át a részleteket. A hölgyek elvesztették dús szőrzetüket, mely az 1972–73-as filmekben még a természetesség erejével burjánzott. Dug a távol-keleti hölgyek mellett leginkább a kuriózumnak számító, nem Russ Meyer-i mivoltjukban, hanem inkább a plasztikai sebészet csodájának köszönhetően, hatalmas keblű szőke csinibabákat preferálta. A lányok ugyan kitartóan és lelkesen igyekeznek megfelelni a címnek – azaz interpretálni a mély torkot –, ám ezt 30–35 centi távolságból teszik, így szó szerint izzadtságszagú néhány kísérlet. Dug ugyanis csupán kivételes adottságokkal bíró férfiakat alkalmaz, akik méretes férfiasságukon túl még csak nem is a gyorstüzelő osztagból kerültek ki, így a vágatlan jelenetek – ismét csak rendezői stílusjegy – őszinte kitartásról, és nem egyszer véget nem érő küzdelemről tesznek tanúbizonyságot. Dug filmje mégis sikert aratott remek dialógusai és valószerű jelenetei miatt – elég csak az autós, a piknikes vagy a csónakázós jelenetek spontaneitására gondolni.

A remake-ek után találta meg a rendező igazi stílusát és hangvételét, így születtek az olyan korszakos klasszikusok, mint a Melanie-sorozat filmjei (Melanie a konyhában; Melanie az ápolónő; Melanie a tilinkótündér), valamint Kin Ki-Dug nevezetes Dákó-trilógiája (Egy maréknyi szőrért; Pár dákóval többért; A jó, a rossz és a muff). Ezekben az alkotásokban valós színészi játékot fedezhetünk fel: a szereplők arcán őszinte élvezet tükröződik, az orgazmusok nem színleltek, s bebizonyosodik az is, hogy igenis lehetséges gruppenszex raftingozás közben.

A most megjelenő öt dvd-s díszdoboz a Mély torkon kívül a Melanie a tilinkótündért és a Dákó-trilógiát tartalmazza. Valamennyi DVD-n található 20–30 percnyi kivágott jelenet, vicces bakiparádé, valamint a Mély torok lemezen egy összeállítás az eredeti alkotásról, a Melanie DVD-n pedig egy dokumentumfilm a flufferek szakmai kihívásairól és a munka kegyetlenségéről. A vágatlanság – azaz valósidejűség – miatt Dug filmjei nagyon különböző hosszúságúak: akad négyórás mozija, de a legrövidebb filmje is 75 perc. A díszdoboz több mint 650 percnyi anyagot tartalmaz!

A díszdoboz férfi és női változatban kapható, a hölgyek számára megjelentetett kiadás hímvessző alakú zselés anyagú latex díszdobozban, a férfiaknak szánt pedig dús keblet formáz, hasonló kiképzéssel. Előbbi csomagolása két góliátelemmel utóbb újrahasznosítható, s benne a tapasztaltabbak ráismerhetnek a boltokban Dongzillaként kapható, egyébként borsos árú kiegészítő kellékre.


Címkék

Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.