A dal madárrá avat

Jackie Salloum: Slingshot Hip Hop

A 2008-as Sundance Filmfesztivált nyitó dokumentumfilm főszereplői rapperek. Szinte egy teljes generáció kerül bemutatásra, az együttesek megalakulásától napjainkig. Talán még az sem mellékes, hogy Izraelben élő palesztin formációkról van szó, akiknek cionizmust tanítottak az iskolában a saját történelmük helyett.

Hogyan lehet elviselni azt, hogy egy 14 kilométeres út megtétetele lehet, hogy 7-8 órába is beletelik – amíg valaki átjut a„határon”? Hogyan lehet elviselni, hogy a mindennapjaik nem tudják megadni az alapvető biztonságérzetet? Az 1998-ban alakult DAM (két testvér és egy barát) a zenét választotta megoldásként. Megtalálták azt a csatornát, amin keresztül a legegyszerűbben, sérülésmentesen el tudják juttatni az üzeneteiket a körülöttük levő világról, a világnak, de főleg a palesztineknek.

A film nagy előnye, hogy egyetlen pillanatában sem kerül túlsúlyba a politikai réteg a zenei réteg hátrányára. Bár a politika folyamatosan jelen van és megkerülhetetlen, a rendező mégis inkább a zene mellett teszi le a voksát. Inkább az első női palesztin rapperek, Arapeyat és Abeer színpadrakerülésének problémájával foglalkozik, semhogy túlmisztifikálná az életkörülményeiket. Ezek a körülmények folyamatosan megmaradnak adalékanyagként. Leülepednek az olyan mozzanatokban, mint amikor a DAM elsők közti albumfelvételén elveszik az áramot, és megmutatkoznak azon tekintetekben is, amelyek az arab Tamer Nafart (a DAM egyik tagját) mérik végig egy izraeli buszon, főleg, ha még hátizsák is van nála. A helyzet történelmi vonatkozása, a háttéranyag az avatatlan szemeknek megmarad rövid számítógépes grafikák szintjén, az együttesek zene- és szövegvilága sokkal fontosabb ezeknél. A szövegek pedig egy először Tupacon edződött, angolul próbálkozó, később az izraeli palesztin kisebbség sajátosságaival kiegészülő, saját nyelvükön előadó gondolatiságát tükrözik hűen. Drogokról és erőszakról énekelnek, amikbe beleágyazódnak a zsidó rappereknek (akik a cionizmust emelik piedesztálra) küldött üzenetek. A DAM és a farvizén létrejövő formációk pedig nyilván békét és igazságot szeretnének. Ennyire egyszerű akkor is, ha éppen a számok szövegeit jobbról balra írják.

A film egy szinte tízperces koncertjelenettel zárul. A ciszjordániai Ramallah-ban tartanak egy underground eseményt, és az összes jelentős palesztin rappert meghívják. Óriási a tömeg, egyértelmű, hogy a zenéik üzenete megtalálta célközönségét. Az már egy másik lapra tartozik, hogy nem tudott minden együttes megjelenni: nem jutottak át a határon...

(Még vetítik hétfőn fél háromtól a Victoria/Győzelem moziban)



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.