Ariadné, Mátyás és a rénszarvas Erdélyben

Létezik-e erdélyi magyar animációs filmművészet?

Sajátosan erdélyi animációról nem beszélhetünk, vannak viszont olyan alkotások, amelyekben témájuknál fogva megjelenik egyfajta erdélyi couleur locale – vélik az erdélyi animációs filmesek, akik szerint a legfontosabb egy támogatási rendszer lenne, mert akkor a filmkészítők nem kizárólag hobbi szinten foglalkoznának animációval, hanem esetleg „főmunkaidőben” is, ami sokat lendítene a filmek minőségén.

„Erdélyi magyar irodalom”, „erdélyi magyar filozófia”, „erdélyi magyar sors”. A sorba illik az „erdélyi magyar animációs filmművészet” szintagma is? A 21. században talán anakronizmus földrajzilag rögzíteni egy-egy művészeti ágat, azonban, hagyományos értelemben az egyes kultúrákat (legalábbis eredetüket) még mindig geográfiai lokációkhoz kötjük.

Lenni vagy nem lenni?

Manapság a művészek, az alkotók is inkább kozmopoliták – Kelet-Európa elbalkániasodott sarkaiban azonban még mindig divat helyhez kötni a kreatív szellemeket. A kommunizmus nyomasztó hatása alól szabadulgató világban nem annyira egyértelmű, hogy mit is jelent egy világ számára beszélni, egy világnyi ember számára üzenni olyan fórumokon keresztül, mint például a YouTube videomegosztó, ezért történhet meg az, hogy lokális művészeinket (esetünkben animációs filmkészítőinket) még mindig tevékenységük lefolyásának városához, a várost a régióhoz, a régiót pedig a történelmi hagyományokhoz kötjük. Holott sokkal igazabb, teljesebb lenne, ha tágabb kontextusban szemlélnénk őket és műveiket – főleg azért, mert legtöbb alkotásuk, az elkerülhetetlen helyi vonatkozásoktól eltekintve – az univerzalitás felé tendál.

Az animáció alapértelmezett stilizáltsága eleve felülír olyan kategóriákat, mint „erdélyi” vagy „magyar”, de egyelőre még használatban tartjuk ezeket az osztályozásokat, egészen addig, amíg – talán maguknak az animációs filmeknek a segítségével is – fel nem oldjuk az ilyen idejét múlt rendszereket. Az „erdélyi magyar animációs filmművészet” azonban erőltetett kategória – hisz csak szellemileg önálló alkotók léteznek, akik sajátos stílusban sajátos műveket vetítenek fel retinánkra. Ennek ellenére érvényesül a „hely romantikája”, amit főleg egy potenciális célközönség, illetve a nyelvi-kulturális behatárolás szab meg. Bertóti Attila, a fesztiváldíjas Ariadné fonala című animációs film alkotója úgy véli: „Sajátosan erdélyi animációról nem beszélhetünk. Vannak viszont olyan filmek, amelyekben témájuknál fogva megjelenik egyfajta erdélyi couleur locale. Gondolhatunk például Jakab-Benke Nándor A nem szabványos rénszarvasára vagy Felméri Cecília Mátyás, Mátyására.” Balázs Zoltán, a nagyváradi Metrion Egyesület vezetője azonban azon a véleményen van, hogy bármilyen szerény is egyelőre az Erdélyben élő animátorok által kínált felhozatal, lehet, sőt kell beszélni erdélyi animációról, annál is inkább, mert nem szerencsés összemosni a régió alkotóit román társaikkal.

Jakab-Benke Nándor: A nem szabványos rénszarvas

Noblesse oblige

Az az erdélyi magyar filmes csoport, amely animációk létrehozásával (is) foglalkozik talán fogalmazhatunk úgy, hogy a „noblesse oblige”-elv alapján indult útjára. Anélkül, hogy rangsort állítanánk fel, vagy monografikus áttekintést adnánk, ejtsünk néhány szót az itt tevékenykedő animációs filmkészítőkről. A kezdetek, mint minden eredet, a homályba vesznek, azonban anélkül, hogy visszamennénk Chovet vagy Lascaux barlangjainak vágtató lovaihoz, vagy lépkedő bikáihoz, kijelenthetjük, hogy a műfaj meghonosodásában, népszerűsödésében nagy szerepe volt/van Bertóti Attilának, Felméri Cecíliának, Balázs Zoltánnak, Kopacz Annának, Török Tihamérnak és nem utolsó sorban a saját szubkultúrát is teremtő Jakab-Benke Nándornak.

A YouTube-fenoménné vált, majd onnan „leköltöztetett” A nem szabványos rénszarvas után Jakab-Benke több, főleg a fiatalok körében nagy közönségsikert arató, animált kisfilmecskével örvendeztette vagy botránkoztatta meg az „erdmagyar” közvéleményt – amelyek közül talán a híres-hírhedt Lolek és Balek-sorozat érdemli meg leginkább a figyelmünket, de a Gergely Szilárd kezét dicsérő Bábel tornya manapság című, többszörösen díjnyertes alkotást sem szabad kihagynunk a sorból. A felsorolt filmecskék sajátosan hazai tematikájúak, olyan sztereotípiák dekonstruálására vállalkoznak, mint a román–magyar kommunikáció nyelvi akadályai, vagy ezen akadályok megléte miatt keletkezett tragikus vagy tragikomikus helyzetek. Akárcsak a társadalom elé görbe tükröt tartó, Felméri Cecília által készített Mátyás, Mátyás című animációs rövidfilmje. Kopacz Anna most készülő animációs alkotásának a groteszk a fő témája, Örkény István Groteszk című egyperces novellája ihlette utolsó simítások előtt álló filmje elmondása szerint „a komikus és tragikus elemek társítására, az abszurdra, bizonyos helyzetek irracionalitására, a világban felfedezhető kommunikációképtelenségre épít”.  Az alkotó szerint animációja „olyan helyzetekre való rámutatás, amelyek valójában mindennapi életünk részei, mégsem vesszük észre azokat. Manapság már mi sem tudjuk, hogy miben rejlik az őrület és mi a normálisság”. „Az animáció műfaja, pedig nagyon is megengedi azt, hogy, a mese és a valóság keveredjék” – vallja Kopacz Anna. De, azon tény bizonyításaképpen, hogy „itthon, Erdélyben” nem csak a mindennapok szürkeségének kifigurázásából lehet animációs filmet készíteni, megemlítjük Bertóti Attila Ariadné fonala című mozgóképét, mely a Thészeusz-monda sajátos feldolgozása révén tett szert hírnévre.

Bertóti Attila: Ariadné fonala

Biztató „incipit” rangos kreációkkal

Egyelőre tehát tényleg úgy tűnik, hogy a narratív animációk sorozatában sokkal több a helyi illetve univerzális motívumkincseket hasznosító filmecske, de a készítési technikák változatossága, a mesék frappánssága, a műszaki kivitelezés magas színvonala azt jelzi előre, hogy az itt, Erdélyben formálódó, animációs filmeket (is) készítő művészek nem fognak leragadni a mindenkori helyi szociális szituációk megjelenítésénél, ezen műfaj sajátosságai révén való értelmezésével. Egyelőre az erővonalak inkább a stilizáltság felé konvergálnak, és nem a realisztikusság irányába, amit sajnos – mint több, általunk megkérdezett alkotó is jelezte –, legfőképp az anyagi erőforrások hiánya okoz, de ez nem gátolja meg az itt született, vagy itt tevékenykedő filmkészítőket abban, hogy művészileg rangos kreációkkal ajándékozzák meg a fesztiválok látogatóit, vagy miért nem: a YouTube, a Vimeo és egyéb videómegosztó portálok letöltőit.

Egyelőre még nem beszélhetünk „erdélyi magyar animációs filmművészetről”, hanem inkább abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tetten érhettük azt a történelmi időszakot, amikor néhány lelkes ifjú kreativitásának köszönhetően kezdtek megjelenni és egyre nagyobb népszerűséget nyerni a mi (erdélyi magyar) kultúránkban gyökerező animációs filmek. Hogy innen merre vesszük az irányt, az még a jövő titka, de az „incipit” több mint biztató.

Lelkes (fél)amatőrök Erdélye

„Amióta elterjedt a számítógépes animáció, azóta meg kell különböztetnünk legalább kétféle animációs hozzáállást – hangsúlyozza Felméri Cecília. – Az egyik a klasszikus animátoroké, akik éveken keresztül, nagy stúdiókban tanulják a szakmát, náluk a rajztudás és a szakmai tudás alapfeltétel, sok pénzből, nagy apparátussal készítik a filmjeiket”. A Mátyás, Mátyás rendezője szerint ez a lehetőség teljes mértékben hiányzik az erdélyi animációból. „A másik hozzáállás már sokkal inkább jellemző az erdélyi animációs filmesekre – folytatja –, ez pedig a lelkes amatőröké vagy fél-amatőröké, akik leginkább számítógépen, gyorsan elkészülő animációkat készítenek, amelyeknek fő erénye a könnyedség és a jó ötlet”. Mint mondja, ezek a filmesek jó esetben valamilyen filmes iskolában vagy animációs workshopon megtanulják az animáció alapjait, ritkább esetekben esztétikailag vagy technikai értelemben profi színvonalú filmek készülnek, és nagy ritkán az is előfordul, hogy esetleg a filmek valamilyen támogatásból készülnek. Bertóti Attila szerint jobb inkább animációs filmkészítésről beszélni, mintsem erdélyi animációs filmművészetről, az ugyanis tágabb és könnyebben értelmezhető fogalom. „Az erdélyi animációkészítést lelkes (fél)amatőrség, pénzhiány és alacsony átlagéletkor jellemzi, és ezen tényezők összjátékából ritkán ugyan, de születnek csodák” – fogalmaz az Ariadné fonala alkotója.

Felméri Cecília: Mátyás, Mátyás

Oktatási és támogatási gondok

A fiatal animátorok az oktatás területén látják a legnagyobb hiányt, de úgy vélik, szinte ugyanennyire fontos lenne az alkotások támogatása is. „Az oktatás területén látom az egyik nagy hiányt, bár több egyetemen is tanítanak animációt, kifejezetten animációszak egész Romániában nem létezik. Nincsen tehát egy erős iskola, sem egy erős műhely, amely vonatkoztatási pontként szolgálhatna” – véli a Sapientia filmszaka után jelenleg Magyarországon tanuló Bertóti Attila, aki épp ezért örvendetesnek tartja az olyan kezdeményezéseket, mint az animációs egyesületek, táborok vagy workshopok. Hangsúlyozza, az oktatás mellett a támogatások megszerzése is gondot jelent, a Román Országos Filmközpontpályázatán nincs külön animációs részleg, az animációs projektek együtt versenyeznek a dokumentumfilmmel, a magyarországi pályázatok eléréséhez pedig egy magyar (ko)producer  bevonása szükséges. Felméri Cecília kijelentése ugyanezt nyomatékosítja: „ha valaki elkészít egy animációt és az jól sikerül, és az illető rájön, hogy ezt szereti csinálni és fejlődni szeretne, akkor meg kell küzdenie azzal, hogy itt [Romániában – szerk.] nincs egy profi animációs rendszer, ahova bekerülhet”. Kopacz Anna is osztja pályatársai véleményét: „A Metrion Egyesület tagjaként megtapasztaltam, hogy nem elég elkészíteni az animációt, azt menedzselni is tudni kell és, ami a legfontosabb, hogy arra anyagi támogatást is tudni kell szerezni. Jelenleg nagyrészt csak pályázatok segítségével sikerül elérni azt, hogy egy animációs terv meg is valósulhasson” – mondja. Balázs Zoltán, a Metrion Egyesület vezetője emellett úgy véli, hogy az animációs filmeseket kihívás elé állítja az is, hogy fenntartsák az érdeklődést a közönségben, valami újjal rukkolni elő, és nagyon fontos az is, hogy a nemzetközi szakmai is felfigyeljen az alkotókra.

Merre tovább, erdélyi animációsok?

Animátoraink emellett saját, művészi kihívásaikkal is meg kell küzdeniük. Bertóti Attila úgy véli, „minden film más kihívás, az animáció rendkívül változatos problémák elé állítja az embert”. Az alapvető nagy feladat szerinte: mindig megtalálni a megfelelő formát és ritmust a gondolathoz, történethez.  Hasonló véleményen van Felméri Cecília is, akinek fontos, hogy olyan stílust tudjon találni a filmhez, ami tetszik, és ugyanakkor illeszkedik a rendelkezésére álló anyagi és technikai erőforrásokhoz, illetve amit nem érez kompromisszumnak amiatt, mert nem tud rajzolni vagy mert nem tudja a szükséges munkamennyiséget megfizetni. „Ezért nem fognék bele például komplex 3D-animációba, mert azt egy profin felszerelt stúdió és rengeteg jól megfizetett szakember híján csak gyenge minőségben tudnánk elkészíteni” – mondja. Kopacz Anna munkáiban a hagyományos animáció ágazatait szeretné ötvözni a média, a számítógép alkotta új stílusokkal. Mint mondja, erre épül a most folyamatban lévő Groteszk című alkotása is. Új filmekre tőle és Balázs Zoltántól várhatunk, utóbbi az Olbrin Joachim csodálatos utazása című filmjén végzi az utolsó simításokat. Bertóti Attila jelenleg a budapesti Moholy Nagy Művészeti Egyetem animációs mesterképzőjén tanul, az egyetemi feladatokkal foglalkozik, ugyanakkor alkalmazott animációs munkákat végez. „A következő nagy projekt a mesteris diplomafilmem lesz, jelenleg az ötletelésnél tartok” – válaszolta kérdésünkre. „Animációs hallgatásba” burkolózik Felméri Cecília is. „Most sajnos semmilyen animációs projekten nem dolgozom, nyertünk ugyan támogatást egy következő animációs dokumentumfilmre, de ezt a tervet félre kellett tenni, mert a magyarországi támogatási rendszer éppen most szerveződik át, a támogató Magyar Mozgókép Közalapítványt megszüntették és a támogatást nem kapjuk meg” – fogalmaz a fiatal alkotó, aki jelenleg a fikciós, élőszereplős filmterveire koncentrál.

Balázs Zoltán: Olbrin Joachim csodálatos utazása


Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.