…amikor mindent filmben mondunk el

Tudósítás a 10. Filmtett-alkotótáborból – 2011. július 27. – 2011. augusztus 7., Sepsibesenyő

Tudósítani nem egyszerű. Öt nap eseményeit kellő igényességgel, részletességgel és pontossággal visszaadni – nagyon nem egyszerű. A 10. Filmtett-alkotótábor eddigi történéseit pedig gyakorlatilag lehetetlen olyan formába önteni, hogy a távolmaradtak ne kezdjenek hirtelen idekívánkozni. De megeshet, hogy pont ez a cél.

Az idén közel hatvan személyt foglalkoztató tábornak ez alkalommal a háromszéki Sepsibesenyő ad otthont, mely az eddigi erdélyi helyszínek után újból remek iskolapéldája a festői környezetnek. A falu felett magasodó táborból csodálatos kilátás nyílik a közeli tóra, melyet a környező dombokon bárányok bégetése és kecskék önfeledt mekegése ölel körül. Annak ellenére, hogy ez a bő egy hét nem pihentető tevékenységekre van kiélvezve, azért ez már így eleve kellemesen kényszeres inspirációforrásnak tűnik, nemde? De hogy ne legyen minden tökéletes, az első előkészítési és forgatási napokon természetesen kifogott rajtunk az időjárás, így a jégesőt, a villámlást és a dörgedezést sajnos komoly áramkiesés követte, ami több csoport munkáját is megnehezítette – képzeljünk el egy filmes stábot a semmi közepén, teljesen védtelenül.

A rendezőcsoport – Dyga Zsombor vezényletével – már a legelső nap belevetette magát a forgatókönyvek véglegesítésébe, és a kelléklisták is összeálltak, amik helyenként nem kis kihívásnak bizonyultak a gyártásvezetők számára. Hogyan szerezzünk gyorsan, olcsón és hatékonyan egy tárt karokkal rendelkező, szőke guminőt Sepsibesenyőre? A választ már erre a kérdésre is tudjuk, hiszen Bán Attila filmjének köszönhetően a dúskeblű Kelly személyében a workshop új táborlakóval bővült. Olyan is volt, aki csupán egy fej erejéig használta főszereplőjét, László József filmjében ugyanis egy földbeásott férfi szolgáltatja a látványosságot. Oláh-Badi Levente – aki messze földön is híres arról, hogy a legextrémebb szerepeket is bevállalja – a kecskenyáj mellett ásott gödörben töltött több, mint hat órát, úgy, hogy csupán a feje volt a felszínen, mindezt azért, hogy eleget tegyen a groteszk forgatókönyv vizualizálásának. Ezenkívül volt tömegverekedés és részeges statisztálás is, melynek előnye (hátránya?) az volt, hogy nem kellett kifogásokat keresni az újabb és újabb sörök elfogyasztására, a szereplők egész nap büntetlenül „karakterben” lehettek. A színészcsoport tagjai is mindent beleadnak, arra is volt példa, hogy egy szakállas fiatalemberre másnap bajuszosan volt szükség, harmadnap viszont ismét szakállasan kellett volna a kamera elé álljon.

A sűrű programbeosztás vészesen megviselte a stábokat, ezért éppenséggel az sem meglepő, hogy reggel komoly csatákat kell vívni néhány csepp kávéért, vagy fényes nappal két pad között alvó operatőrökkel találkozunk. De őket legalább lehet látni, nem úgy mint az animációs csoport tagjait, akik leginkább csak étkezéskor, sápadtan bukkannak fel az animációs teremből, a monitorok vibráló fényéből. A forgatások lejártával a vágócsoport tagjai is egyre ritkábban tűnnek fel, Czakó Judit vágó lelkiismeretesen tesz arról, hogy mindegyik alkotás utómunkái idejében befejeződjenek, hátha az előző évekkel ellentétben egyszer végre mindent sikerülne időben befejezni, hogy elkerüljük az utolsó száz méteren fel-felbukkanó iszonyú stresszt. Idén – a tagok számát illetően – a filmkritikusok csoportja a legszerényebb, Pápai Zsoltnak három embert kell bevezetnie a filmtörténet változatos és folyamatosan bővülő világába, amit majd kritikák és egyéb publicisztikai írások fognak szemléltetni a workshop utolsó napján megjelenő tábori újságban. A táborban tehát nemcsak készítjük, hanem nézzük is a filmeket: minden este, vacsora után a résztvevőknek lehetősége nyílik megtekinteni a csoportvezetők egy-egy munkáját, így (újból) megnéztük az Anger Zsolt főszereplésével készült A nyomozót, valamint Dyga Zsombor legújabb munkája is terítékre került, melyet Czakó Judit vágott (Utolér), de volt európai kortárs film (Lucile Hadzihalilovic: Innocence) és animációs est is.

Aki nem bírja a sok ülést, az bátran élhet a tábor adta sportolási lehetőségekkel, ez főképp a fiúknak örvendetes dolog, ugyanis lazításképp egy korszerű focipályán rúghatják a bőrt, de a lányok is profitálhatnak a dologból, ha kimelegedéskor lekerül róluk a trikó. Ezenkívül asztaliteniszre is van lehetőség, a népszerű pincehelyiségben gyakran órákra is “eltűnnek” az emberek, és akkor az úszásról és a csónakázásról még nem is beszéltünk. De akár egy egyszerű kis séta is csodákat művelhet, ha a helyi lúdcsalád felnőtt tagjai mérgesen közbe nem gágognak. Egyelőre így telnek a tábori mindennapok, hétfőn majd újabb beszámolót olvashattok, ha addig el nem ragad minket a besenyői tavi rém.

További fotócsemegék



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.