24. Európai Filmdíjak – Lars von Trier távollétében tarolt a Melankólia


Oscar-áthallások tarkították a berlini Tempodrom arénában december 3-án megrendezett díjkiosztó gálát: a hollywoodi aranyszobor után Susanne Bier és Tom Hooper felmarkolta az Európai Filmakadémia ezüstös trófeáját is.

A díj egykor a Félix nevet viselte, holott nyilvánvalóan nőalak – mellei vannak. Az Európai Filmakadémia (EFA) alapító alelnöke, Szabó István keresztelte az európai Oscart Félixnek, mestere, Máriássy Félix előtt tisztelegve.

Színvonalas mezőny

A kitüntetés ma már hivatalosabb néven hirdeti az öreg kontinens filmtermésének értékébe vetett hitet – ami idén nem volt megalapozatlan. Zömében befutott, elismert rendezők erős filmjeit terjesztettek fel a legjobb film díjára (Dardenne-fivérek: Srác biciklivel, Hooper: A király beszéde, Bier: Egy jobb világ, Kaurismäki: Le Havre, von Trier: Melankólia, csak Hazanavicius volt újonc itt a The Artisttal). És mindegyik hazavitt valamilyen díjat, Kaurismäki moziját kivéve.

Tarr Béla hattyúdala (vagy inkább károgó varjúdala), A torinói ló három jelölést tudhatott magáénak, rendezése, zenéje (Víg Mihály) és operatőri munkája (Fred Kelemen) révén. A mester maga éppen a párizsi retrospektívjét nyitotta meg az EFA-gálával egyidőben. Román film idén nem verekedte be magát az élvonalba.

Kiderült, hogy még az EFA-elnök[1] is győzhet: Wenders az akadémia vezetőjeként ült a nézőtéren, és díjazottként lépett a színpadra. A Pina Bausch koreográfus alkotói világába hatoló Pina az év egyik legnagyobb hatású, leglehengerlőbb munkája.

Ugyancsak meglepő volt Kirsten Dunst nevét látni a jelöltek között – valószínűleg német útlevéllel is rendelkezik (német apja okán). Nem zavartatta magát a 2500 tagú Európai Filmakadémia szavazótábora: a renegát von Trier felháborodást keltő megnyilatkozásai ellenére kiállt a művészi értékek mellett, és kitüntette, eredeti, bár embert próbáló világvége-vízióját. Amerikában ilyesmi aligha fordulhatott volna elő: a Cyrano de Bergeracért díjesélyes Depardieu például nagy részben azért esett el az Oscar-díjtól, mert elhíresztelték róla, hogy fiatalon egy banda tagjaként megerőszakolt egy lányt.

Bente Froge

Egy párhuzamos valóságban…

Egy alternatív univerzumban szívesen láttam volna a The Artist című filmet győztesként. Sőt a főszereplőjének is odaítéltem volna a legjobb színész díját. Ilyen mesterien kimunkált és derűs, könnyed európai filmet ritkán látni a búsongó szerzői filmeseiről híres kontinensen. Utoljára talán az Amélie lopott ennyi mosolyt a nézők arcára éppen tíz éve. (A gála akkor is itt került megrendezésre – emlékszem, éppen akkor adták át a Tempodrom épületét, és a betonozás még nem fejeződött be.)

Szokásom kicsit panaszkodni amiatt, hogy több jelölésre méltó opusz nem akadt fenn a szűrőn és jutott el a nominációig. Idén ilyen remek volt John Michael McDonagh ír gengszterszatírája, a The Guard; Michael R. Roskam belga bűnügyi drámája, a Bullhead; Lech Majewski képzőművészeti elégiája, a The Mill and the Cross; David Mackenzie utópiája, A tizenegyedik csapás; s az Ola Simonsson-Johannes Stjarne Nilsson páros fenomenális gagmozija, a Zajháborítók.

Mads Mikkelsen

Öregfiúk

Ki hinné, hogy a kedélyes, örökifjú Michel Piccoli maholnap betölti 86. életévét? A meglehetősen demokratikus atmoszférájú afterpartyn ő is sorba állt a svédasztalnál. Az akadémia elnöksége meglepetésszerűen különdíjat adott neki – részben kárpótlásként, amiért nem nyert a legjobb színész kategóriában (Nanni Moretti filmjéért, melyben a pápát formálta meg). Az EFA ritkán művel ilyesmit, legutóbb Manoel de Oliveira kapott ilyen díjat a 100. születésnapjára.

Terry Gilliam olasz pénzből készített rövidfilmmel győzött, maga mögé utasítva a sok pályakezdőt. A 70 éves Stephen Fears jóllakott kanári módjára mosolygott az életműdíja átvételekor – bezzeg amikor interjút ad, zsémbes, kötekedő alak! „Mindazt képviselem, amit maguk nem szeretnek: nem vagyok auteur, nem én írom a filmjeimet, és arra vágyom, hogy a közönség szeresse őket” – mondta a díjjal a kezében.

Terry Gilliam és Stephen FearsTerry Gilliam és Stephen Fears

A TIFF-től az EFA-ig

Nekem külön öröm volt, hogy a legjobb első film FIPRESCI-díját az Oxygen című belga mozinak ítélték oda. Tagja voltam a 6 tagú bizottságnak, mely összegyűjtötte a potenciális jelölteket, majd kiválasztotta az öt nominált filmet (hogy aztán az akadémia szavazói döntsék el, melyik a győztes). Ez a nagy fesztiválokra be nem jutott, érzékeny, javarészt kórházi falak közé szorított melodráma a súlyos cisztás fibrózisban szenvedő testvérpárról azért kerülhetett be az esélyesek közé, mert éppen a kolozsvári TIFF-en láttam a versenyszekcióban! (Nem mellesleg a film rendezője szintén ebben a betegségben szenved.)

A másik négy film is olyan életszeleteket mutat meg a nézőnek, és olyan szituációkat, amiket még nem láttunk, vagy nem így, ahogy ők figyelik meg. Az osztrák Atmenben a hullaszállító fiú szembesül a halandósággal; a szintén osztrák Michaelben Haneke munkatársa, Markus Schleinzer túllépve a szörnyetegként való ábrázolás sztereotípiáján, egy pedofilról állítja, hogy ő is ember (ahogyan Fritz Lang is humanizálta a sorozatgyilkost az M – Egy  város keresi a gyilkost című filmben); a Tilva Ros olyan nyersen hiteles generációs portrét nyújt a mai kallódó fiatalokról, hogy ahhoz képest Gus Van Sant és Larry Clark dolgozatai finomkodó lányregényeknek tűnnek; a Kedves szomszéd (Nothing’s All Bad) a dán Mikkel Munch-Fals hibátlan, empatikus ensemble-drámája elidegendésről és magányról, igazi humanista film, s mint ilyen, éppoly megható, mint az Oxygen.

Susanne Bier

Felemás tálalás

Végül néhány szót a díjátadóról. A gála iszonyú nyögvenyelősen ment. Az még hagyján, hogy a szinte szó szerint fapados nézőtéren kényelmetlen faszékeken fészkelődött a nagyérdemű, amitől olyan érzése támadt, mintha az iskolai menzán ülne. De a gála immár három éve állandó műsorvezetője, Anke Engelke német „komika” idétlenkedése miatt ólomlábakon haladt az idő, s a balkáni rigmusokat játszó kísérőzenekar, a Shantel is mindössze ócska lakodalmas hangulatot tudott varázsolni. A két órásra tervezett show végül 50 perccel később ért véget.

A gála nagy problémája továbbra is az, hogy nem képviselteti magát díjátadóként az európai filmélet színe-java. Pedig az Amerikai Filmakadémia az Oscarra összecsődíti fél Hollywoodot – az est fényének emelésére találták ki, hogy minden jelöltet más sztár konferál fel. Idén még két győztes sem vette a fáradtságot, hogy legalább szóbeli vagy videóüzenetet küldjön: Tilda Swinton helyett egy magát be nem mutató ismeretlen vette át a szobrot, Colin Firth távollétében a rendező, Tom Hooper hálálkodott.

A jövő évi ceremóniát azonban nagy érdeklődés fogja övezni. Helyszíne ugyanis a decemberben is 25 Celsius fokos meleget kínáló Málta lesz. Én már alig várom, hogy ott lehessek.

Susanne Bier

[1] Az Európai Filmakadémia magyar tagjai: Ágh Márton, Babos Tamás, Berger József, Böszörményi Zsuzsa, Elek Judit, Erdély Mátyás, Fekete Ibolya, Gyarmathy Lívia, Gyürey Vera, Hábermann Jenő, Hutlassa Tamás, Incze Ágnes, Jancsó Miklós, Joó Tamás, Kántor László, Kenyeres Bálint, Kocsis Ágnes, Koltai Lajos, Lemhényi Réka, André Libik, Máthé Tibor, Miskolczi Péter, Moldoványi Ferenc, Muhi András, Mundruczó Kornél, Nagy Viktor Oszkár, Nagy Zsolt, Nemes László, Pálfi György, Prekop Gabriella, Pusztai Ferenc, Ragályi Elemér, Rózsa János, Sipos Áron, Stork Csaba, Szabó István, Szász János, Szekeres Dénes, Szomjas György, Tarr Béla, Török Ferenc, Vajda Katalin, Vezér Éva. A román tagok jelenleg: Nae Caranfil, Carmen Cristian Maybery, Sinisa Dragin, Diana Dumbravă, Tudor Giurgiu, Tudor Lucacio, Anamaria Marinca, Cristian Mungiu, Oleg Mutu, Dan Necsulea, Paul Negoescu, Cornelia Palos, Lucian Pintilie, Adrian-Michael Popovici-Glosli, Corneliu Porumboiu, Cristi Puiu, Viorel Sergovici és Ada Solomon.


A képek forrásai: screendaily.com, thefilmexperience.net, cinemarx.ro, fest21.com, timeout.com.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.