Tengerparti unalom

Marian Crişan: Megatron – Radu Muntean: Boogie

A két román film egyenesen Cannes-ból érkezett Kolozsvárra. A Román színházbeli hazai permierjükre már napokkal a vetítés előtt elkelt minden jegy. A román filmipar újabb szikár kisrealista darabjai szinte semmiben sem különböznek a mostanság befutott román filmek stílusától, a Megatron mégis (vagy éppen ezért?) megkapta a kisjátékfilmes Aranypálmát.

Marian Crişan Megatron című kisjátékfilmjével kezdődött a vetítés. A film egy 8 éves, Bukarest közelében, falun élő kisgyerekről és édesanyjáról szól, akik elindulnak, hogy a fővárosi McDonald's-ban ünnepeljék meg a gyerek születésnapját. A színészi játék a megszokott, érezzük a gyerek hangján, hogy megtanult szöveget mond. A román, kelet-európai valóság ábrázolása sem maradhat el, lerobbant vonat, sofőr, akinek más célja soha nem volt az életben, mintsem hogy autót vezessen, stoppolás, lepukkant villamos. A gyerek apjával akar találkozni, és hogy ez sikerül-e neki, nem tudjuk meg, a történetnek nincs vége.

És akkor mi  is történt? Hol van a filmben az eredeti, az egyedi? Szépen építkezik a történet, technikailag sincs vele gond, de hiányzik a szikra, amivel felkeltse az érdeklődést. Szürke helyi valóság, amelyben az apró történetek mesélnek, viszont a tartalom valahol elmarad, és hiába várjuk, hogy hátha a feliratok után történik még valami.

Radu Muntean Boogie című filmje sem egyéb, mint ennek a hétköznapi romániai valóságnak az ábrázolása, ezúttal a fővárostól meszebb, a tengerpartra helyezett történetben. A kommunizmus utóhatásaitól sem kíméli a nézőt. Boogie a beceneve a főszereplő harmincas srácnak, aki feleségével és kisfiával tölti a szabadnapját, május elsejét, a tengerparton, a 20 évvel korábbi világot idéző vendéglők, szállodák között.

Az ideális apuka szerepében találkozunk vele először, sárkányt eregetnek kisfiával, majd kettesben homokoznak, de aztán hamar otthagyja a gyereket: a munkahelyéről keresik. Később a borongós május elsejei délutánon összefutnak a régi haverokkal, és e találkozás során döbben rá saját életének ürességére. Az ital, a flört és a lányok visszaviszik őket az évekkel ezelőtti fiatalos lendületbe. Eleinte próbálja türtőztetni magát, de egyre jobban érzi felesége korlátozó hatását, végül pedig a kiadós veszekedés után feloldódik, és megpróbálja úgy élni az életet, mint egykor a volt osztálytársakkal – akik közül még egyik sem alapított családot.

A filmben tulajdonképpen alig történik valami, a szereplők egymás mellett ülnek, isznak, és mesélnek, visszaemlékeznek. Radu Muntean lassan, valóságosnak tűnő szituációkon keresztül követi szereplőit egy éjszakán keresztül. Minden egyes jelenet hosszú és részletekben gazdag, sokszor már fárasztó is a néző számára a valószerű részletek szituációs dokumentumfilmes feldolgozása.

A reggel nem hoz feloldozást egyik szereplőnek sem: ugyanolyan üresek maradnak, és ugyanannyira nem tudják saját szürke hétköznapjaikat másképp megoldani, mint korábban. A Svédországba emigrált osztálytárs is bevallja, hogy ő sem boldog, és több pénze sem lett. A legtöbbet Boogie-nak sikerült elérni, mégsem elégedett.

A poénokon a hazai közönség jól szórakozik, mert magára ismer. A film végén azonban az élet kisszerűsége és az, hogy valójában nincs is kiút ebből a létből, keserű szájízként marad meg a nézőben. A Boogie a román film már megszokott új irányzatának egy kevésbé megrázó, felkavaró darabja lett.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.