OMFG

Lisa Azuelos: LOL

Az amerikai fogyasztói társadalomra szabott Miley Cyrus-film sikerrel bizonyítja, hogy igenis létezik a tökéletes horror, viszont a műfaji önjelölése egy dologban változott: az ijesztés csak és kimondottan a nézőben érhető nyomon, hiszen az alkotói szándék alpári hozzáállása túl messze áll ettől. A következő sorok szóljanak arról, hogy miféleképpen szülhette meg a Lisa Azuelos nevet büszkén viselő filmrendező az emberiség elrettentően tökéletes antireklámját alig két órás terjedelemben.

Eszem ágában sem lenne újra kihívni vagy megszólni a fogyasztó amerika (sic!) mű- és hamis anyagát, pedig igazság szerint a LOL című film nyersanyagának rituális elégetésekor az első sorban örvendeznék a lángoknak. Az egyetlen, de mindent felülíró vádam a következő: az emberi természet tudatlan műanyagba csomagolása az igényesebb nézőkre nézve egyszerűen rágalmazó. Miley Cyrust és a baráti körét leszámítva ez a film mindenkinek jó mély sebet fog hasítani az intellektusán, de azért szíves engedélyetekkel levezetném, hogy a kabaré honnantól is csap át igazi, zamatos horrorba.

Kép a LOL című filmből

LOL igazából egy lány, Lola, aki alig látszik ki az őt körülvevő okostelefonhalomból és online várja az igazolást egy iskolás rockegyüttes szépfiújától a szerelemre. A srác vállaltan buta, rossz jegyekkel állít haza mindig, de legalább gitáros. Lola anyja egy válás után újra „összekavar” a volt férjével, de Lola időben jelzi, hogy ez „nagyon tré ám”. Elég ramatyul sül el végül a dolog, hiszen Kyle (a gitáros online barát, Lola első igazi szerelme) látszólag összekavar egy másik trendi bigével a suliból. Szerencsére mindez csak a látszat, mert igazából csak LOL érti félre az egészet. Ja, és a film alatt el kéne Párizsba utazni, mert az egy annyira frankó hely, habár Amerika szerint ez tele van bárányokkal és mindenhol olajlámpákkal világítanak. Ez. Mind. Így. Egy filmben.

Kép a LOL című filmből

Lehet idióta cselekményszálnak tűnik, de álljunk meg egy pillanatra. Egy jó horror gyakorta egyszerű történetmesélési képletre épít. Van egy lány, egy fiú, egy anya, mindegyikük nyakig a rossz viszonyokban. A film leleményes tétje mindezen kapcsolatok helyreállítása, a rettenet egy óra negyven percig tartó égisze alatt. Tudna valaki annál ijesztőbbet elképzelni, minthogy mi műanyagba csomagolt entitások vagyunk, akik teljesen kiszolgáltatottak az okostelefonjaiknak, a trendi ruháiknak, és a telefonon bejövő üzeneteiknek? Vagy hogy egyáltalán valaki „unfriendelte” Lolát Facebookon? Nincs annál félelmetesebb, mint a jelen korban egymás avatarjaival és mások avatarjának tükrén keresztül élni. A felszínen. Bárcsak lett volna ez a film egy apró kiszólás az online korosztályoknak, de ilyen magas tartalmaknak helye sincs egy Lisa Azuelos-opuszban. Na és egy olyan filmet ugyan ki pénzelne?

Kép a LOL című filmből

A LOL zseniális ellenkampánya az emberiségnek, mivel tökéletesre élezi azt a felfogást, ami szerint fontosabb az önképünknél a mások által kialakított kép rólunk. Különdíjat ér az a gondolat, miszerint Franciaország földművelésből él meg, illetve egy Down-kóros beteg köszönése „biztosan a franciákra jellemző”. Hosszú montázsban veszekedik minden tini a szüleivel, és mindevvel a film sajnos a tehetetlen, értékektől mentesült, médiával agymosott fiatalok önállóságát propagálja egy olyan anyagias és alaptalan lázadással, ami még elrettentő példának is túlságosan otromba volna.

A filmet minden áron kötelező kerülni, szégyene a kicsivel jobb francia eredetinek, ami ugyancsak felejthető – de legalább egy vígjátékos próbálkozásnak azért megmarad.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.