Két szék között

Francis Ford Coppola: Twixt

A 73 éves Francis Ford Coppola legújabb, Twixt című filmjét a horror zsánerében forgatta. Ne ijedjünk meg: ez csak amolyan öregkori nosztalgia részéről, hisz ebben a műfajban kezdte pályáját.

Coppola épp túl van egy nagy visszatérésen: a 2007-es, tízéves hiátus után készített Youth Without Youth-t már a „személyes filmezéshez való visszatérésként” hirdették, de megosztotta a kritikusokat, a még inkább szerzői Tetro viszont már jobb iránynak bizonyult. Mivel ezen művészfilm ambiciózus debütálásnak is beillene, egy horrorfilm az új erőre kapott Coppola rendezésében izgalmas projektnek ígérkezett. A rendező annak idején Roger Corman szegénysori AIP-stúdiójának készített filléres exploitation, illetve B-kategóriás horrorokat (Dementia 13, részben a Terror), 1992-ben pedig az évtized egyik legérdekesebb műfajdarabjával tért vissza, ez volt az extravagáns, „camp”-es stilizáltsága ellenére sikert aratott Drakula.

Kép Francis Ford Coppola Twixt című filmjéből

A rendező a szerzői műfajfilmekben tud igazán remekelni, és a Twixt ilyen: bevallása szerint egy rémálma ihlette, a film pedig magánakció, éppen azért akarta elkészíteni, mert kevés büdzséből és a saját birtokán is le tudta forgatni. A története sokban hasonlít a Tetróra: hősünk ismét egy alkotói válságban szenvedő, problémás családi hátterű író, ezúttal egy horrorista, a szegény ember Stephen Kingje (főszerepben Val Kilmer). Egy lepusztult, rémmesébe illő városba érkezvén összefut egy szintén írói ambíciójú seriffel, aki alaposan megihleti, amikor elmeséli neki a környéken történt rémségeket, melyekért szerinte egy tini-kommuna felelős, de a nyomozás még eredménytelen. Az író megtudja, hogy maga E. A. Poe is élt a városban annak idején, ettől kezdve szintén alkoholista hősünk kedvenc költőjével álmodik, ettől várva inspirációt új rémtörténetéhez.

Kép Francis Ford Coppola Twixt című filmjéből

Poe köti össze Coppola korábbi horrorjait és a Twixt-et: az AIP Poe-szériájával jutott a csúcsra, a Drakula pedig klasszikus horror (Bram Stoker) posztmodern retrospektívje volt. A Twixt valahol a modernista és a posztmodern zsánerfilm közti határon helyezkedik el – valami ilyen köztes állapotot jelent a twixt szó is. Egyrészt hasonszőrű művészfilmről van szó, amilyen a Tetro volt: az álom mint akcidenciális inspiráció a szürrealisták eszköze, feszes slasher-narratíva helyett hősünk álmában Poe-val filozofál arról, hogy milyen a jó horrorsztori. Másrészt viszont Coppola igyekszik rehabilitálni is a horrort, próbál szórakoztatni, nem szűkmarkú a művérrel, busz-effektusokat és komikumot is használ, továbbá Tim Burton módjára idézi meg a letűnt horrormozikat.

Kép Francis Ford Coppola Twixt című filmjéből

Premisszája alapján a Twixt lehetett volna olyan jó, mint a Tetro, mégsem sorolható Coppola sikerültebb opuszai közé. Modernista horrorként kifejezetten butácska munka, egy zseniálisan előadott A holló-verselemzést leszámítva többnyire kínos pillanatokat tartogat. Coppola megpróbálta elkészíteni a gondolkodó ember horrorfilmjét, de ezzel alaposan leminősítette a zsánert. Különösebb mondanivalója nem volt, helyette úgy tűnik, az egész film egy heves bocsánatkérés, amiért olyan hatásvadász húzásra vetemedett, hogy ledobott egy „A keresztapa-trilógia rendezőjének új horrorfilmje” bombát. Ha Coppola tudja, mi teszi a jó horrort, akkor azt is érezhette, hogy a Twixt nem lesz alapmű: posztmodern rehabilitációként sem erős a film, a merengős tempónak köszönhetően ennél kevésbé rémisztő horrorfilmet nehéz elképzelni, a humora pedig külön aggasztó.

Kép Francis Ford Coppola Twixt című filmjéből

Persze a Twixt nem hagy kétséget afelől, hogy Coppola itt semmit nem gondol komolyan, de a szürrealista indíttatás és a buzgó ironizálás még nem teszik kompetenssé a filmet. Ben Chaplin ugyan sokkal jobb Poe, mint John Cusack volt A hollóban, de Kilmer csak tovább rontja az összképet, legalább olyan rosszul fest, mint Brando az Apokalipszis most idején, és ugyanúgy érződik rajta, hogy látott szebb napokat is, ahogy magán Coppolán is. A rendezőben ezúttal nem volt elég kakaó egy működő nagyjátékfilmhez. A Twixt (kis jóindulattal) amolyan sikertelen kasszarobbantási kísérlet az egykoron hollywoodi uralomra törő, de mára perifériára szorult mozifenegyerek részéről, remélem, egy új Tetróval fogja jóvá tenni.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.