12. Filmtettfeszt: találkozó a Riksaláz alkotóival

A Filmtettfeszt vendége volt Somogyvári Gergő, Horváth Balázs és Várhegyi Rudolf

A Riksaláz című dokumentumfilmmel folytatódott a Filmtettfeszten a bevándorlós téma, amelyet Kincses Réka első este vetített játékfilmje, a Szülőföld, szex és más kellemetlenségek pendített meg először. A közönségtalálkozón a Riksaláz rendezőjét, Somogyvári Gergőt, operatőr-társrendezőjét, Horváth Balázst és a hangutómunkáért felelős Várhegyi Rudolfot faggatta Gergely Zsuzsa.

Kétféle vélemény hangzott el a filmben: az egyik, hogy a riksázás aljamunka, csak pénzért érdemes csinálni, a másik meg, hogy ez a szabadság, ez életmód, életstílus. Ti melyikre voksoltatok volna? Mennyire érzékeltétek egyik, illetve a másik pólust? Hogy gürcölnek vagy inkább jól érzik magukat ezek az emberek?

Somogyvári Gergő: Szerintem mind a kettő mindig benne volt. Bizonyos személyeknél az egyik domborodott ki jobban, valakiknél meg a másik. Ez egy olyan munka, amivel lehet naponta 300 eurót keresni, viszont van, aki csak adóssággal jön haza. Nagyon különböző stílusban és felfogásban lehet csinálni ezt a melót.

Horváth Balázs: Igen, különböző embereknél ez máshogy jött le. Egyik nap lehet, hogy robotnak érzi, másik nap meg lazulás. Annyira spontán az egész...

Aki elcsúszik, min csúszik el? A füvezésen, a nagyon sok éjszakázáson, a költekezésen?

S.G. Szerintem nagyon sok olyan ember dolgozik riksásként, aki soha nem dolgozott önállóan, csak úgy, hogy főnöke volt. Vagy még soha nem is dolgozott. Kimegy, bérel egy riksát, onnantól ő osztja be a szabadidejét, ő dönti el, hogy mennyit dolgozik. És úgy látom, hogy nagyon sok fiatal ezen csúszott el leginkább, hogy hirtelen ott lett 100 euró a zsebében és akkor lehet, hogy inkább a kocsmába ment be, mint hogy dolgozzon tovább. Ezen nagyon el lehet csúszni. Ez volt a legjellemzőbb, hogy azzal a szabadsággal sok fiatal nem tudott mit kezdeni. Nem azért mert hülyék, hanem mert soha nem próbálták.

Mindenesek voltatok ennél a filmnél. Te a kamerát is fogtad, az interjút is készítetted, rendeztetek. Az ottani hangmunkálatokat szintén ti végeztétek és akkor jött az utómunkálatokkal Rudolf. Hogy kell beosztani vagy megosztani a munkát, hogy ez ilyen jól működjön? Mert én nem érzem, hogy kárára vált volna a képnek, hogy a rendező is gondolkozik közben. Vagy hogy a hang nem lett volna jó minőségben felvéve, mert többfelé koncentráltok. Hogyan dolgoztok ti így csapatban, hogy teljes értékű legyen a munka, úgy, hogy két ember végzi, majd egy harmadikat még felkér később?

S.G. Sajnos csak egy fotó maradt arról a szerkezetről, amellyel ezt a filmet nagy részében forgattuk. Vásároltunk egy lopott amszterdami biciklit, ahhoz szereztünk kölcsönbe egy trollit, egy utánfutót, amire rászereltünk két deszkát. Balázs tekerte ezt a biciklit, úgy hogy közben a fülén volt a hang és tekergette a potmétert, én meg háttal ültem a trollin, úgy, hogy nem tudtam, merre megyünk, csak a riksással szemben. Onnan kameráztam és próbáltam üvöltözve kérdezni, vagy Balázs próbált kérdezni.

H.B. Egy zsúfolt utcán próbáltam egy sínen fahrtolgatni, iszonyú tömegben, ugráló emberekkel. Jó volt.

Mennyi idő alatt készült a film?

S.G.: Kétszer tíz nap volt Amszterdamban és még pár nap, amikor Brassóban forgattunk. A forgatás előtt én többször voltam kint, hogy megismerjem ezt a közeget. Nem rögtön kezdtünk el forgatni. Volt egy kis „research” időszak.

Hihetetlenül jól beszélnek ezek az alanyok. Nagyon meglepődtem, hogy mennyire választékosan, sokszínűen, ízesen beszélnek. Olyan, mintha castingot tartottatok volna, szelektáltatok volna rengeteg ember közül. Valószínűleg sok embert megismertetek és utána válogattatok. Így jártatok el? Senki nem lóg ki a képből.

S.G. Legalább 50–60 magyarul beszélő riksataxis van kint. A célunk az volt, hogy ennyi különböző ember életéből egy történetet rakjunk össze. Végül azok maradtak benne, akik legközelebb álltak hozzánk.

Úgy hat ez, mint egy road movie. Kipróbáltátok magatokat ebben a műfajban is? Volt-e road movie-s tapasztalatotok?

S.G.: Én még csak filmen láttam ilyesmit. Annyiban hasonlít, hogy viszonylag sok helyen jártunk. Egyik taxistól mentünk a másikig és ugyanazt a munkanapot lenyomtuk velük, a sörözésekkel együtt.

Mennyire igaz az, hogy a románok nagyon hajtottak, a magyarok meg inkább lazábbra vették az egészet, ahogy a filmben valaki megállapította?

S.G.: Garázsokból bérelik ezeket a bicikliket, heti bérleti díjat fizetnek értük. És valahogy egy kicsit nemzetiségekre leosztva alakult: voltak garázsok, ahonnak főleg lengyelek vagy magyarok, vagy románok béreltek/bérelnek bicikliket. És amit észrevettünk: míg a románok főleg egy régióból jöttek, addig a magyarok főleg Erdélyből, Brassóból jönnek meg Felvidékről. A román csapat nagyon célorientált volt: tényleg azért mentek ki, hogy nagyon sok pénzt keressenek és hazahozzák. A magyar csapat egy fiatal csapat volt, akik próbálták a munka mellett élvezni is az életet. Láttuk hogy a román riksások sokkal többet jártak, állandóan tekertek az utasokért. A magyar srácok néha megálltak sörözni.

Milyen a hangutómunkálatot végezni egy ilyen filmnél?

Várhegyi Rudolf: Általában az a bevett eljárás, hogy a hangmérnök kint van a forgatáson és igyekszik a hangot a legjobb minőségben felvenni. Ez biztosítja azt, hogy mire a hangutómunkálatokra kerül a sor, a lehető legjobb minőségű felvételekkel lehessen dolgozni. Itt egy kicsit szabálytalan volt az egész film, mert értelemszerűen nem volt hangmérnök a forgatáson. De elmentem a vetítésre, megnéztem a filmet és egyszerűen megfogott az egész. Azt mondtam, hogy mindegy milyen a hangja, ez egy olyan film, ami kevésbé csiszolt hanggal is működik, van egy hatása, érdemes munkát fektetni bele. És később elmesélték a forgatási körülményeket.  És akkor rájöttem arra, hogy ha kimegy a forgatásra egy egész stáb – operatőr, rendezőasszisztens, hangmérnök –, akkor ezek a spontán beszélgetések elvesznek. Be kellett épülni ehhez az egész rendszerbe. Ez a filmből is kiderül. A filmstábnak kellett a riksásokhoz alkalmazkodni. Ezt csak két ember tudja megtenni. Csak így maradhatott meg a film dramaturgiai lazasága. Azok a hiányosságok, amikkel én sem tudtam megküzdeni, nem vesznek el a film minőségéből. Nincsenek olyan arányban, hogy a filmet élvezhetetlenné tegyék. Működik és jó a film és innentől kezdve nem a hanggal foglalkozunk, hanem az egésszel. Jó sok munka van benne, ez kétségtelen. Ugyanígy képileg is sokat kellett utólag dolgozni a felvételeken. De szerintem megérte. 



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.