Plágiumügyek

Brian Klugman - Lee Sternthal: The Words / Lopott szavak

Bradley Cooper előző életében nagy valószínűséggel valamiféle írópalánta volt, a küszködő művész szerepét ugyanis ismét rá osztották. A tavalyi, többnyire pozitív fogadtatásban részesülő Limitless után Cooper alkotói válságban stagnáló, fiatal amerikai szerzőként jelenik meg Brian Klugman és Lee Sternthal debütfilmjében, A lopott szavakban. A bonyolultnak tűnő, de inkább csak zavaros, többszörösen is keretes történet nem menekül a hollywoodi cukormáztól, csöpögős és kiszámítható, de könnyű délutáni filmként teljesen megállja helyét.

A filológia (de lényegében bármilyen) szakon az első órán elmondják, hogy a plágiumot, azaz a szellemi tulajdon megjelölés nélküli elsajátítását, a szerzői jogsértést a belső szabályzat szerint akár eltanácsolással is büntetik. De mit tehet a diák, ha nem jön az inspiráció a szakdolgozat írása közben? Elmarad egy-két lábjegyzet, néhány idézőjel, forrásmunka – ezt az „ártatlan” átemelő gesztust vezető politikusaink is alkalmazták már, több-kevesebb sikerrel. Az irodalom természetesen több szabadságot nyújt: az írói álnév, a szerepjátékok, az intertextualizálás is mind-mind megengedettek, és mint kreatív szerzői attitűd vannak számon tartva (bár ezt Esterházy sem úszta meg szárazon, gondoljunk csak az ellene indított plágiumperre).

Kép a Lopott szavak című filmből

Filmünk esetében Rory (Cooper) pontosan tudja, hogy az általa megtalált kézirat saját neve alatt történő publikálása rendkívül erkölcstelen dolog, de hát ki gondolná, hogy a párizsi kis antikváriumban talált bőrtáska tulajdonosa még életben van? Rory amúgy boldog házasságban él igencsak tökéletes feleségével, Dorával (Zoe Saldana), aki mindenben támogatja a középszerű, ám nagyravágyó írót. Ők ketten amolyan amerikai üdvöskék, akik már a főiskolán egymásra találtak, s most Brooklynban élnek, kicsi helyen, de boldogan. Aztán házasság, aztán mézeshetek Párizsban (hol máshol?), aztán antikvárium, és íme, ott lapul a francia táskában egy szívszorongató, zseniális, kész regény, egy olyan írás, amilyent Rory sosem tudna magáénak mondani.

A regényben megelevenedő történet is igazán megható: egy amerikai katona a II. világháború idején Párizsban beleszeret egy francia pincérlányba. Szerelmük virágzik, és a távolság sem szegheti kedvüket, a fiú ugyanis kedveséhez költözik a háború után. A fiú rengeteget olvas, kedvence Hemingway, hamarosan lánya is születik, de a felhőtlen boldogság nem tarthat örökké – meséli egy öreg ember (Jeremy Irons) Rory-nak a Central Parkban. Az öregúr olvasta az immár szuperhíres és közkedvelt regényt, amely sztárrá tette az írót, és keserűséggel tölti el, hogy Rory ellopta írását, regényét – de valójában csak a szavakat vette el, a fájdalmat vagy éppen az örömöt nem.

Kép a Lopott szavak című filmből

A két történet egybefonódását egy harmadik keretezi: Clay Hammond (Dennis Quad) befutott író felolvasóestjén Rory történetét idézi könyvéből, az emberi választásokról és a lelkiismeretről beszél. Szexi rajongója, Daniella (Olivia Wilde) végül kiszedi belőle az igazságot: Rory (aki talán Clay?) mégsem tudta túltenni magát ádáz tettén, sem feleségén, a lelkiismeretfurdalás áldozatává lett. Bár nem igazán érteni, miért annyira vonzó Clay: a haja sem áll jól és a szövege is elég béna („a valóság és a fikció között vékony a határ, de óriási a különbség”), de mégis megkapja a nőt.

Kép a Lopott szavak című filmből

A lopott szavak nagy gyengéje, hogy didaktikusan moralizál, és meg van győződve a helyes útról. Pedig izgalmas konfliktusokat is elindít, de ezek valahogy eltűnnek az átlagos, elcsépelt fordulatok között. Valós drámának tűnik például a világháborús cselekményszálon felmerülő probléma: a fiatal író, miután elvesztette kislányát és valahogy sikerül feleségével egy új élet elé néznie, nem tud megbocsátani a nőnek, amiért elhagyta becses kéziratát. Amiatt, hogy a regény fontosabb számára, mint szerelme, házassága tönkremegy. Hasznos lett volna azt a kérdéskört kiaknázni, hogy milyen áldozatokat hoz egy ember a karrierért, a presztízsért, melyik az a pillanat, amikor a személyes kapcsolatok megromlanak a siker, az elismerés, a helytelen motivációkra épülő önmegvalósítás miatt.

Kép a Lopott szavak című filmből

Bár a Rottentomatoes csak 22 százalékot ad A lopott szavaknak és a kritikusok túlnyomó része közhelyes, felületes giccsnek tartja a produkciót, korántsem annyira rossz a film – amennyiben nemcsak annak saját világára, hanem közvetlen valóságunkra is reflektálunk a másfél óra alatt. Így elnézzük Rory lelki vívódásait, sőt, ironikusan hat, hogy országaink képviselői a megbánás legkisebb jelét sem mutatják hasonlóan súlyos tévedéseik esetén.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.