Egy szökőár margójára

Juan Antonio Bayona: The Impossible / A lehetetlen

Hogyan újulhat meg és hordozhat többletjelentést egy természeti katasztrófát, illetve az ennek következtében létrejövő személyes vagy kollektív tragédiákat tárgyaló zsánerfilm? Szeretném szeretni A lehetetlent, mint számos más kritikus, de (számomra) lehetetlen: túl biztonságosan játszik, túl kényelmesen befészkelte magát a műfaj komfortzónájába, és úgy tűnik, az elsődleges impressziók mögött, a háttérben nincs egy kiforrott rendezői koncepció.

Juan Antonio Bayona spanyol rendező első nagyjátékfilmje, Az árvaház többnyire kedvező fogadtatásban részesült, a kritikusok az „okos horror” kategóriájába sorolták, a szereplők megformáltságát, az erős hangulatiságot és a jó rendezést méltányolták. Bayona második filmje ezzel szemben most nem fiktív, szellemeket idéző eseményeket tár elénk, hanem egy, a 2004-es indiai-óceáni szökőárat (cunamit) túlélő család igaz történetét meséli el (a spanyol nemzetiségű család a filmben britként szerepel). Az ő sorsuk bemutatása által a fókusz nem az áldozatokra (melyek száma a valóságban 150 és 200 000 között volt) vagy az ő hozzátartozóikra tevődik, hanem a túlélés nehézségeit, ha úgy tetszik, a túlélés túlélését világítja meg: hogyan találnak egymásra ezek az emberek, hogyan válnak újra családdá, a megannyi halott, a fájdalom, a tragédia mellett?

Kép A lehetetlen című filmből

A Bennett család Japánból Thaiföldre utazik, hogy a karácsonyt egy luxusszállodában töltse. Maria (Naomi Watts) három gyerekre vigyázó, otthonülős anyuka, férje, Henry (Ewan McGregor) pedig üzletember, aki az öttagú család fenntartásáért felelős. A film eleje a repülőn játszódik, ahol Maria, akárcsak kisfia, (megalapozott?) félelméről győződhetünk meg: mintha balsejtelmei lennének az utazással kapcsolatban. Henry, a gondoskodó férj és apuka a család nyugalmát próbálja biztosítani, Lucas (Tom Holland) pedig már a lázadó kamaszkor küszöbén áll. Ez a hétköznapi, de idillikus családi freskó nemsokára megmásíthatatlanul elváltozik, kibillen egyensúlyából.

Érkezésük következő napján bekövetkezik a természeti katasztrófa, a vízalatti földrengés, majd a halálos szökőár, mely jóformán elsöpri a partot, ahol a Bennett család is vakációzik. Mariát egy üvegajtónak támaszkodva éri utol az óriási mennyiségű víz, Lucas egyedül van a hullámokkal szemben, Henrynek sikerül a két kicsit, Thomast és Simont karjaiba venni. Vizuális élményként mindenképp megrendítő A lehetetlen, a víz alatti jelenetek, az áradás szörnyűségét pedig fokozzák a találóan tompított hangeffektusok (bár ezek a részek tagadhatatlanul hasonlítanak Clint Eastwood Azután (Hereafter) című filmjének hasonló momentumaira). A rémálomszerű élményből való ébredezés után nem sokkal tudjuk meg: Maria életben van, és Lucasra is nemsokára rátalál. De mi lett a többiekkel?

Kép A lehetetlen című filmből

A majdnem kétórás film a kegyetlen expozíció után nagyrészt a család tagjainak egymás után való keresgélését, reményteli és reményvesztett pillanatait eleveníti meg. A Lucas és Maria közötti viszony sokkal szorosabbá fűződik, mivel az anya súlyosan megsérül, így a fiúnak kell betöltenie a felelősségteljes, józan felnőtt szerepét. Ám Lucas nem annyira optimista: néhol ráordít anyjára, hogy hagyja abba a hányást, és vigye haza őt, arról is meg van győződve, hogy két kisöccse már biztosan halott. Ezzel szemben Henry őrült kitartással keresi feleségét és nagyfiát, a két kicsit idegenekre bízva próbál élőket találni a holtak között.

Naomi Watts Aranyglóbusz-jelölést kapott filmbeli alakításáért: valóban felkavaróan tudja megjeleníteni mind a fizikai, mind a lelki fájdalmat, arcjátékával a szenvedést mégis visszafogottan közvetíti, sehol nem lesz kicsapongó, túlságosan művi vagy teátrális a vásznon. McGregor is hozza formáját, és Tom Holland is remek debütszerepet formál, bár karaktere néhol annyira hisztérikus és idegesítő, hogy megzavarja játéka következetességét.

Kép A lehetetlen című filmből

Kérdés, hogy miért lehet ennyire sikeres egy olyan film, amely végül is felszínesen közelít meg egy súlyos témát, és nem akar egy mélyebb gondolati réteggel sem foglalkozni. A sok névtelen halott szinte jelentéktelennek tűnik a brit család korántsem annyira releváns drámája mellett, a gazdasági és a természeti károkról sem fogalmazódik meg reflexió. A lehetetlen mint film, úgy érzem, nem mutat túl önmagán, csupán felületesen nyúl egy olyan világraszóló tragédiához, mely sokkal erőteljesebb odafigyelést, elemzést igényelne.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.